– Hogyan lett belőled az Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) első magyar technikai specialistája?
Azután szereztem meg a minősítést, miután felnőtt tanítványom, Tóth Zoltán befejezte versenyzői pályafutását. Többen javasolták nekem, hogy próbáljam meg, és nagyon nyitott voltam erre, mert úgy éreztem, hogy ha Zolival nem járjuk majd a nagy versenyeket, helyette ez egy jó lehetőség lesz arra, hogy kapcsolatban maradjak a nemzetközi élvonallal. Akkoriban nagyon új volt ez az egész számomra, már maga a megközelítés is. Magát a képzést is nagyon élveztem, és az, hogy elsőre ISU minősítést kaptam, azt jelenteti, hogy jól is végzem a dolgomat. Azóta tizenegy év telt el, és voltam világbajnokságon, Grand Prix döntőn, rengeteg Grand Prix-n, Junior Grand Prix-n, meg egy sor más nemzetközi versenyen is. Nagyon más érzés, ilyen szerepben lenni ott egy versenyen, de a tudást így mindennap tudja használni az ember, és átadni a versenyzőinek.
– Tóth Zoltánnal edző-versenyző párost alkottatok. Mi változott a kapcsolatotokban azután, hogy kollégák lettetek?
Szerintem remekül kiegészítjük egymást. Jó barátok is vagyunk, nem csak kollégák. Egymás családját is ismerjük, sokat beszélgetünk a gyerekeinkről is. A feleségével is jó a kapcsolatom, tehát privát emberként is jól kijövünk egymással. Szakmailag pedig úgy tudunk hozzátenni egymás gondolataihoz, hogy az a versenyzőinknek a legjobb legyen.
– 2014-ben kezdtél el edzéseket tartani fiatal jégkorongozóknak is. Milyen azóta a kapcsolatod a férjed sportágával?
Ebben a szezonban sikerült először azt komplexen megvalósítani, hogy a MAC budapesti jégkorong csapatánál az U12, -14 és -16-os korosztály mellett korcsolyatechnika-edző legyek. Heti egyszer foglalkozom a csoportokkal külön-külön, és én is nagyon élvezem. Az alapokra nekik is nagy szükségük van. Gyorsan látszik rajtuk a fejlődés, mert nem kell olyan dolgokra figyelni, mint például a kéztartás és a zene. Ehhez képest műkoriban sokkal jobban ki kell dolgozni egy-egy mozdulatot. De az, ahogy állunk a korcsolyánkkal, és amit meg tudunk csinálni vele, az nagyon hasonló. Az egyik célom, illetve motivációm, hogy sokkal jobban beleivódjon az emberek tudatába, hogy az alap minden korcsolyát használó sportágnál ugyanaz. Ha ugyanazt az alapképzést megkapja a gyerek, és jó alap korcsolyatudása van, utána bármelyik szakágban el tud helyezkedni – képességeinek megfeleően.
– A jégkorongból mit lehet hasznosítani a műkorcsolyázásban?
Ahhoz, hogy valaki a programjának második felében tudjon bemutatni ugrásokat, kiváló állóképesség kell, és ezt nem feltétlenül csak szárazon lehet elérni, hanem a jégen is szükséges ilyen irányú edzéseket folytatni. Azon dolgozunk, hogy megtaláljuk azokat a gyakorlatokat, amelyekkel ezt el tudjuk érni, anélkül, hogy a művésziességet háttérbe szorítanánk. Ezen kívül a dinamikus elindulás, a sebesség, a gyors irány- és ritmusváltások, az állóképesség, valamint a gyors fékezés mindenképpen olyan területek, amelyekben a hokisok jobbak. Próbáljuk ezeknek a fejlesztését is beépíteni az edzésprogramokba, hogy a két szakág közti együttműködés kölcsönös lehessen. Erre mindenki nyitott, csak idő kell hozzá, hogy igazán beinduljon és a hatás szemmel látható legyen.
– Előfordult az, hogy a fiatalok ellenérzéssel fordultak hozzád, mert nem értették, mit keres itt egy műkorcsolyaedző?
Az elején furcsállták, hogy korong, kapu, és ütő nélkül zajlik egy adott edzés, de egy-két alkalom után rájöttek, hogy sok újat tudok nekik mutatni, és már kifejezetten szeretik ezeket az edzéseket. Nem az a hozzáállásuk, hogy „jaj, már megint jön a Zsófi” hanem az, hogy „de jó, ma is tanulunk valamit”. A szemükön azt látom, hogy szeretik csinálni. Reggel hatkor is jönnek edzésre, és szerintem ez is azt jelenti, hogy ők is élvezik.
– Mit tapasztaltál, mik a különbségek a sporthoz való hozzáállásban a két szakág sportolói között?
A műkorcsolyában egy nyolcéves gyerek már pontosan tudja, hogy műkorcsolyázó szeretne lenni, és pontosan érti, mit kell megtennie ahhoz, hogy elérje céljait. Korán kel fel, tudja, hogy mindegyik edzésen a maximumot kell kihoznia magából, azért, hogy fejlődni tudjon. Egy ugyanekkora hokis például tudja, hogy szeretne NHL játékos lenni, de nem feltétlenül dolgozik még úgy a jégen, ami a teljes elhivatottságot tükrözi. Ez csak egy érzés, nem biztos, hogy mindenkinél így van. A hokisoknál, talán a későbbi specializáció miatt, egy kicsit játékosabb hozzáállás uralkodik. És persze valószínű, hogy a két nem fejlődésének eltérő üteme is okozhat hozzáállásbeli különbséget. A hokiban elsősorban fiúk vannak jelen, míg műkoriban inkább a lányok.
– Hogyan tudod összeegyeztetni az ISU-nál végzett munkádat, a kétféle edzői feladatot, a klubvezetést, ráadásul még az anyai teendőket is?
Az összes tanítványomra a gyerekemként tekintek, mindent megteszek értük. Attól, hogy most gyermekem született, ez nem változott. Nehéz volt, mert a tavalyi szezonban nem lehettem ott velük minden nap, sőt néhány versenyt is csak az interneten tudtam követni. Meg kellett szoknom, hogy más élet következik. Próbáltuk az új dolgokat – többi között a hokis edzéseket – ebbe beleilleszteni.
Az egyesületi ügyeket pedig a háttérből is tudom intézni, gondolok elsősorban az adminisztratív munkára, amivel leveszek a Zoli válláról terhet. Ő vállalta át teljes körűen addig az edzéseket, amíg nem tudtam fokozatosan vissza térni a jégre, ami nagyon nagy segítség volt. Annyival könnyebb dolga volt ebben az időszakban, hogy kevesebb tanítvánnyal kellett foglalkoznia, ugyanis Medgyesi Fruzsina külföldre ment edzeni, Bátori Júlia pedig az iskolai tanulmányaival nem tudta összeegyeztetni a korcsolyázást, és abbahagyta. Tehát a nagyok elmentek, így Rabb Csenge most a nagy reménységünk, aki mellett ott vannak a nagyon tehetséges kicsik. A Jégcsillag is újrakezdi más szinten, velem együtt. Egy újabb generáció kinevelése a célunk. Ebben nagy segítség az a műhelytámogatás, amit a Szövetségtől kapunk.
A férjemmel pedig minden időnket és energiánkat Domi szeretetében töltjük. Sokat vártunk rá, úgyhogy most nagyon boldogok vagyunk. Ha együtt vagyunk vele, az nekünk örömforrás, akkor is, ha például rajtam lóg a kenguru hordozóban, miközben edzést tartok éppen.
(Jámbor Máté)
