A februári debreceni junior műkorcsolya és jégtánc világbajnokság és a márciusi junior szinkronkorcsolya vb után bíróként „letette a lantot” Homolya Zsuzsa.
Búcsúzott, de véglegesen azért nem búcsúzik – sem a korcsolyacsaládtól és a sportágaktól, sem pedig a bíráskodástól, merthogy kisebb versenyeken azért még dolgozik, ám a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) szabályai szerint a 2025-ben betölti a felső korhatárt, így a későbbiekben az ISU-versenyeken már nem bíráskodhat.
„A debreceni világbajnokságon és aztán a szinkronkorcsolya vb-n is elbúcsúztattak, akkor el sem jutott az agyamig, hogy ez a búcsú az utolsó ISU-versenyeket jelenti számomra – mondta mosolyogva Homolya Zsuzsa. – És tényleg nem véglegesen búcsúzom, hiszen az itthoni és a kisebb nemzetközi versenyeken a jövőben is fogok bíráskodni, de az valóban szokatlan lesz, hogy az ISU-viadalok ezután nem határozzák meg az életemet. És a naptáramat.
Homolya Zsuzsa hároméves kora óta korcsolyázik, és űzte a műkorcsolyát versenyszerűen, aztán következett három év jégrevü, majd a szakedzői diploma megszerzése után majd’ másfél évtizednyi edzősködés.
„Anyukám is korcsolyázott, ő vitt le a Műjégre, a sporttársának velem egykorú gyermeke volt, úgyhogy még társaságom is akadt. Aztán nem sokkal később rám talált egy edző – mesélte Homolya Zsuzsa. – A mozgásvágy szerintem minden gyerekben ott van, s ha a szülő viszi a gyereket sportolni, sokáig nem is tudatosan csinálja. Bár volt abban valami csodálatos, amikor napsütésben korcsolyáztunk a Műjégen… Ötévesen kezdtem el versenyezni, jöttek a sikerek, tizennégy éves voltam, amikor már Európa-bajnokságon indultam, ezek pedig ott tartják az embert a jégen. Aztán úgy tizennyolc-tizenkilenc évesen már nem éreztem, hogy továbbra is versenyezni szeretnék, jött a jégrevü, de családot szerettem volna, így három év után hazajöttem Németországból, és edzősködni kezdtem. Ez egyébként még mindig közelebb áll hozzám, mint a bíráskodás, csak hát nem éppen családbarát elfoglaltság… A tanítványaim közül Gránicz Andrea indult Európa-bajnokságon, de dolgoztam a lányommal is, mert ő is korcsolyázott, válogatott is volt. Félállásban edzősködtem egy idő után, közben volt civil foglalkozásom is, aztán mikor ezt is befejeztem, azt mondták a sportágban lévők, ne tűnjek el, hívtak bíráskodni.”
Homolya Zsuzsa 2000-ben kezdett el bíráskodni: műkorcsolyában (egyéni és páros), valamint szinkronkorcsolyában. Dolgozott világ- és Európa-bajnokságokon, és kétszer utazhatott téli olimpiára (Pjongcsang és Peking), itt mindkét alkalommal a párosokat pontozta – aki idáig eljut, annak vizsgák sokaságát kell letennie az évek során, és persze folyamatos képzéseken kell részt vennie.
„Nem bántam meg, hogy bíráskodni kezdtem, hiszen így ott maradtam a jég közelében – árulta el. – Két olimpián is dolgozhattam, de szerintem nincs különbség a világversenyek között, én legalábbis bíróként ezt nem éreztem. Az viszont biztos, hogy segített, hogy a műkorcsolyából jöttem, sőt, szerintem ez alapfeltétele ennek a munkának, bár egy-két példát azért látunk ennek az ellenkezőjére.”
Bíróként eljutott Ázsiába (Kínába, Dél-Koreába, Japánba), és persze akadtak emlékezetes pillanatok, versenyek is a munkája során (mindenképpen ide sorolja az olaszországi viadalt, ahol még hátra volt az utolsó két versenyző, és összeomlott a rendszer, így várakozni kellett – nekik és a korcsolyázóknak is, és utóbbiaknak újra be kellett melegíteniük, de szívesebben emlékszik a sikeres magyar szereplésekre, mint például a szinkroncsapat 2023-as vb-hetedik helyére, vagy éppen a 2024-es sanghaji versenyre, ahol szólt a Himnusz, hiszen a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei páros győzött), de bárhol is volt, bármilyen versenyen is bíráskodott, sohasem tévesztette szem elől azt, amit a pályája kezdetén tanult: az adott napon előadott programot kell pontozni, és nem a versenyző korábbi sikereit vagy hírnevét.
