Fagyos szél vagy olvadó jég, újságpapírral kitömött korcsolyacipő – ilyen körülmények között ejtette rabul örökre a műkorcsolyázás. Ifjúsági bajnok lett, és kétszer a felnőttek között is elnyerte a bajnoki címet. 1980-ban Európa-bajnokságon is képviselhette a magyar színeket, de arra a legbüszkébb, hogy háromszor is meghívást kapott Japánba, a rangos NHK Trophyra. Visszavonulása után sem tudott elszakadni a versenyzéstől, és a profik között világbajnoki 6. helyig vitte.
Mérnöknek tanult, és bár egy ideig dolgozott a szakmájában, ez nem elégítette ki, és végérvényesen az edzői pálya mellett döntött. A Budapest Sportcsarnok megépülésekor saját korcsolyaiskolát alapított, és tanítványai, akik között olyan neveket említhetünk, mint Téglássy Tamara, Vidrai Szabolcs, Póth Diána, Pavuk Viktória, Forgó Kristóf vagy Tóth Ivett, a 80-as évektől kezdve rendszeres résztvevői voltak a junior és szenior világversenyeknek.
Mindig is az egyediségre törekedett: mindkét irányba tudott ugrani, és másokkal ellentétben a Hattyúk tava és egyéb klasszikusok helyett az aktuális legmodernebb zeneszámokra korcsolyázott. Edzőként is azt vallja: akire nem figyelnek fel, akit nem jegyeznek meg egy verseny után, abból nem lesz nagy korcsolyázó – feleségével, Puskás Judit balettmesterrel ennek szellemében alkották meg tanítványaik koreográfiáit.
Bajnokaink interjúsorozatunk 31. epizódjában Simon Istvánnal beszélgettünk, aki ma a Magyar Athletikai Club korcsolyaszakosztályának vezetőjeként neveli az utánpótlást.
Interjúsorozatunk epizódjai YouTube-csatornánkon is visszanézhetők.
