moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2018. december 15.

A címvédés kapujában

Utolsó, legfontosabb állomásához érkezett az Advent a Jégen versenysorozat: a mieink Csehország, Lengyelország és Szlovákia korcsolyázóival mérik össze erejüket a négy ország közösen megrendezett nemzeti bajnoksága keretében. A rövidprogramok után a férfiaknál, illetve a junior és a szenior jégtáncosoknál is az aktuális magyar bajnokoknak áll a zászló, míg a nőknél Tóth Ivett visszaszerezheti a bajnoki címet.

A sorsolás nem, a verseny viszont annál jobban sikerült Maszljanko Alekszandernek: első jégrelépőként szinte tökéletes programot mutatott be, és a Halloween Cupon kapott pontszámát megközelítve a 6. helyet szerezte meg. A magyar bajnoki címvédő nagyon örült, hogy az elrontott rigai verseny és Christmas Cup után sikerült magára találnia, de a rittbergerben elkövetett kisebb hiba azért bosszantotta.„Elkeseredtem amiatt, hogy az 1-est húztam, de sokan mondták, hogy nézzem a jó oldalát: így nem fogok amiatt stresszelni, hogy a többiek mit futottak előttem, csak magamra koncentrálva korcsolyázhatok, és hamarabb végzek – mondta nevetve. – A fő célom az volt, hogy minden ugrást bepörgessek és jól megérkezzek belőlük, hiszen a rövidprogramban a legkisebb rontás is nagyon sokba kerül, ezért is bosszant a rittberger. A komponenseken is szerettem volna javítani, örülök, hogy sikerült. Élveztem a programot, és külön figyeltem arra, hogy amikor a bírók előtt korcsolyázom, rájuk nézzek és mosolyogjak. A kűrben is ezekre fogok összpontosítani.”

A két korábbi válogatóversenyen a legjobbnak bizonyuló Borovoj Alekszander ismét szépen helytállt, egyedül a tripla-tripla kombinációt sajnálta, amely a bemelegítésen szépen sikerült, a programban viszont nem jött össze. Alekszander a 10. helyről várhatja a kűrt, míg Böröcz Máté a 19., Csernoch András pedig a 20. a rövidprogram után. A versenyben a 2008-as Európa-bajnok, Tomas Verner tanítványa, a cseh Matyas Belohradsky vezet honfitársa, Petr Kotlarik előtt, aki pedig a 2011-es kontinensbajnok, Florent Amodio irányításával készül.

A férfi versennyel ellentétben a nőknél az élet a lehető legjobb forgatókönyvet írta: a négyszeres felnőtt magyar bajnok Tóth Ivett utolsóként korcsolyázott – sajnos nem tökéletesen, a tripla lutzból ugyanis elesett, és a 4. helyen áll. Olimpikonunk futása után azt mondta: elidegeskedte a programot.

„A hazai közönség miatt még a szokásosnál is jobban izgultam. Sajnálom, hogy elrontottam a lutzot, valószínűleg megint annál jött ki az izgalom. Nagyon fontos számomra ez a verseny, hiszen ez az országos bajnokság, de a fókusz az Eb-n van, akkor kell topformában lennem. Minden adott ahhoz, hogy ez sikerüljön, hiszen két nagyszerű edzővel, nyugodt körülmények között, itthon készülhetek, és a hazai környezet biztonságot ad. Nem volt tehát hibátlan a programom, de nem történt tragédia, a kűrben mindent megteszek, hogy előrelépjek.”

A bajnoki címvédőnek, Medgyesi Fruzsinának minden ugrása tökéletesen sikerült, forgásaira és lépéssorára viszont ezúttal alacsony szinteket kapott, és elmaradt a szezon során már elért 50 pontos határtól. Ugyanakkor nem esélytelen a címvédés, hiszen csupán szűk három ponttal maradt el Tóth Ivett-től. Jakab Dáriának és Rozgonyi Kloénak több hiba is becsúszott, esés miatt egyikük sem tudta bemutatni kombinációját – előbbi a 13., utóbbi a 16. helyről várhatja a folytatást.

A tavalyi Négy Nemzet Bajnokság győzteseinek, Marton Villőnek és Szemko Danijilnak az előző versenyekhez hasonlóan most is gondjai akadtak a szintekkel, így a második helyre szorultak a junior jégtáncosok ritmustáncát követően. A program után úgy nyilatkoztak: csalódottak, mert bár voltak hibák, ennyire nem érezték gyengének a produkciót, mindenki meglepődött a pontokon, a kűrben mindenképp a legjobbjukat akarják nyújtani.A mindössze néhány hónapja együtt korcsolyázó Zvezdova Adelina és Sőregi-Niksz Alfréd jobb technikai kiinduló pontszámot kapott, ugyanakkor a negatív kiviteli értékek miatt veszített ebből, és a 4. helyről várhatja a folytatást.

Janovszkaja Anna és Lukács Ádám révén a szenior jégtáncosok versenyében is második helyet szereztünk: top jégtánckettősünk technikai pontszámban ugyan elmaradt a múlt hétvégi, zágrábi eredményétől, komponensekben viszont javítani tudott.

„A tangóra most alacsony szintet kaptunk, így a technikai pontszámunk nem volt olyan magas, mint akár Zágrábban, igazából azon ment el az első hely. A kűrben arra törekszünk, hogy mind technikában, mind előadásban topon legyünk, mindent bele fogunk adni” – mondta Ádám.

A tangóval másik két kettősünk, Monaghan Emily és Fourati Iliász, valamint Tomczak Beatrice és Illés Dániel is veszített pontokat, Emilyék a 4., Beatrice-ék a 6. helyen állnak.

A verseny szombaton 14:10-től a kűrökkel folytatódik, és eldől a magyar bajnoki címek sorsa.

 

NÉGY NEMZET BAJNOKSÁG 2019, BUDAPEST

Eredmények

Időbeosztás

Microsite

(Bruckner Nóra)

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X