moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2025. március 5.

Jászapáti Petra kihagyja a vb-t

A milánói eset, pontosabban esés már akkor is ijesztő volt, mostanra azt is tudjuk, Jászapáti Petra az akkori bukás miatt műtőasztalra fekszik, így kihagyja a jövő heti pekingi világbajnokságot.

 Szörnyű volt a látvány is, az esés még inkább az lehetett: a World Tour-sorozat hatodik, milánói állomásának utolsó napján Jászapáti Petra az ötszáz méteres táv negyeddöntőjében a palánknak vágódott, s már a jégről kórházba szállították Európa-bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázónkat.

Azt már akkor is tudtuk, hogy Petra válla kiugrott az ütközésnek köszönhetően, a milánói kórházban röntgenfelvételek is készültek – a további vizsgálatokra Budapesten került sor.

És mostanra megszületett a döntés a hogyan tovább kapcsán is, ezt pedig maga Jászapáti Petra mondja el:

„A milánói verseny után Budapesten voltam MR-vizsgálaton, amelynek kiértékelése megtörtént, így az is eldőlt, hogy műteni kell a vállamat. A vállamban a porcos rész sérült, azért érdemes megműteni, mert kontaktsportág a miénk, így egy újabb kiugrás lehetősége megnő, ha nincs operáció. Emellett a mozgásterem is beszűkülhet és a fájdalom is megmaradhat – mindez sem sportolóként, sem magánemberként nem lenne jó. Az esés utáni napokban valahogy éreztem, hogy ezen a világbajnokságon nem indulhatok, de sokkal inkább foglalkoztat az, hogyan tudok felkészülni a következő szezonra, hiszen ősszel jönnek a kvalifikációs versenyek, aztán pedig februárban az olimpia. De az orvosok megnyugtattak, ha minden jól megy, elkezdhetem a munkát a többiekkel április közepén-végén. Az is jó, hogy mindenki bátorít, így vezetőedzőnk, Nicky Gooch is. Egyébként a milánói verseny után visszanéztük a futamokat, átbeszéltünk mindent: a múltat és azt is, mit szeretnénk a jövőben, és a következő szezonban. Én úgy gondolom, nagyon jó hónapok vannak mögöttem, szépen épült fel a szezonom, egyre jobb és jobb lettem, jó eredményeim voltak, ennek köszönhetően a kvalifikációs versenyeket jó pozícióból várom, mindez pedig önbizalmat és persze motivációt ad nekem. A csapat nélkülem utazik Pekingbe, de én, ha felkötött karral is, szurkolni fogok nekik!”

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X