Az ő éve lehet a 2015-ös. Felnőtt Európa-bajnokságot, világbajnokságot és junior vb-t is rendeznek a rövid pályás gyorskorcsolyázóknak, s mivel pár hete minden idők legjobb magyar Világkupa-eredményét produkálta, kellő önbizalommal utazhat – először Hollandiába. A 19 éves Liu Shaolin Sándort muszáj megismerni – ha másért nem, a buta előítéletek és a sportág indokolatlan lefitymálása okán.
„Szia! Egy kicsit kések! Még edzésen vagyok, de nagyon sietek. Bocsi, Shaolin.” Ezt az üzenetet kaptam találkozónk előtt nem sokkal. Megvan az első kérdés, gondoltam magamban, és természetesen megbocsátottam.
„Liu Shaolin, általában így mutatkozom be, de hallgatok a Sándorra is” – szólt a válasz a kávézás kezdetén, merthogy tisztáztuk az elején, hogyan is illik szólítani a jelenkor talán legnagyobb short trackes ígéretét – már ha nem idejétmúlt ez a jelző. „Nem nagyon szoktam foglalkozni a kommentekkel, de az mindig megmarad, ha valaki azt írja, nem igazi magyar név az enyém. A negatívumokat eldobom, a pozitívumokat meghagyom” – mondta, majd elmesélte, miért is születhetett 19 éve Budapesten, és nem Kínában.
„Édesapám az elsők között érkezett Magyarországra, úgy húsz-huszonöt éve indult el az öccsével otthonról, vonattal. Tíz napig tartott, míg Közép-Európába értek. Jártak Németországban, Ausztriában, világot akartak látni, szerencsét próbálni, végül Magyarországot választották. Leginkább azért, mert itt jó a levegő, igazából már akkor arra gondoltak, ha lesznek gyerekeik, azok jó környezetben nőjenek fel, és minél egészségesebb legyen a testük. Apukám sosem dolgozott a piacon, üzletember; egyébként otthon festőművész volt, a képzőművészeti egyetemen tanult. Az öccse tíz évig élt itt, és a kínai nagyszüleim is, de aztán ők is hazaköltöztek…”
Itt egy kis szünet következett a mesélésben, de csak egy kicsi, valamit még el kellett mondani.
„… igazából arra gondoltak, kevés idejük maradt, otthon akarnak meghalni. A nagymamám nemrég itt is hagyott minket.”
Shaolin magyar édesanyja könyvelőként dolgozott, amikor megismerkedett főszereplőnk édesapjával. „Mindenki azt mondja, hogy a saját anyukája a világ legjobb anyukája, én is ezt tudom mondani. Rengeteget segít nekünk, támogat minket, gyakran átjön hozzánk. Még akkor is, ha próbálunk a legteljesebben önállósodni. A szüleink mára elváltak, édesapám ritkábban jár haza, de ha itt van, ő is segít nekünk, például a főzésben.”
De miért a királyi többes? Nos, Shaolin nyár óta él önállóan öccsével, a szintén gyorskorcsolyázó és szintén válogatott, 17 éves Shaoanggal. Gyorsan meg is tudakolom, mit lát benne a báty, mire viheti a jégen?
“Nagyon ügyes, nagyon jó a technikája, felnőtt a feladathoz. Viszont még nincs elég tapasztalata, fejben nincs még a helyén, sok amatőr hibát vét, ami nagy pofonokhoz vezetett. De ezzel én is így voltam az első egy-két évben. Mindig őszinte vagyok hozzá, legtöbbször szokott rám hallgatni – szól a rövid testvéri „szakvélemény”.
De lássuk, mire és kire nézhet fel az öcs?
“Téves, amit a Wikipédián meg a 2014-es sportévkönyvben írnak rólam, nem tudom, honnét vették: sosem műkorcsolyáztam, és a jégkorongot sem próbáltam, nekem az nagyon agresszív sport. Egyedül az úszást próbáltam, apukám mindeközben mindenáron zongoristát akart belőlem faragni, de én nem tudok egy helyben ülni hosszabb ideig, mozognom kell. A klóros víztől mindig betegek lettünk, így az úszást is kilőttük. Aztán 2005 szeptemberében lementem egy gyorskoriedzésre a Gyakorló Jégcsarnokba, és rögtön megtetszett. Főleg a nagy sebesség és az, ahogyan együtt mozgott mindenki a jégen – emlékezett Shaolin, aki összesen egy évet, 2007 és 2008 között élt Kínában, akkor ott edzett, és sajátított el taktikai, technikai elemeket.
Persze, van, amire sem Kínában, sem itthon nem lehet felkészülni, például a versenybírói ítéletekre. „Kis ország vagyunk, gyenge sportpolitikával, most próbálunk felzárkózni minden szinten, és vannak, akik ezt még nem értékelik. Ha a hollandokkal, a kínaiakkal vagy a koreaiakkal összeütközünk, akkor valószínűleg minket zárnak ki. Tisztán kell versenyezni, ami nagyon nehéz. De igyekezni kell, az eredmények mellett még ezzel tudunk rangot szerezni” – mondja Sanyi (vannak, akik így hívják), majd az egyik legkellemetlenebb emléket idézi fel. Egy hibás bírói döntés után megítélt sárga lapot, amely miatt a férfiváltónk nem indulhatott a Szocsi olimpián. Hatalmas tüske ez a magyar srácoknak, akiknek nemzetközi pozicionálása valahogy így néz ki:
“Korábban azért harcoltunk, hogy a nyolcban legyünk, most meg már dühösek vagyunk, ha nem jutunk döntőbe.”
Hogy mennyire igaza van Shaolinnak, arra kiváló bizonyíték a novemberi montreali világkupa, ahol 5000 méteren Dél-Korea mögött a második helyre futott be a Knoch Viktor, Burján Csaba, Liu Shaolin, Liu Shaoang összetételű egységünk.
De ne szerénykedjünk: a sportág történetének legnagyobb magyar eredményét ő maga érte el december közepén: Sanghajban 500 méteren világkupa-ezüstöt szerzett egy dél-koreai versenyző mögött. Aztán 1000 méteren jött egy bronz, hasonlóan a pár héttel korábban ugyanebben a számban megszerzett montreali harmadik helyhez, amely az első magyar érem volt a sorozatban.
Ezzel kapcsolatban két kérdés merül fel bennünk, de az elsőre elég egyértelmű választ kapunk:
“Ezeken a világkupákon a legjobbak indulnak, világbajnoki a mezőny.”
A másik kérdés természetesen az év elejére és Szocsira, az olimpiára vonatkozott, ahol 1000 méteren a 16., 1500 méteren a 20. helyen zárt.
„Nagyon féltem, nem tudtam, mire számítsak. Nagyon sok tapasztalatot adott nekem az olimpia, de hatalmas csalódás volt, hogy a bennem lévő erőt nem tudtam kihozni magamból. Túl magasra tettem a lécet, és azt hittem, túl erős lesz a mezőny, a verseny, de nem volt az. Bosszantó volt, hogy a váltónk sem lehetett ott, nehezen dolgoztuk fel mindannyian az igazságtalanságot. Egy döntőben teljesen másként kell korizni, mint előtte. Sanghajban akár első is lehettem volna, de kicsit féltem, ha a kínai és a kanadai elesik, akkor én is elesek. A versenyek legvégén csak a taktika számít” – jöttek az őszinte mondatok a fiatalembertől, aki 2018-ban, Pjongcsangba vélhetően már teljesen más hangulatban utazhat. Már csak azért is, mert a legutóbbi dél-koreai világkupán helyi (!) rajongók fogadták autogramok és közös fotók reményében, biztosítva számára ezzel a megfelelő adrenalinszintet a versenyre.
Amúgy bőven lesz lehetősége Shaolinnak taktikázni mostanság. Az „El tudod mondani a következő hetek programját?” kérdésre nagyon könnyen jött a válasz, a hosszú válasz.
„Nem sokat pihentünk a dél-koreai világkupa után, összesen három napot, mert december 27-én már elkezdtünk edzeni. Mindenkinek izomláza van, egy versenyen ugyanis teljesen máshogy fáradunk el, mint az edzéseken. De nem baj, ha az ember kemény munkával dolgozik, bármit elérhet, ez vezérel. Három hetet edzünk folyamatosan, aztán Hollandiába utazunk az Európa-bajnokságra. Utána hazajövünk, másfél napot pihenünk, február 5-7-ig egy németországi világkupára utazunk, majd onnan egyből Törökországba repülünk egy másik világkupára. Ezután itthon készülök a junior világbajnokságra, ez lesz az utolsó nekem, jó lenne megvédeni a címemet Oszakában. Miután hazajöttem, a márciusi moszkvai felnőtt világbajnokságra készülünk, ahol először indulhat a férfiváltónk.”
Kemény program egy kemény, de szép sportágban. Nem tehettem meg, hogy nem kérdezem meg, mit is jelent az a négy kínai nyelvű tetoválás, amely bal karján feszül, a szocsi olimpia logója mellett. Az egyik a neve (amelynek jelentése: fiatal erdő fái), a másik az egészségre utal, a harmadik pedig arra buzdít, hogy mindig legyen ereje küzdeni. A legnagyobb varrás egy mottó, amely így hangzik:
“Fájdalom nélkül nincs haszon.”
Valami hasonlót mondhatott Szivós Márton Shaolinéknak az olimpia előtt. A világbajnok vízilabdázó egy motivációs üzenetet mondott fel Szocsi előtt, ebből merítettek erőt az olimpikonok. Éppen ezért tartotta fontosnak Sanyi, hogy ott legyen a nyári vízilabda-Eb-n, s hogy találkozzon a pólóikonnal legalább egy közös kép erejéig.
Őt magát még „csak” Dél-Koreában állítják meg egy fotóra, de ha 2015 végén is leülünk egy kávéra, lehet, hogy addigra ez a helyzet gyökeresen megváltozik.
Liu Shaolin Sándor
1995. november 20-án született Budapesten.
Legfontosabb eredményei: többszörös magyar bajnok, világkupa-ezüstérmes (2014, Montreal, váltó; Sanghaj, 500 méter egyéni), világkupa-bronzérmes (2014, Sanghaj, 1000 méter; Montreal, 1000 méter), Európa-bajnoki bronzérmes (2013, Malmö, 5000 méteres váltó), junior világbajnok (2014, 500 méter), junior világbajnoki bronzérmes (2013, 1000 méter).
Az év gyorskorcsolyázója 2014-ben.
(Dobos Sándor / vs.hu)
