moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2019. december 7.

Hat érem és egy junior olimpiai nevezés

Ismét nagyon szép napunk volt, ismét sikerült növelni a magyar érmek számát. Hat érmet nyertünk: három aranyat és három bronzot, s hivatalosan is beneveztük Schermann Reginát a junior olimpiai játékokra, ami a nagy öröm mellett, hatalmas felelősség is számunkra. Magyarországot képviseli, ami minden korábbinál szebb versenyzésre sarkallja majd. Tudom, hogy képes rá” – értékelte a Műkorcsolya Mikulás Kupa ötödik napját dr. Vardanjan Gurgen, a MOKSZ műkorcsolya ágazat sportigazgatója.

A Műkorcsolya Mikulás Kupa ötödik napján a kicsi és az utánpótláskorú versenyzők léptek jégre. A legkisebb, hatéves kor alatti sportolókat tömörítő Mini Chicks kategória kezdett. Szentiványi Árpád aranyérmet nyert itt. Aztán következtek a  hasonló korú lányok. Tizennégy versenyző volt ebben a kategóriában. Hárman végeztek a mieink közül az első tízben:  hatodik helyen Soltész-Vidrai Zoé, hetedikként Tőkey Alíz és Józsa Laura a kilencediken. Őket követték a Chicks fiúk. 

A hétévesek mezőnyében Kind Igor bronzérmes lett. Ugyanebben az életkorban a lányoknál nagyon sok magyar versenyzőnk indult. A 23 fős mezőnyben Berstad  Katrine Victoriának sikerült bronzérmet szereznie. További két versenyzők is az első tízben végzett: Pallagi Petra ötödikként és Szekeres Zoé a tizedik helyen. A 8 éves Mini Cubs fiúk között a mi fiaink: Hoffmann Ábel és Gilányi Péter az ötödik és hatodik helyeket szerezték meg. A Mini Cubs lányoknál Incze Brigitta Éva két orosz, egy szlovák és egy ukrán versenyzőt utasítva maga állhatott a dobogó legmagasabb fokára. A hatodik, hetedik és tizedik helyeken szintén magyarok végeztek: Széplaki Zsófia, Bődi Flávia és Fülöp Szilvia.

A napot megkoronázva, a 13 évesek mezőnyét jelentő FS Intermediate Novice kategóriában aranyérmet nyert Ekker Léna, a dobogó harmadik fokára pedig Papp Vivien állhatott fel. További négy versenyzőnk is a 10 legjobb között szerepelt: Vargha Flóra, Talabér Zita, Csombok Zsüliett és Rákai Dórka – hatodikként, hetedikként, nyolcadikként és kilencedikként.

Megerősíthető az a korábbi állítás, mely szerint bíztató az utánpótlásunk, ami reményt ad arra, hogy még nagyon sok éremmel gyarapodjunk a szezon előttünk álló nemzetközi versenyein.

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X