moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
„Szenvedélyünk a tökéletesség”

A SEAT szlogenjét akár a MOKSZ is használhatná mottóként, hiszen versenyzőink évről évre szállítják a szebbnél szebb eredményeket, a sikerek egyik titka pedig az, hogy a sportolók, az edzők, a szakvezetők, vagyis mindenki a tökéletességre törekszik. A SEAT és a MOKSZ együttműködése 2017-ben kezdődött, akkor nyolc autót bocsátott a szövetség rendelkezésére a Porsche Hungária. Egy […]

DrónHarc – Filmbemutatóval egybekötött exkluzív olimpiai sajtótájékoztató

Dr. Kulcsár Krisztián MOB elnök és Orendi Mihály ügyvezető igazgató, MOB alelnök, valamint a rövidpályás gyorskorcsolya nemzeti válogatott élsportolói mellett három főszereplője volt a Gyakorló Jégcsarnokban tartott mai ünnepélyes szezonnyitó sajtótájékoztatónak. Két szám és egy kisfilm. 111 nap van hátra a Budapesten rendezendő első kvalifikációs világkupa kezdetéig, s méterben éppen ennyi egy short track kör […]

21 ország 26 csapata érkezik a Budapesti Szinkronkorcsolya VB-re

Az eddigi nevezések alapján 21 ország 26 csapata indul az április 8-9-én aSyma Sport és Rendezvényközpontban  sorra kerülő szinkronkorcsolya-világbajnokságon. Az esemény szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a nevezés március 16-án zárul. Orendi Mihály, a MOKSZ ügyvezető igazgatója többek között arról  is szólt, hogy a Puskás Ferenc Stadion bontása elkezdődött, de a vb alatt még  nem folyik olyan […]

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X