moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Bajnokaink – Hoffmann Nóra

Úgy indult a karrierje, ahogy megálmodta: Elek Attilával kétszeres junior-világbajnoki ezüstérmesként és első magyar junior-világkupadöntőgyőztesként a korosztály elitjéhez tartozott. Partnerével a felnőttek közt is fényes jövő előtt állt, ám ezt sérülések árnyékolták be, majd elváltak útjaik. Végül korábbi riválisával, Zavozin Maximmal az oldalán építette újra magát, és tört be a felnőtt élmezőnybe, ahol, akárcsak a […]

Bajnokaink – Elek Attila

Partnerével, Hoffmann Nórával történelmet írt: nemcsak hogy első magyar jégtánckettősként kétszer is kvalifikáltak a junior-világkupadöntőre, másodjára meg is nyerték azt. A korosztályos világbajnokságokon két ezüstéremig jutottak, majd a felnőtt mezőnyben a 2006-os torinói olimpián, négy világbajnokságon és öt Európa-bajnokságon is képviselhették a magyar színeket. A 2007-es kontinensviadalon addigi legjobb eredményük kapujában egy szerencsétlen sérülés vetett […]

Értékes tapasztalatok – Junior grand prix, Riga

Rockra korcsolyázó jégtáncosaink, Kedves Katica és Saronov Fjodor a kűrt is nagy átéléssel mutatták be, technikai elemeik azonban nem a terveik szerint sikerültek, így a ritmustánc után két hellyel hátrébb, 15.-ként zártak a rigai junior grand prix-n.  A Lake Placid-inál népesebb mezőnyben kellett helytállnia Rigában Kedves Katicának és Saronov Fjodornak (Sharonov Fedor), akik végül a […]

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X