moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2022. január 16.

Műkorcsolya és jégtánc Eb: történelmi sikerek Tallinnban 

Befejeződött az ISU Műkorcsolya és Jégtánc Európa-bajnokság. A magyar válogatott tagjai összességében remek eredménnyel zárták a négy napon át tartó megmérettetés-sorozatot Észtországban. 

Ahogy arról az Európa-bajnokság előtti beharangozónkban írtunk: sosem volt még olyan, hogy nyolc sportolónknak szurkolhattunk egy Eb-n. Ráadásul olyan sem fordult még elő korábban, hogy a műkorcsolya-párosok mezőnyében két magyar duó is jégre léphetett.  

Ioulia Chtchetinina – Márk Magyar (HKA)

A Chtchetinina Ioulia és Magyar Márk (HKA) alkotta kettős végül az utóbbi hatvan év legjobb magyar eredményét szállította: a pekingi téli olimpiára készülő duó összesítésben 171,03 ponttal a 6. helyen zárt. De a Pavlova Maria-Nagy Balázs (SKSE) kettős is büszke lehet magára, hiszen életük első felnőtt világversenyén 161,32 ponttal a 11. helyen fejezték be. 

Mariia Pavlova – Balázs Nagy (SKSE)

„Mindkét párosunk remekül teljesített a rövidprogramban, olyannyira, hogy az összesített pontversenyben még előrébb is tudtak lépni” – kezdte beszámolóját a magyar csapat vezetője, dr. Vardanjan Gurgen sportigazgató, aki azt is elárulta: a 8. hely után olyan sűrű volt a mezőny, hogy Maria és Balázs mindössze 44 századdal maradt le attól, hogy az első tízben végezzen. „Összességében elégedettek és boldogok vagyunk, hiszen Ioulia és Márk hatodik helyezése igazi szenzáció. A Nagy testvérpár 1958-as negyedik helye óta a műkorcsolya-párosoknál ez a legjobb eredményünk, és ez az olimpiára is jót ígér; duónkat Pekingben is a TOP 10-be várjuk. 

Műkorcsolya egyéniben a hölgyeknél bombaerős volt a 36 fős mezőny, és Schermann Regina (JKOR) a rövidprogramot követően a 22. helyen mutathatta be kűrjét szombaton. A férfiaknál induló Csernoch András számára viszont a rövidprogramok után véget ért a verseny, és a 32. pozícióban zárt. 

Regina Schermann (JKOR)

„Látszik, hogy Reginának is a tallinni volt az első felnőtt világversenye, ugyanis nagyon elizgulta a végét. Sajnos pályafutása egyik leggyengébb kűrjét produkálta, így végül a 23. helyen zárt, és emiatt a szakvezetésnek joggal van egy kis hiányérzete” – folytatta értékelését dr. Vardanjan Gurgen. „Csernoch András is jóval többre képes annál, mint amit itt mutatott. Sajnos az Eb start előtti utolsó edzésen pengetörése volt, és új, alig bejáratott pengével kellett versenyeznie. De mégsem ezen múlt, hanem inkább az döntött, hogy hiába van versenyrutinja, semmit sem kockáztatott. Márpedig biztonsági korcsolyázással nem lehet kiugró eredményt elérni egy ilyen erős nemzetközi mezőnyben. 

András Csernoch (SKSE)

A jégtáncosoknál az Ignateva Mariia-Szemko Danijil (HKA) kettősünk mutatkozott be újoncként az Európa-bajnokságon. Ritmustáncukkal pénteken a 19. helyen zártak, hogy aztán szombaton már a kűrprogramban bizonyítsák tehetségüket.  

„Bő fél éve állt össze ez a páros, és még mindig összeszokóban van. Már az kellemes meglepetés volt, hogy bekerültek a legjobbak közé, aztán a kűrprogram során olyan jól teljesítettek, hogy még egy helyet javítottak az összesített helyezésükön, így végül a 18. helyet szerezték meg” – zárta értékelését a szakember.

Mariia Ignateva-Danijil Szemko (HKA)

A február 4-én startoló olimpiára készülő Chtchetinina Ioulia-Magyar Márk párost kivéve a válogatott többi tagja számára a következő nagy erőpróba az egy hónap múlva esedékes hollandiai Challange Cup lesz, amely után véglegesedik a márciusi, franciaországi szenior világbajnokság utazókerete. A juniorok legközelebb a január 27-30-ig tartó Országos Bajnokságon, majd a februári válogatóversenyen mérettethetik meg magukat. A március eleji junior világbajnokságra kvalifikáló sportolók névsorát az utóbbi két versenyen, illetve a még korábban, a Mikulás Kupán elért helyezések összesítése alapján hirdetik ki. A vébé után junior sportolóink számára az idei versenyszezon utolsó jelentős eseménye az EYOF (Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál), amelyet március 20. és 25. között a finnországi Vuokattiban rendeznek. 

HUNSKATE media

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X