moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2020. július 16.

Pazar első év

Bár az ötvenes években volt a Ferencvárosnak gyorskorcsolya-szakosztálya, 2019-ben valami új kezdődött, hiszen az MTK-ból a klubhoz igazoltak sokan, köztük olimpiai bajnok short trackesek is, ezzel pedig egy szép (eredmény)sorozat vette kezdetét.

„A legjobbak a legjobb helyen. A Ferencváros meg tudja adni a további előrelépéshez szükséges feltételeket.”

Mindezt Nyíri Zoltán, a Ferencváros ügyvezető alelnöke jelentette ki 2019. február 13-án azon a sajtótájékoztatón, amelyen hivatalossá vált: az olimpiai bajnok Liu testvérek, Shaolin és Shaoang, valamint Krueger Cole és Krueger John-Henry, a válogatottat irányító Bánhidi Ákos edző, valamint több, utánpótláskorú rövidpályás gyorskorcsolyázó a zöld-fehér egyesületbe igazolt.

Mindannyiuk szerződés lejárt az előző hónap végén az MTK-nál, a Ferencváros és az átigazolók között pedig hamar megszületett a megegyezés – a zöld-fehér klubnál egyébként 1951 és 1957 között már működött gyorskorcsolya-szakosztály, amely így 2019-ben újjáéledt.

A hazai short track legnagyobbjaival.

Bánhidi Ákos részese volt az első budapesti rövidpályás gyorskorcsolyaklub megalakulásának, akkortájt álmodni sem mert arról, hogy harminc esztendővel később az egyik legpatinásabb egyesülethez tartozhatnak majd.

„Erős húzónevek találtak egymásra ebben az esetben. A versenyzőink komoly célokkal rendelkeznek, és a Ferencváros tűnt annak az egyesületnek, amely ezeket a fiúkat képes a legmagasabb szinten támogatni – fogalmazott a short track válogatott edzője és menedzsere. – Olyan közegbe kerültünk, amely szinte naponta hoz fantasztikus élményeket. Az irodai dolgozóktól kezdve egészen a szurkolótáborig csak segítő kezekkel találkozunk.”

A zöld-fehér klubba 35 igazolt versenyző szerződött át (hozzájuk augusztusban további hat csatlakozik), taglétszámot tekintve pedig 72 short trackest számlál az FTC, amelyből 65-en utánpótláskorúak.

A szakosztályt Bánhidi Ákos vezeti, az edzői feladatokat Csizmadia Ildikó, Imre Emil, Nemes Krisztián, Csizmadia Ágnes, Szabolcsi Szilvia és Erős Julianna látja el.

A klub az edzéseket a Gyakorló Jégcsarnokban tartja.

S hogy milyen munka folyik az egyesületben?

Bár tulajdonképpen „csak” másfél évről beszélhetünk eddig, máris nagyszerű eredményeket mutat fel a szakosztály – összetett Európa-bajnoki cím, összetett Európa-bajnoki ezüstérem, kontinensbajnoki győzelmek, világkupa-sikerek jelzik mindezt, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a 2019-es országos bajnokságon is tarolt az FTC.

 A sikerek – egyelőre legalábbis – leginkább a felnőttek kapcsán sorolhatók, hiszen a klubhoz igazoló fiatalok között túlnyomórészt a kisebbek találhatók meg, vagyis a „C” korosztályig bezárólag vannak többen, igaz, egy „A-s” (vagyis az utánpótláskorúak közül legidősebbnek számító) short trackes is van az egyesületben.

„Célunk, hogy minél több versenyzőt adjunk az utánpótlás-válogatott keretébe, jelenleg heten vannak benne az A és B keretben – mondta el Csizmadia Ildikó. – Nagyon jól érezzük magunkat a Ferencvárosban. 2019 májusában kezdtük el a munkát, és mindenki már az elején nagyon segítőkész volt, ahogyan azóta is. Felszerelésben és eszközökben majdhogynem a nulláról indultunk, de már az első évben sikerült sok mindent beszerezni: tizenegy pár korcsolyát pengékkel, különböző sporteszközöket, új mezeket és futóruhákat, melegítőket. Mindez elég nagy beruházás volt – nagyon nagy szó, hogy már az első évben megvalósult. Egyelőre toborzást nem folytatunk, hiszen nem rendelkezünk annyi jégidővel, hogy kezdőket is oktassunk. De azért mindannyian nyitott szemmel járunk, kiszúrjuk az ügyes gyerekeket, és a Sport XXI programon keresztül is kerülnek hozzánk újak.”

 

 

Klub neve: Ferencvárosi Torna Club

Alapítás éve: 1899

Short track szakosztály alapításának éve: 2019

Versenyengedéllyel rendelkező sportolók száma: 35

Címe: 1091 Budapest, Üllői út 129.

Telefonszám: +36 1 910 0229   

Email: akos.banhidi@fradi.hu

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X