moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2021. február 16.

Nagy csaták a jégen

Ötödik alkalommal került megrendezésre a hétvégén a Jász Kupa Jászberényben.

Nem szakadt meg a hagyomány: a koronavírus-járvány idején is megrendezték a hétvégén Jászberényben a Jász Kupát, ahol kilenc hazai egyesület 131 versenyzője lépett a jégre.

A viadalt természetesen a járványügyi rendelkezések szigorú megtartása mellett rendezhették meg a jászberényiek, sőt, a szervezők arra is figyeltek, hogy egyszerre ne tartózkodjon túl sok versenyző és edző a csarnokban, így délelőtt az E, az F és a G korosztály, míg délután a C és D kategória, valamint a felnőttkorú short trackesek küzdelmei zajlottak a jégen.

„Természetesen meglátszott a versenyzők teljesítményén a hosszú kihagyás, vagyis az, hogy régen versenyezhettek – mondta el a rendező klub képviseletében Belovai József edző. – Sokkal jobban izgultak a jégre lépés előtt, mint máskor. Csúcsidők ugyan nem nagyon születtek, viszont hatalmas csatákat szép számmal láthattunk a versenyen.”

Rekordot azért feljegyezhettünk: Kun Bence Benedek (MTK) ezer méteren E-korosztályos országos csúcsot ért el.

A távonkénti értékelés, vagyis az éremátadás a jégen zajlott, ám az összetett végeredmény kihirdetésére a csarnok melletti részen került sor – ez egyfelől azért volt nagyon jó, mert így elkerülték a tumultuózus jeleneteket az épületen belül, másfelől ezen az eredményhirdetésen ott lehettek a szülők is.

S ha már szülők: a lelkes, a sportágért és a gyermekükért sokat tevő anyukák és apukák megszervezték a közvetítést is, így a versenyt hat kamera követte, mi több, az eredményhirdetésekhez még taps is szólt a hangszórókból.

Eredmények

Közvetítés

Fotógaléria 

HUNSKATE Média / Kovács Erika

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X