moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2020. november 16.

Esélyesekhez méltóan

A Gyakorló Jégcsarnok adott otthont az előző hétvégén a Csizmadia Kupának: az utánpótláskorú rövidpályás gyorskorcsolyázók rangos versenye immár a 27. alkalommal került megrendezésre.

Csizmadia Ferenc sokat tett a magyar rövidpályás gyorskorcsolyáért: a kiváló szakember 1994-ben hunyt el, s már halála évében megrendezésre került a nevét viselő verseny.

Székesfehérvár, Budapest, Zalaegerszeg és Debrecen volt a helyszín az elmúlt több mint két évtizedben, az előző hétvégén pedig a verseny visszaköltözött a fővárosba: péntektől vasárnapig nyolc egyesület 110 versenyzője lépett jégre a Gyakorló Jégcsarnokban.

„A járvány egy kicsit persze beleszólt a verseny rendezésébe, hiszen akadtak, akik emiatt nem indultak el a viadalon, és olyan is volt, aki ugyan tervezte a jégre lépést, ám karanténba került – mondta el Csizmadia Ildikó, Csizmadia Ferenc lánya, aki versenyzőként kétszer is elnyerte a kupát, ma pedig már az FTC edzőjeként dolgozik. – Hiányoztak a Gyakorló Jégcsarnokból az utánpótláskeret short trackesei is, viszont a nehezítő tényezők ellenére is száztíz fiatal indult. Ha azt vesszük figyelembe, hogy három évvel ezelőtt az utánpótlás-bajnokság létszáma volt ennyi, nem lehetünk elégedetlenek.”

Mindenképpen pozitívum, és a versenyzőink, valamint edzőik elhivatottságát is mutatja egyben, hogy minden egyesület képviseltette magát, és a fiatalok harci kedvét az sem szegte, hogy ezúttal is nézők (így szülők) nélkül rendezhették meg a versenyt.

„Furcsa ezt kimondani, de lassan megszokjuk, hogy nézők nélkül versenyzünk. Szerencsére a gyerekek motivációja emiatt egyáltalán nem csökkent, amit mutat az is, hogy kifejezetten jó kis futamok jellemezték a Csizmadia Kupát – folytatta Csizmadia Ildikó. – A Csizmadia vándorkupát a junior C korosztály legjobbjai nyerik, idén a serleget Végi Diána Laura és Wu Jiawei Dávid vihette haza. Külön öröm számomra, hogy mindketten az FTC short trackesei. Esélyesek voltak, de tettek is azért, hogy övék legyen a végső győzelem, hiszen például ötszáz méteren mindketten egyéni rekordot futottak.”

A 27. Csizmadia Kupán egyébként jégre lépett három szerb versenyző is, így aztán e tekintetben sem szakadt meg a hagyomány, hiszen mégiscsak nemzetközi versenynek adott otthont a Gyakorló Jégcsarnok.

Eredmények

HUNSKATE Média / Kovács Erika – Fotó: Kovács Álmos

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X