moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2022. február 12.

A váltóról – újra, kicsit másként

A pénteki váltóelődöntő utáni nyilatkozatok nagy hullámokat vertek, Bánhidi Ákos, a magyar rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott edzője és menedzsere nem megmásítani szeretné mondandóját egy nappal a futam után – pusztán mélyebben megmagyarázni.

„Nógrádi Bence nem tehet semmiről! Ő kiadott magából mindent az elődöntőben és a felkészülés során is. Profin végigcsinálta az edzéseket, amit sportoló elkövethet, azt ő megtette – akárcsak három társa. Senki sem hibáztatja őt azért, mert a váltónk nem jutott be a döntőbe. Az, hogy ő milyen mentális és fizikai állapotban korcsolyázta végig a pénteki futamot, a mi felelősségünk, Bence megcsinált mindent, amit kértünk tőle – semmilyen felelősség sem terheli őt. Nyomatékosítsuk: Nógrádi Bence jelenleg a negyedik legjobb magyar férfi rövid pályás gyorskorcsolyázó, s ezt a pozíciót saját maga harcolta ki, vagyis jogosan volt ott a jégen az olimpiai elődöntőben.

De hogy miben is hasonlít az edzői hivatás a szakácsmesterséghez: mi is abból főzünk, ami előttünk van az asztalon. A mi asztalunkon volt egy helyzet, amelyet magas szinten kellett megoldanunk, hiszen a világ legjobbjai közé tartozó csapatok voltak az ellenfeleink.

Elmondtam az elődöntő után is, ezúttal is megerősítem: nagyon bekezdtünk mi itt, Pekingben, a legjobbjaink minden alkalommal a versenynap végéig meneteltek, ehhez a fizikai teherhez jött az a mentális nyomás, amelyik minket ért Liu Shaolin ezer méteres kizárása után, de ez nemcsak Sanyit érintette, hanem az egész csapatot.

Így, ebben az állapotban érkeztünk el a váltó elődöntőjéig, s azzal a tapasztalattal, hogy az eddigi versenyeken bárki is volt a negyedik emberünk, mindig úgy alakultak a futamok, hogy az utolsó váltásoknál a legjobbjainknak métereket kellett behoznia. Egyszer sem fordult elő, hogy ez ne így lett volna.

Mivel a legjobbjaink testében ott volt a mentális és fizikai fáradtság, úgy véltük, mindez nem történhet meg Pekingben, hiszen akkor esélyünk sincs a továbbjutásra.

A világkupa-sorozat előtt Bence eltörte a kezét, azóta viszont töretlenül készült, semmilyen jel sem utalt arra, hogy gond lehet abból, ha Sanyit kicsit kíméljük, hogy maradjon elég erő a lábában a véghajrára, s addig a többiek visznek némi pluszterhet. De gond lett. Talán azért, mert nem számoltunk azzal, s ez hiba volt a részünkről, hogy Bencénél a pszichés gát fizikai tüneteket is produkál – nem kalkuláltunk ezzel, hiszen nyugodtnak és magabiztosnak láttuk végig.

Hogy hibáztunk-e, csak akkor tudnánk biztosan eldönteni, ha visszapörgetnénk az időt, és újra lefutnánk az elődöntőt az eredeti taktikával. Ha kellemesebb edzői hibának minősíteni, hogy megpróbáltuk a legtöbbet kihozni a lehetőségeinkből, én ezt felvállalom. Úgy gondoltuk, hogy a meglévő tudásunkkal és tapasztalatunkkal, amelyek a múltban több sikert is eredményeztek, végiggondoltunk mindent: főleg Sanyit akartuk kímélni, s nem Bencét, de nem sejtettük, hogy meghaladja az erejét az általunk kitalált koncepció. De ez nem az ő hibája, nem miatta nem jutott döntőbe a férfiváltó: ez azért történt meg, mert amit mi kitaláltunk, az összeroppantotta őt fizikailag. Ő csak azt tette, amit mi kértünk tőle. Ám biztosak nem lehetünk abban sem, hogy ez az eredeti taktikával nem történik meg, hiszen a világkupaversenyeken minden alkalommal megtörtént.

Azt viszont felejtse el mindenki, hogy ez az ő hibája – a felelősség a miénk, az összes!

De a történtekről hogyan kellett volna nyilatkozni? Az, hogy elhangzott egy név, nem jelenti azt, hogy övé a felelősség. Hogyan lehet a tényekről és az igazságról úgy beszélni, hogy csak a tényeket és az igazságot ferdítem el?

Persze, mondhattam volna azt, hogy sajnálom, hogy nem sikerült a továbbjutás, elnézést kérünk a szurkolóktól, de én szerettem volna kicsit megvilágítani a miérteket is. Mindezt anélkül, hogy felelőseket keresnék, mert azok mi vagyunk. Mi, az edzők – mindenért.

Végezetül pedig szeretnék elmondani valamit, amivel régóta nem értek egyet: embertelennek tartom, hogy a sportolókat alig néhány perccel a versenyszámuk után faggatják. Ezek a versenyzők négy éven keresztül készülnek az olimpiára, semmihez sem hasonlító stresszhelyzetben vannak, hogyan is lehetne ilyenkor higgadtan, az érzelmeket háttérbe szorítva megszólalni? Ez még egy vezetőnek, egy edzőnek is nehéz, nemhogy egy sportolónak, aki néhány perccel korábban még az életéért küzdött. Nagyon nem értek egyet ezzel a rendszerrel.”

HUNSKATE media – Kovács Erika

Fotó: Magyarock

Li-ning Seat
X