moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2016. január 27.

Műkorcsolya Eb: Tóth Ivett bravúrosan kezdett

tothTóth Ivett a várakozást felülmúlva a tizedik helyen végzett a nők rövidprogramjában a pozsonyi műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság szerdai nyitónapján. Az első három helyen orosz versenyzők állnak.

A 17 éves magyar sportoló – aki a tavalyi kontinensviadalon a 33. helyen végzett – 55.54 ponttal pályafutása eddigi legjobbját érte el a rövidprogramban, bravúros teljesítménye nyomán kétség sem férhetett ahhoz, hogy bejut a legjobb 24 közé, s így pénteken bemutathatja a kűrjét.

Az aranyérem minden bizonnyal a junior világbajnok Jevgenyija Medvegyeva és a tavalyi Eb-n második Jelena Ragyionova között dől majd el, őket több mint hétpontos hátránnyal követi honfitársuk, az egy éve harmadik Anna Pogorilaja.

Szerdán a férfiak rövidprogramjával folytatódott a verseny. Maszljanko Alexander a 33. helyen végzett, így nem mutathatja be kürjét,. A nők szabadprogramjára pedig pénteken 18 órától kerül sor.

Csütörtökön 12.30-kor a jégtáncosok rövidpragramjára kerül sor. A magyar színeket Moscheni Carolina, Major Balázs képviseli.
Este a férfiaknál avatnak kontinens bajnokot. A mezőnyt hatalmas fölénnyel a spanyol Javier Fernandez vezeti.

Engi Klára a pontozásos szakág igazgatója:

Hatalmas öröm volt számunkra a tegnapi nap! Tóth Ivettről mindig tudtuk, hogy nagy reménysége a korcsolya sportnak, amit most be is bizonyított. Magabiztosan edzett és ugyanezt a rendíthetetlenséget hozta a verseny alatt is. Szerencsére a világranglista pontjai, amit a korábbi versenyek alatt szerzett, az igen előkelő 12. kiemelt helyre emelte Őt a sorsolásnál, így az utolsó előtti csoportban húzhatott. Nehéz ugrásai vannak a rövidprogramban, ami komoly előnyt jelentett a számára. Ivett végül a 10. helyen végzett, ami rendkívül örömteli eredmény.

_VVV9709_m_espfch_jpg

Maszljanko Alexander kisebb versenyrutinnal érkezett élete első kontinens viadalára, de az edzéseken ezt nem lehetett látni, meggyőzően dolgozott. Nyugodtan, kiegyensúlyozottan melegített és nagyon élvezte az Európa-bajnokság légkörét.

A párosozóink – Anne és Márk – is megérkeztek, tegnap este már tartottak is egy átmozgató edzést az egész napos utazás után. Ők csak pénteken kezdik a versengést. Reggel, Carry és Balázs is “bekorcsolyázták” a jeget. Délben, azaz 12.30-kor kezdődik a jégtánc rövid.

MŰKORCSOLYA EB, POZSONY
Nők, állás a rövidprogram után

1. Jevgenyija Medvegyeva (orosz) 72.55 pont
2. Jelena Ragyionova (orosz) 70.96
3. Anna Pogorilaja (orosz) 63.81

10. Tóth Ivett 55.54

Az eredményeket on-line itt nyomon követhetik.

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X