moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2021. március 12.

Micsoda verseny! – Óbuda Skating Cup

Nagyszabású és a maga nemében egyedülálló verseny zajlott a hétvégén az Óbudai Jégcsarnokban: a Hoffmann Korcsolya Akadémia és a Budaskate SE első ízben rendezte meg az Óbuda Skating Cupot, amelynek keretében 20 egyesület több mint 300 műkorcsolyázója, jégtáncosa és szinkronkorcsolyázója mérte össze tudását.

Egyesületi versenyként egyedülálló módon mindhárom szakág versenyzőit, a műkorcsolyázókat, a jégtáncosokat és a szinkronkorcsolyázókat (sőt, a szóló jégtáncosokat és a rekreációs sportolókat) is mozgósította az Óbuda Skating Cup, amely így az országos bajnokság után a legnépesebb, legnagyszabásúbb viadal volt a szezonban. Az első ízben megrendezett eseményen több mint 300 versenyzőt fogadott és koordinált az Óbudai Jégcsarnokban a két szervező egyesület, a Hoffmann Korcsolya Akadémia (HKA) és a Budaskate SE (BSSE) – amelyek nemcsak a jégen kívül, a jégen is kitettek magukért.

Leveles Réka és Leveles Balázs

A jégtáncosoknál a HKA a legjobbnak bizonyult: a hatból három korosztályban a klub kettőséé lett az aranyérem. A junioroknál ráadásul két új belépőjük mutatkozott be a hétvégén: az advanced novice korosztály országos bajnokai, Leveles Réka és Leveles Balázs most először próbálta ki magát a junior kategóriában, míg Lendvai Bence új partnerével, Tóth Lilivel debütált. A Leveles testvérek jól kezdtek a juniorok között, és közel 40 pontos különbséggel nyertek.

Szintén meggyőző fölénnyel diadalmaskodott a junior Team Magic (Sportvarázs Sportegyesület [SVAR]) szinkronkorcsolya-csapat, amelynek az Óbuda Skating Cup a junior-világbajnokság törlése okán az utolsó versenye volt a szezonban. Míg ők a rövidben, versenytársaik, az Újpesti Torna Egylet (UTE) idei szezonban alakult juniorcsapata a kűrben tudott javítani, és az ezüstérmet szerezte meg a Team Magic mögött.

Team Magic

A SVAR csapatai a basic novice és a mixed age kategóriákban is magabiztosan utasították maguk mögé az országos bajnokokat – előbbiben az ob-n még a fiatalabb, juvenile korosztályban induló egységük győzött, míg utóbbiban fordítani tudtak a február eleji bajnoksághoz képest. De az UTE ugyancsak két aranyéremnek örülhetett a fiatalabb korosztályokban: a pre-juvenile és a juvenile kategóriában is országos bajnoki címvédőkként diadalmaskodtak.   

Aranyérmeik számát pedig jégtáncosaik is gyarapították: Tabár Kamilla Szófia és Diószegi Máté (UTE) személyében a februári ob programjában nem szereplő non ISU basic novice korosztályban vadonatúj kettősük diadalmaskodott, míg edzéstársaik, Diószegi Emma Réka és Horváth Endre (UTE) a bajnoki cím után újabb győzelmet ünnepelhetett a cubs kategóriában. A basic novice-oknál ezúttal a februári ob-n bronzérmet szerző Temesvári Zsófia és Selényi János [Steps On Ice SE (SOI)] állhatott a dobogó tetejére.    

Temesvári Zsófia és Selényi János

A rendező klub, a HKA a junioroknál megszerzett győzelmén túl az intermediate novice korosztály egyetlen kettőse, Troján Eszter és Gallai Huba, valamint a februári ob-n a cubs kategóriában versenyző, most a legkisebbek (mini cubs) között induló Zsíros Boglárka és Szabó Jónás révén is aranyérmet könyvelhetett el.          

Sőt, a házigazdák egyedüli egyesületként adtak két szakágnak is bajnokot, a jégtáncban elért eredményeiket ugyanis műkorcsolyában az ob előtt rendre elsőként végző Csaba Máté (HKA) révén még egy arannyal megtoldották az intermediate novice (10–15 éves) korosztályban. Ahogy a fiúknál, úgy a lányoknál sem volt jelen az országos bajnok, így utóbbiaknál a Győri ETO (ETO) ünnepelhetett kettős győzelmet: az aranyérmet az országos bajnoki bronzérmes Béres Réka, az ezüstöt pedig Gerencsér Vivien nyakába akasztották.

Csaba Máté

Nem hiányzott viszont a legnagyobb név az advanced novice (10–15 éves) lányoknál: a Sebestyén Korcsolya SE-t (SKSE) képviselő Ekker Léna újfent toronymagas győzelmet aratott. A februárban immár ötödik országos bajnoki címét elnyerő 12 éves versenyző a rövidprogramban a tripla flippel is megpróbálkozott, így (a női mezőnyben ritkaságnak számító tripla axelt leszámítva) már az összes triplát láthattuk tőle versenyen.

Ekker Léna

De fiatalabb edzéstársai is folytatták sikerszériájukat: a szezon során korosztályukat uraló Zhang Boglárka (basic novice [10–13 éves]), Incze Brigitta Éva (cubs [9 éves]), Belenikina Maria (mini cubs [8 éves]) és Kind Igor (mini cubs) ismét győzelmet ünnepelhetett. Sőt, az országos bajnokság előtt szintén minden versenyét megnyerő Tőkey Alíz (chicks [7 éves]) is újra első helynek örülhetett, míg az ob-n bemutatkozó Veszely Gyula Balázs (mini chicks [6 éves]) kategóriája egyedüli indulójaként lett aranyérmes.

A mini chicks lányoknál azonban nagy harc folyt az első helyért, amelyet a miskolci Rózsa Emma (DVTK) immár harmadszor vitt el az országos bajnok Széplaki Katinka (SKSE) elől. De, most először, helycsere történt a basic novice fiúknál is: Dózsa Benedek (Jégcsillag SE [JCS]) alig két tized ponttal megverte Rác Kolost (Vasas SC [VAS]), aki eddig minden versenyét megnyerte a szezonban. Edzéstársa, a cubs korosztály országos bajnoka, Hoffmann Ábel (JCS) is aranyérmet szállított klubjának.

Az SKSE legeredményesebb egyesületként ezúttal hét arany-, három ezüst- és egy bronzéremmel büszkélkedhetett műkorcsolyában, míg az UTE, amely egyedülálló módon mindhárom szakágban szerzett dobogós helyezéseket, négy arany-, öt ezüst- és két bronzérmet vihetett haza. A házigazda HKA, amelynek versenyzői egyedülálló módon jégtáncban és műkorcsolyában is szállítottak első helyezést, négy arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel zárta a viadalt. Őket a SVAR követi, amelynek mindhárom szinkronkorcsolya-csapata a legjobb lett kategóriájában, a JCS pedig műkorcsolyázói révén két aranyéremnek örülhetett.

UTE Synchro juvenile

A verseny legsikeresebb vidéki egyesülete ezúttal a DVTK lett, amelynek műkorcsolyázói egy arany- és két ezüstérmet szereztek, de szorosan a nyomukban ott volt az ETO egy arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel. A SOI jégtáncosai révén egy arany- és egy bronzéremmel lett gazdagabb. Műkorcsolyában a VAS két ezüst- és két bronz-, a Pavuk SE (PSE) két ezüst- és egy bronz-, míg szinkronkorcsolyában a Székesfehérvári Curling Egylet (CUR) egy ezüst- és két bronz-, a Miskolci Jégvirág Korcsolya Klub (MJV) egy ezüst- és egy bronz-, a zalaegerszegi Ice Stars Egyesület (ICES) pedig egy ezüstéremmel térhetett haza. A Magyar Athletikai Club (MAC) két bronz-, a Bea Ice Dance Team Egyesület (BID) pedig egy bronzérmet nyert.

Szinkronkorcsolyázóink számára befejeződött a szezon, a másik két szakág utánpótláskorú versenyzőire azonban még várnak megmérettetések itthon – először műkorcsolyázóinkon a sor, akik március 27–28-án az I. Jászberényi Tavasz Kupán lépnek majd jégre.

Eredmények

HUNSKATE Média / Bruckner Nóra – Fotó: Synchro Skating Moments

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X