moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2021. december 1.

Magyar Márk: Bajnoki cím és egy szép Európa-bajnoki szereplés a cél 

Március végén olimpiai kvótát szerezett hazánknak a Chtchetinina Ioulia-Magyar Márk műkorcsolya páros, ráadásul tehetséges duónk legutóbb két fontos Grand Prix-n is parádés eredményt ért el. Az elmúlt időszak kiemelkedő sikereiről, illetve az idei versenyszezon további, számukra fontos állomásairól kérdeztük a kettős férfi tagját, Márkot. 

A tíz nappal ezelőtti, Grenoble-ban megszerzett hatodik hely után a Szocsiban megismételt előkelő helyezés számotokra is kellemes meglepetés volt? 

Mi az, hogy?! Bár úgy érezzük, hogy minden egyes versenyre egyre jobb formába lendülünk, de a múlt hétvégén elért hatodik helyezésünk azért is ad még nagyobb motivációs löketet számunkra, mert Szocsiban bombaerős volt a mezőny. Remekül sikerült a rövid- és a kűrprogramunk is, így az ott kapott 175 pont a Iouliával közös pályafutásunk eddigi csúcsteljesítménye. 

Mi volt a kiugró siker kulcsa? 

Grenoble-ban kicsit elrontottuk a rövidprogramunkat, itt viszont majdnem tökéletesre sikeredett. Sokat számított, hogy a korábbi hibáinkat a szakmai stábbal kielemezve és közösen javítva tudtunk a technikánkon csiszolni. Ráadásul most gyakorlatilag „hazai pályán” léptünk jégre, hiszen általában a szocsi jégpályán edzünk, ennek köszönhetően úgy ismerjük, mint a tenyerünket. 

Két verseny közt mivel kapcsolódsz ki, hogyan pihensz? 

Most pár nap erejéig végre itthon, családi körben lehetek, és próbálom maximálisan kihasználni a menyasszonyommal és a kisfiammal töltött időt. Aztán utazom vissza Szocsiba, ahol a kőkemény edzéseket követően elsősorban fizikálisan töltekezem, de az olvasás-filmezés-zenehallgatás hármas is remekül regenerál és új energiákkal tölti fel a lelkemet. 

Akkor innentől kezdve arccal Peking és a februári téli olimpia felé? 

Azért még nem tartunk ott, az olimpiáról így még nem nagyon beszélnék. Addig még van két fontos versenyünk; a január 10-én kezdődő tallini Európa-bajnokság, valamint a decemberi Négy Nemzet Bajnoksága Szlovákiában, amely egyben a műkorcsolya magyar bajnoki címekről is dönt. 

Ebben az évben elért sikerek után kijelenthető, hogy a magyar bajnoki cím favoritjai vagytok? 

Azt hiszem, szerénytelenül kijelenthetem, hogy igen, persze, a végső sikerért nagyon meg kell küzdenünk. 

Az Eb-n mi a cél? 

Egyértelmű, hogy a legjobb tízben végezni! A két Grand Prix sikerünknek köszönhetően előrébb kerültünk a világranglistán, és ez kedvez a versenybeosztásunknak. Ha Tallinig meg tudjuk őrizni a mostani, felfelé ívelő kiváló formánkat, ráadásul apróbb dolgokban még tudunk fejlődni, akkor azt hiszem, hogy egy nagyon szép eredménnyel térhetünk haza az észt fővárosból.

Hunskate Media

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X