moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2021. február 12.

Legények a gáton

A teljes éremkollekciót begyűjtötték – fiúversenyzőik révén, akik a legkisebbek között az arany- és ezüstérmet is elhozták. Így a debreceni Jégkarc Egyesület lett az utánpótláskorú műkorcsolyázók idei országos bajnokságának legeredményesebb vidéki klubja – ennek apropóján beszélgettünk az egyesület edzőjével, Gyulai Györgyivel.

Régóta nem volt már példa arra, hogy a műkorcsolyázók országos bajnokságán egy-kettőnél több fiú induljon a legfiatalabb korosztályban, de múlt héten négyen is versengtek a bajnoki címért. Közülük pedig a debreceni Jégkarc Egyesület két versenyzője, a hétéves Bihari Máté és Fagyas Levente állhatott a dobogó első és második fokára, de a klub a basic novice (10–13 éves) mezőnyben Kovács Deli Bende révén egy bronzérmet is szerzett. A Jégkarc így a legeredményesebb vidéki egyesületként zárta a bajnokságot.

A Jégkarc Egyesület országos bajnokságon induló versenyzői

„Húsz fővel szerepeltünk idén, és büszkén mondhatom, hogy míg két-három éve még a mezőny végén kullogtunk, most már több korosztályban ott vagyunk a legjobb négy-öt-hatban” – nyilatkozta a debreceni műkorcsolyaéletet 2004-ben beindító Gyulai Györgyi, majd hozzátette: továbbra is jól látható a különbség a fővárosi és a debreceni versenyzők között, de azzal az edzésmennyiséggel, amit az ő tanítványai tudnak vállalni, elégedettek lehetnek a csapat teljesítményével – a legkisebbekkel különösen.

„Nagy az iskolai leterheltségük, így a heti két kora reggeli edzésre kevés gyereket hoznak el a szülei. Máté például heti három-négy, Levi négy-öt edzésen tud részt venni, ebben a tekintetben pesti kortársaik mögött vannak. Ugyanakkor mindketten nagyon sokat fejlődtek, és ezt meg is mutatták az ob-n. Máténak, aki már közel annyit tud technikában, mint a nála négy évvel idősebb Bende, volt már néhány verseny a háta mögött, Levi viszont, aki úgy egy hónapja ugrotta meg az összes szimplát, most debütált. Ennek ellenére olyan felszabadultan korcsolyázott, amivel minket is meglepett. Úgy jött le a jégről, hogy »még maradt zeném, táncoltam, örültem, hogy itt vagyok«.”

Kovács Deli Bende bronzérmet nyert a basic novice korosztályban

Amikor arról kérdeztük az edzőnőt, mit látott meg a két kisfiúban az elején, és milyen velük dolgozni, elmosolyodott, és annyit mondott: két nagyon különböző karakter, akik színesebbé teszik a klub mindennapjait.

„Mindketten a nagyobb testvérük által kezdtek korcsolyázni, de míg Máté sokkal bátrabb volt, és róla azonnal láttuk, hogy műkorcsolyázónak született, addig Levi hónapokig csak a palánknál álldogált a tanfolyamon, mire sikerült rávenni, hogy próbálja ki, milyen a jégen. Ő érzékenyebb, hozzá finomabban kell közelíteni. Rengeteg munkánk van benne, és ezért nagyon hálás is. Máté jobban viseli azt, ha megszidjuk, amolyan igazi vagány gyerek, mindig ő a társaság középpontja. Imád focizni is, amiben ott a lezserség, ugyanakkor a jégen hihetetlenül összeszedett és maximalista. Az ob után azt mondta: nem fogja könnyen adni az első helyet. Olyan, mint Csernoch Andris volt kicsinek, csak fegyelmezettebb” – mondta Gyulai Györgyi, aki annak idején az immár kétszeres magyar bajnok Csernoch András nevelőedzője is volt.

Az edzőnő már évek óta egy másik korábbi tanítványával, Kósa Eszterrel karöltve neveli az utánpótlást, aki a debreceni egyesületben folyó munkát bemutató cikkünk óta lediplomázott a Testnevelési Egyetemen, és már szakedzőként segíti egykori mesterét. 

„Jól kiegészítjük egymást, hiszen benne még élénkebben él, mit érez egy sportoló az edzések, versenyek során, és mivel most jött ki az egyetemről, friss ismeretekkel, tapasztalatokkal rendelkezik, amelyeket igyekszünk beépíteni a mindennapjainkba. Mivel az én nevelésem, ugyanúgy látjuk a dolgokat, ugyanazt tanítjuk, és amit nagyon fontosnak tartok: egyenrangú partnerekként működünk. Mindketten foglalkozunk mindegyik gyerekkel, és előttük sosem kérdőjelezzük meg a másik döntését, hiába van köztünk húsz év. Szerintem ez a jó munkakapcsolat alapja.”     

Gyulai Györgyi és Kósa Eszter legifjabb tanítványaikkal, Nagy Katával, Bihari Mátéval, Fagyas Leventével és Tőzsér Lilivel az ob-n

Ilyen keretek között fejlesztik a debreceni versenyzőket, akiknek számát szerencsére a járványhelyzet sem befolyásolta – és bár minden, műkorcsolyával és jégtánccal foglalkozó egyesület küzd a fiúhiánnyal, az ő csapatukhoz épp a járványhelyzet miatti leállás előtt újabb két fiú csatlakozott.

„A Sport XXI utánpótlásprogram utolsó turnusában két fiútestvér kezdett nálunk korcsolyázni, akik közül a kisebb kifejezetten ügyes. Nagyon örülünk nekik, hiszen mindig kevesebb fiú érkezik, mint lány. Így mi most már ötnél tartunk, és persze őket is próbálják átcsábítani jégkorongba, de nem adjuk őket. Jó látni, hogy míg eddig csak Bende volt, most már van konkurencia, és ez ösztönzően hat mindegyikükre. Hál’ istennek a jelen körülmények között sem fogyatkoztunk meg, a tanfolyamainkat viszont a korlátozások miatt le kellett állítanunk – reméljük, hogy minél hamarabb folytathatjuk, mert rengeteg szülő érdeklődik, sok gyerek szeretne jönni korcsolyázni.”

HUNSKATE Média / Bruckner Nóra  

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X