moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2021. szeptember 5.

Igazi harcosok – Junior grand prix, Kassa

Remekül helytállt élete első junior grand prix versenyén két műkorcsolyázónk: Papp Vivien hibátlan rövidprogrammal és egy szintén magabiztos kűrrel a 9. helyen végzett a 27 fős mezőnyben, míg Vlasenko Aleksandr lábfájdalmán felülemelkedve a 16. helyen zárt a versenysorozat harmadik, kassai állomásán.

Zárt kapuk mögött, de már az oroszok részvételével és a páros műkorcsolyázókkal kiegészült versenyprogrammal folytatódott a juniorok világkupa-sorozata, amelynek harmadik állomását Kassán rendezték meg. A szlovák városban két műkorcsolyázónk képviselte a magyar színeket: a 13 éves Papp Vivien és a 17 éves Vlasenko Aleksandr egyaránt most debütált ebben a korosztályban.

És nem is akárhogy! Vivien csütörtökön a mezőny második legfiatalabb résztvevőjeként a Gettómilliomos című film zenéjére nagyon energikus és teljesen hibátlan rövidprogamot mutatott be, amely az idén szólóugrásként előírt flip mellett – a női műkorcsolyában nem gyakori tripla axelt leszámítva – a másik legnehezebb tripla ugrást, a lutzot is tartalmazta. Ezzel a 7. helyet szerezte meg úgy, hogy csak orosz, dél-koreai és amerikai versenyzők előzték meg.

A Hoffmann Korcsolya Akadémia műkorcsolyázója szombaton a 42. utca című musical zenéjére hasonlóan kirobbanó produkcióval folytatta: a többek között a korcsolyázótudást és az előadásmódot magában foglaló komponensekre a fentebb említett, nagy korcsolyanemzetekből kikerülő versenyzők után ő kapta a legmagasabb pontszámot. Kűrjében, akárcsak a rövidprogramjában, két forgását is 4-es, azaz a legmagasabb szintűre, lépéssorát pedig 3-as szintűre értékelték, a tripla ugrásokat tekintve azonban becsúszott néhány kisebb hiba. Mivel technikailag az első napon előtte végzők mellett még egy amerikai, illetve egy svájci lány nehezebb programot mutatott be, a kűrben és így összetettben is a 9. helyen zárt.

Ez Vivient is nagyon meglepte, aki edzőivel bemutatkozó versenyére szerényebb célt tűzött ki. „A legjobb 15-be szerettünk volna bekerülni. Az edzőim nagyon megdicsértek, ez a top tízes helyezés felülmúlta minden várakozásunkat. De a legfőbb célom, ahogy mindig, most is az volt, hogy élvezzem a korcsolyázást, és ne stresszeljek, örülök, hogy ezt sikerült megvalósítanom. És ráadásul mindkét programomat majdnem hibátlanul lefutottam, ez fantasztikus érzés” – nyilatkozta boldogan az Olaszország egyik legeredményesebb egyesületének számító Young Goose Academyben készülő műkorcsolyázó, akit nem csak a remek eredmény ért meglepetésként a héten.

„Amikor megérkeztem a jégpályára, csak ámultam, milyen gyönyörű az aréna, elképesztő élmény volt először felmenni a nagy pályára. Ahogy az is, hogy már az edzés után vagy harmincan vártak a folyosón, akik autogramot kértek, és közös fotót akartak készíteni. Csodálkozva kérdeztem tőlük, hogy velem? Majd a rövidprogram után ismét egy egész csoport várt rám. Ez a támogatás is rengeteg plusz erőt adott a verseny során.”

Vivien az augusztusi tesztverseny győzteseként két junior grand prix-n is részt vehet. A második megmérettetése három hét múlva Ljubljanában lesz, ahol, amellett, hogy ismét élvezettel és magabiztosan szeretne korcsolyázni, tervben van, hogy már valamivel nehezebb programot mutasson be – amennyiben edzőivel elég stabilnak ítélik meg, akár tripla-tripla ugráskombinációt is láthatunk tőle.

Másik versenyzőnk, Vlasenko Aleksandr ebből Kassán hármat – jobban mondva két kombinációt és egy sorozatot – is teljesített, ám neki nemcsak a debütálás izgalmával kellett megbirkóznia: már megérkezésekor bokafájdalommal küzdött, és az sem volt biztos, hogy el tud indulni a versenyen. A helyszínen lévő orvosokkal konzultálva edzőjével, Gór-Sebestyén Júliával együtt végül úgy döntöttek, jégre lép. Így injekciókkal a lábában mutatkozott be a nemzetközi juniormezőnyben – de a produkcióit látva ezt aligha vehettük észre.

A rövidprogramot, amelyben Michael Bublé Feeling Good című slágerére korcsolyázott, egy tripla-tripla kombinációval kezdte, és a technikai értéket tekintve nem sokkal maradt el attól, amit a hazai tesztversenyen kapott, így a 15. helyet szerezte meg. Az Elton John The One című szerzeményére koreografált kűrjében is az utolsó pillanatig küzdött – míg a tesztversenyen csak egy tripla-tripla ugrássort mutatott be, most, kis hibával ugyan, de egy tripla-tripla ugráskombinációt is bepörgetett, valamint ezúttal a programja utolsó elemeként szolgáló forgáskombinációt is jól kivitelezte, és összetettben a 16. helyen végzett.

Vlasenko Aleksandr és edzője, Gór-Sebestyén Júlia

A Sebestyén Korcsolya SE műkorcsolyázója persze nem ilyen körülmények között képzelte el a bemutatkozását, de hangsúlyozta: nagyon örül annak, hogy ilyen lehetőséget kapott. „Valóban nagyon fájt a bokám, de úgy döntöttünk, versenyzem, és a végsőkig küzdöttem. Sosem vettem még részt ilyen rangos versenyen, elképesztő volt az atmoszféra. Nagy élmény volt, barátokat is szereztem, a német sráccal, Louis-val [Louis Weissert] például sokat beszélgettünk. Most hazatérve az edzőimmel azon leszünk, hogy megtaláljuk a lehető legjobb módot arra, hogy minél előbb felépüljek. Ha ez sikerül, és a lábam rendben lesz, a Budapest Trophyn indulok legközelebb.” 

Addig azonban még jó pár megmérettetés vár a magyar csapatra – jövő héten a juniorok helyett felnőtt műkorcsolyázóinkért és jégtáncosainkért szoríthatunk, akik az olimpiai pótkvalifikációs verseny második válogatójának számító olaszországi Lombardia Trophyn kezdik meg a szezont.


Eredmények

További információk


HUNSKATE Média / Bruckner Nóra

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X