moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2013. február 21.

Felkészülve várják az ISU Junior Világbalnokságot a kvalifikációt szerzett versenyzők!

isu_junior20132013 február 25. és március 4. között az olaszországi Milánóban kerül megrendezésre az ISU Junior Világbajnokság.

Versenyzőink mind a egyéni női, férfi valamint a jégtánc kategóriákban is kivívták a jogot az induláshoz.
A kvalifikációt szerzett versenyzők és edzőik bemutatkozását az alábbiakban adjuk közre.

Sikeres versenyzést kívánunk a résztvevő sportolóknak!

Az események nyomon követhetőek az ISU honlapján

A magyar indulók:

Tóth Ivett

Tóth Ivett

1998.dec.20-án született Budapesten. 6 éves kora óta korcsolyázik a MAC versenyzőjeként Simon Istvánnál. Első jelentősebb sikerét a  2007-es Mikulás Kupán érte el, ahol a nemzetközi mezőnyben a 31 indulóból az ezüst érmet hozta el kategóriájában. 2008-ban nyerte első újonc bajnoki címét. 2009 októberében sikeres tripla ugrást mutatott be és ezzel – minden idők legfiatalabb korcsolyázójaként – bekerült a sportág élvonalát jelentő I. keretbe.
2011-ben megnyerte a Tirnavia ce Cup elnevezésű viadalt advence novice kategóriában.
Többszörös novice (ifjúsági) bajnok. A Junior VB-n való indulásra jogosító kvalifikációt a 2013 szeptemberében Bledben megrendezett junior Grand Prix-n szerezte meg. A 2013-as év junior bajnoknője. Egyéni legjobbja 138,84 pont, melyet  a Sportland Trophy-n ért el 2013 februárjában. Öt féle tripla ugrást tud, rövid programjában tripla-tripla kombinácót ugrik.

Simon István (edző)
Simon István
Korábban többszörös magyar bajnok műkorcsolyázó.
Edzőként több évtizedes szakmai tevékenységet tudhat magáénak a műkorcsolyázás élvonalában. A szakszövetség demokratikus átalakulása óta (1990)- egy ciklustól eltekintve- folyamatosan tagja a műkorcsolyázó szakbizottságnak.
Simon István tanítványai 1987-től folyamatosan sikeres résztvevői voltak a junior és felnőtt világversenyeknek.
Ismertebb tanítványai közül csak néhányan: Téglássy Tamara, Markóczy Anita, Nagy Emília, Póth Diána, Dorofejev Tamara, Pavuk Viktória, Pavuk Patrícia, Elek György, Elek Attila, Vidrai Szabolcs. illetve a legfiatalabbak közül Szombathelyi Eszter, Forgó Kristóf és Tóth Ivett.
Simon István saját nevelésű versenyzője volt az első Magyarországon, aki sporttörténeti jelentőségű sikert ért el azzal, hogy  három és fél fordulatos Axelt mutatott be, majd nem sokkal később elsőként ugrott 4 fordulatos toe loop-ot is.
A „Kiváló nevelő ˇkitüntetés birtokosa


Forgó Kristóf

Forgó Kristóf
1993 december 7-én született Kazincbarcikán. A korcsolyázással 4 éves korában ismerkedett meg, de komolyabb felkészülését csak 2001-ben kezdhette, amikor családjával Budaestre költöztek.
2003-ban már a válogatott keret tagja, s számos nemzetközi versenyen állhatott fel a dobogó különböző fokaira.
Kristóf  hét alkalommal nyerte meg korosztályában az Országos Bajnokságot, s az elmúlt három évben már a felnőtt Országos Bajnokságon is indult, ahol 2. helyezést ért el.
A Junior VB-n való indulásra jogosító kvalifikációs pontszámokat a Zágrábban megrendezett junior Grand Prix-n sikerült megszereznie.
2012 májusától Kristóf felkészülését Kulcsár Zsófia és Tóth Zoltán irányítja, egyesülete a Jégcsillag S.E..

Kulcsár Zsófia / Tóth Zoltán (edzők)
sajto_edzok
Kulcsár Zsófia korábban többszörös junior Magyar Bajnok, felnőtt Magyar Bajnokságon többszörös ezüstérmes műkorcsolyázó. Aktív sportolói pályafutását sérülés miatt fejezte be 1996-ban, s azóta dolgozik edzőként, jelenleg tagja a MOKSZ műkorcsolya edzőbizottságának.
Zsófia az ISU technikai specialistája, számos hazai és nemzetközi versenyen, ISU junior és szenior Grand Prix-en, Grand Prix döntőn, junior Világbajnokságon dolgozott ISU technikai specialistaként.
1998-tól kezdődően Tóth Zoltán is tanítványa volt. Zoltán ötszörös magyar bajnok, számos Európa- és Világbajnokság résztvevője volt, s 2002-ben és 2006-ban is képviselte hazánkat az olimpián.
2006 óta dolgoznak együtt egyesületükben, a Jégcsillag S.E.ben, melynek Zsófia a vezetőedzője. Zsófia és Zoltán a vidéki városok műkorcsolya sorsával is foglalkoznak, szakmai irányítói a miskolci Jégvirág egyesületnek, valamint a székesfehérvári műkorcsolya egyesületnek is.

Király Lili / Nagy Szabolcs  & edzőjük, Világos Beáta
Király-Nagy-Világos
Lili 17, Szabolcs 20 éves versenyzők, közös pályafutásuk 3 éve kezdődött. Azóta számos nemzetközi versenyen vettek részt, eddigi legjobb eredményük az olaszországi Coppa Europa versenyen elért első helyezésük 2012-ben.
Az elmúlt két évben kétszer állhattak fel a dobogó második fokára a Magyar Országos Bajnokság korosztályuknak megfelelő versenyében.
A jégtáncospár munkáját Világos Beáta irányítja, s közös véleményük szerint sokat segített felkészülésükben, hogy az elmúlt időszakban többször is részt vehettek nemzetközi edzőtáborokban.
Edzőjük, Világos Beáta 27 éve foglalkozik az utánpótlás nevelésével sok sikeres jégtáncost nevelt a sportágnak. Minden évben több bajnoki érmet szereznek tanítványai.

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X