moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2020. június 17.

Nő a MOL-támogatott korcsolyázók száma

Idén is közel 100 fiatal sportoló részesült a MOL Alapítvány ösztöndíjában, amelyet immár három sportágunk hét képviselője is elnyert: a tavaly is díjazott Jászapáti Petrához, Ekker Lénához és Schermann Reginához ezúttal Krizsanovszki Lili, Kormányos Nina és a Leveles Réka–Leveles Balázs-kettős csatlakozhatott.

Pályázatból ugyan idén feleannyi érkezett be, mint tavaly, a támogatottak száma nem csökkent: a MOL Alapítvány ezúttal is közel 100 fiatal sportoló kiemelkedő teljesítményét ismerte el. A díjazottak közül pedig most sem hiányoztak korcsolyázóink: míg tavaly öt, idén már hét versenyzőnket jutalmazta az alapítvány kuratóriuma.

A 10–18 évesek kategóriájában idén 85 sportoló között 27,1 millió forintot osztottak szét, Schermann Regina és Ekker Léna pedig ismét kiérdemelte az ösztöndíjat – előbbi az ifjúsági olimpia csapatversenyében bronzérmet szerzett, és junior országos bajnokként a korosztályos világbajnokságon is képviselhette hazánkat, míg utóbbi meggyőző fölénnyel gyűjtötte be negyedik országos bajnoki címét februárban. Hozzájuk csatlakozott idén az ugyancsak műkorcsolyázó Krizsanovszki Lili, aki elsőéves juniorként bajnoki ezüstéremmel büszkélkedhet, országos bajnok jégtánckettősünk, Leveles Réka és Balázs, valamint egyedüli vidéki versenyzőként a szegedi short trackes, Kormányos Nina, aki nemzetközi versenyeken és a hazai bajnokságon is dobogóra állhatott a juniorok között.

Szeged a 18–23 évesek Klasszis kategóriájában is képviseltette magát: az ötmillió forinttal támogatott kilenc sportoló közé idén is beválasztották Jászapáti Petrát, aki az elmúlt szezonban országos bajnoki címe után 500 méteren egy világkupa-bronzérmet és vele együtt új országos csúcsot is elkönyvelhetett.

A tehetségek előfinanszírozásként kapják meg a támogatást, amelyet a 2020–21-es versenyszezonban sporteszközök vásárlására, utazási költségtérítésre vagy a pályafutásukat segítő egyéb kiadásokra fordíthatják.

Gratulálunk díjazottjainknak!

HUNSKATE Média / Bruckner Nóra 

 

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X