moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2019. december 11.

Irány az olimpia!

Most már hivatalos: a gyorskorcsolyázó Bíró Hanna, a TTKE versenyzője kvótát szerzett a lausanne-i téli ifjúsági olimpiára.

Örültünk, aztán kétségbe estünk, majd várakoztunk, és szerencsére végül megint csak örültünk. Immár teljes szívvel.

Az enschedei világkupaverseny után ugyanis a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) hivatalosan értesítette a magyart, hogy Bíró Hanna az összesített rangsor alapján kvótát szerzett a lausanne-i ifjúsági téli játékokra. Aztán a következő napon rendszerhibára hivatkozással immár azt jelezte a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetségnek (MOKSZ), hogy még sincs meg a magyar kvóta – Hanna az első számú tartalék a sorban.

Így telt el két hét…

De a vége igazi örömünneppé változott, hiszen immár tényleg hivatalos: Bíró Hanna 500 és 1500 méteren ott lesz Lausanne-ban, a téli ifjúsági olimpián!

„Az edzőmtől tudtam meg a hírt. Már először is, így a második alkalommal vissza is kérdeztem, hogy most komoly? – mesélte a 16 éves Hanna. – Nagyon sokat dolgoztam ezért a kvótáért, hosszú éveket, de az igazán nagy munka még ezek után vár rám.”

Azt már edzője, Garzó Erika árulta el, hogy az idei esztendő nagyon intenzív volt a számukra, hiszen a munka nyáron a görkorcsolyázással kezdődött – mint mindig. Hanna elindult a barcelonai görkorcsolya világbajnokságon, majd onnan Hollandiába utazott egy jeges edzőtáborba, hogy aztán a pamplonai görkorcsolya kontinensviadalról elhozzon egy negyedik helyet.

„Innentől már csak és kizárólag a kvóta megszerzésére fókuszáltunk – árulta el Garzó Erika. Körülbelül tizenöt-húsz százalék esélyét láttuk annak, hogy elérjük ezt a nagyon vágyott célt. A vége, vagyis az, míg végül hivatalossá vált, hogy Hanna indulhat az ifjúsági téli olimpián, nagyon izgalmasra sikeredett…”

Hanna sem viselte túl jól a várakozás időszakát, pláne, hogy először nagyon beleélte magát abba, hogy megvan a kvóta. Két héten keresztül csak a téli olimpia gondolatával kelt és feküdt, aztán mikor másodjára kiderült, és immár tényleg hivatalossá vált, hogy ott lehet Lausanne-ban, még jobban örült.

De mert közel a verseny, munkával ünnepelt.

„Természetesen felfogja Hanna, mit ért el, bár az édesanyja azt mondta, ha majd ott áll a jégen Lausanne-ban, elhiszi, hogy tényleg ott van – mondta Garzó Erika, aki azt is elárulta, hogy az itthoni, nem túl jó körülmények miatt rengeteg áldozatot hozott Hanna, és mindenki körülötte: többek között hat héten keresztül készült Inzellben – távol a családjától, szerencsére az erdélyi Füzesy Ilkával együtt, akit édesanyja is elkísért Németországba, így mégsem volt teljesen egyedül.

„Nemsoká Zakopanéba utazom edzőtáborba és versenyre, azt követően csak néhány napot leszek itthon, mert december 27-én már indulunk is Inzellbe, ahol szintén lesz egy nagy nemzetközi verseny – mondta el Hanna, akinek ötszázon már megvan a világbajnoki szintje, de szeretné ezt megfutni ezer és ezerötszáz méteren is. Leginkább az ötszázat szeretem, az az erősségem, az ezerötszáz egy nagyon összetett táv, és persze fárasztó is.”

De Hanna képes a kemény munkára, és reményeink szerint a jó eredményekre is. Hogy később még sokat hallunk felőle, annak egyik első jele éppen ez a lausanne-i kvóta.

HUNSKATE Média / Kovács Erika 

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X