moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2020. május 27.

Feljebb és feljebb

A lassan harmincéves egyesületben jelen van a short track, a gyors- és a görkorcsolya egyaránt, a fiatalokat egykori versenyzők terelgetik a pályán. A Tatabányai Diák Korcsolyázó Egyesület Magyarország meghatározó korcsolyaklubja.

Az első országos görkorcsolyaversenyt 1993. június 6-án rendezték Magyarországon – közelebbről Tatabányán.

Mekkora szó volt ez még akkor!

A kezdetben görkorcsolyával, majd rövidpályás- és nagypályás gyorskorcsolyával foglalkozó, azt is oktató egyesületek mind-mind úgy indultak, hogy a versenyzők először görkorcsolyát húztak a lábukra, ez Tatabányán is így volt, ezt követte a short track, majd a gyorskorcsolya.

És minden ugyanolyan volt, mint máshol az országban, ahol akadtak fanatikus, a korcsolya iránt elkötelezett sportolók és edzők, – utóbbiak persze amellett, hogy testnevelőtanárok voltak, a sportágak alapjait tulajdonképpen egymástól lesték el: akkor még nem volt titkolózás, nem voltak műhely- és kulisszatitkok, ha valaki megtudott valamit a sportág kapcsán, ha szert tett bármilyen ismeretre, tudásra, igyekezett megosztani kollégáival.

Jászberény, Szombathely, Pécs, és persze Tatabánya: a görkorcsolya világában először ezek a városok váltak itthon ismertté a 90-es évek derekán, s persze ez igaz a jeges sportágtársak esetében is.

A Tatabányai Diák Korcsolyázó Egyesület 1992-ben alakult, és az a bizonyos 1993 júniusi országos görkorcsolyaverseny sokat jelentett a klub életében, hiszen ekkor jelentősen felduzzadt a TDKE létszáma, ettől a dátumtól indult be a csapatban a versenyeztetés az egyik szintén fanatikus és a mai napig hivatása iránt elkötelezett testnevelő, Lugosi László irányítása alatt.

Pedig hol volt akkor még igazi görkorcsolyapálya, hol volt normális jégfelület…!

A short trackesek például áruházak parkolóiban, vagy éppen parkokban készültek, a görkorcsolyázók a város utcáin – mi ez, ha nem igazi fanatizmus?

Görkorcsolyaverseny Tatabányán 1994-ben

A sportolók között ott volt Fecskés Orsolya is, aki ma már Moravcsik-Fecskés Orsolyaként és a TDKE elnökeként tesz sokat a korcsolyasportokért. A korábbi gyorskorcsolyázó 2006-ban hajszállal maradt le a torinói téli olimpiai szintidőről, majd tanulmányai befejeztével hazaköltözött Tatabányára. Ma már tudjuk, ez egy fontos momentum volt, hiszen a klub edzője, Lugosi László maga mellé invitálta, ő pedig ott ragadt a gyerekek között.

És azóta dolgozik, épít, szervez, ráadásul mára már több, egykori korissal is kiegészült a koris csapat, hiszen az egyesület egyik filozófiája, hogy a korábbi versenyzők (Keszler Andrea, Németh Tibor, Koczur Bernadett) ott maradjanak a klub körül.

„Meggyőződésem, hogy egy sportklub akkor működik jól, amennyiben olyan elkötelezett edzők végzik a munkájukat a gyerekekkel, akik szintén részesei voltak egykoron az egyesületnek. Ugyanannyi örömön, mint nehézségen mentünk keresztül az elmúlt közel 3 évtizedben és mindig igyekeztünk minden helyzetből a tőlünk telhető legtöbbet kihozni  – mondta el Moravcsik-Fecskés Orsolya. Úgy gondolom, minden edzőnknek nagyon fontos szerepe van a csapatunkban. Jelenleg Koczur Bernadett és Németh Tibor foglalkoznak a legfiatalabb korosztályokkal, az ő munkájuk ugyanolyan nagy jelentőségű, mint Lugosi László kollegámé vagy az enyém, akik csúcsra szeretnénk járatni a versenyzőinket az idősebb korosztályokban. Ha bármely csoportunkban pedig probléma merül fel esetleg, azt kollektív problémaként fogjuk fel és eszerint is igyekszünk megoldást találni. Utánpótlás szempontjából jó helyzetben vagyunk, mert közel 15 éve végzünk görkorcsolyás foglalkozásokat 8-10 helyi óvodában, amelyről azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy az egyik legnépszerűbb foglalkozás a legkisebbek körében. Ezeknek a kisgyerekeknek lehetőséget is biztosítunk, hogy részt vehessenek egyesületünk keretei között is korcsolyás foglalkozásokon és emellett igyekszünk megteremteni azt a közeget, ahol jól is érzik magukat. A jó társas közeg és a sportág kedvelése után már egyenes út vezethet afelé, hogy versenyzőinkké váljanak ezek a kisgyerekek a későbbiekben”.

Az 1997-es Eb-re készülő korcsolyázók Lugosi Lászlóval

E tekintetben tehát jó dolguk van a tatabányai edzőknek és vezetőknek, amiatt már kevésbé, hogy csak félig nyitott jégpályával rendelkeznek, azzal is csak 2017 óta – ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy teteje van a csarnoknak, a két oldala viszont nyitott. A körülmények, például a nyitott jégpálya hozta azt is magával, hogy hat esztendőn keresztül nem volt short track az egyesületben, hiszen úgy nem lehetett rendesen készülni. Mostanra viszont tervezhetőbbek az edzések, a felkészülés, igaz, a jégpálya csak időszakosan, vagyis november közepétől február végéig van nyitva.

Viszont az egyesületnek van egy görkorcsolyapályája, amely megfelel a nemzetközi szabványoknak – az önkormányzat segítségével felépült pálya pedig nagyon jó szolgálatot tesz.

„Nyáron a száraz edzések mellett főleg görkorcsolyázunk, hazai- és nemzetközi görkorcsolyaversenyeken veszünk részt és részt vállalunk a szervezésekben. A gör- és a nagypályás gyorskorcsolya nagyon jól kiegészítheti egymást. A két sportág technikája ugyan nem feltétlenül azonos, de viszonylag gyorsan át lehet „váltani” egyikről a másik sportág mozgásanyagára és korai specializációhoz sincs kötve, de érdemes legkésőbb a neosenior kategóriában eldönteni, melyik szakág élvezzen prioritást – folytatta az elnök. –A short track-el teljesen más a helyzet,ott már jóval korábban érdemes letenni a voksot a sportág mellett, viszont itt is lehetnek egyéni különbségek. Ezen három szakágunk között próbáljuk megtartani az egyensúlyt, a gyerekek temperamentuma és testfelépítése alapján bíztatni őket a szakágak kipróbálására és ahol szükséges, határokat kijelölni”.

A dél-afrikai görkorcsolyacsapat a 2011-es tatabányai versenyen

A TDKE újra Magyarország egyik meghatározó egyesülete – felnőtt országos bajnokokkal, és korosztályos csúcstartókkal a soraikban.

Gyorskorcsolyában felnőtt országos bajnok volt az elmúlt pár évben Kun Balázs, Malinovszky Lilla és Nagy Alexandra, míg a fiatalabbak között magyar korosztályos csúcstartóként Vancsó Rebeka, Amschl Kira, Malinovszki Lilla, Rigó Nikolett, Moravcsik Márk, Gyurmánczi Dániel nevét tarthatjuk számon.

„Öt junior gyorskorcsolyázónk jutott ki a junior világkupákra, hárman ott lehettek a junior világbajnokságon, emellett az Országos Gyorskorcsolyázó Diákolimpiai Döntő csapatversenyében a legtöbbször Tatabánya áll a dobogó legfelső fokán – sorolta a sikereket Moravcsik-Fecskés Orsolya. – 2018-ban élesztettük fel Short-Track szakágunkat Kollár-Keszler Andrea irányításával, így újra fiatal csapatnak számítunk, de már vannak korosztályos magyar bajnokaink egyéniben és váltóban egyaránt. Sokat jelent a csapatunknak minden elért jó helyezés, hiszen motivációt adnak a többi versenyzőnk részére is, akik most ismerkednek a jeges szakágakkal”.

A junior magyar bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázók névsora: Haltrich Luca, Amschl Kira, Tóth Hajnalka, Molnár Réka, Tóth Eszter, Haltrich Sámuel, Pap Csanád, Moravcsik Márk.

A lassan harmincéves klub elnöke a kezdetek óta ott van az egyesületben, átélte, honnan indultak, s természetesen látja maga előtt, merre mehetnek, hová érkezhetnek meg.

„A létszámunk valamennyire ideálisnak mondható, a short trackesek csoportját mindenképpen duzzasztani szeretnénk – nyilatkozta Moravcsik-Fecskés Orsolya. – A szövetségtől sok segítséget kapunk, és a félig fedett pályával jelentősen javultak edzéskörülményeink, de erre akkor lesz nagyobb esélyünk, ha a jégpályánk teljes befedés alá kerül. Fontos célkitűzésünk továbbá az is, hogy a világversenyekre készülő versenyzőink számára még több és szakosodott egyéni- és kiscsoportos figyelmet szeretnénk fordítani, legyen szó görkorcsolyáról vagy a két jeges szakágról egyaránt.”


Klub neve: Tatabányai Korcsolyázó Diák Egyesület

Alapítás éve: 1992

Versenyengedéllyel rendelkező sportolók száma: 55

Címe: 2800 Tatabánya, Paletta lakópark 1.

Telefonszám: +36 30 306 2948

Email: info.tdke@gmail.com


HUNSKATE Média / Kovács Erika

Li-ning Seat Törley Artificer
X
X