moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Bajnokaink – Tóth Zoltán

Első érmét, mindössze öt korcsolyaóra után, még gyorskorcsolyában szerezte, de a műkorcsolya lett a nagy szerelem az életében. Zárkózott személyiségként és izgulós versenyzőként nem volt egyszerű dolga, ráadásul sok sérülés is hátráltatta az évek során. Tehetségének és kitartásának hála azonban két olimpia, öt világbajnokság, öt Európa-bajnokság és öt magyar bajnoki cím is belefért pályafutásába – […]

„Csak olyan helyre megyek, ahol jégpálya van”

Ha valaki megkérdezi tőle, hová szeret utazni, rögtön rávágja: csak olyan helyre, ahol jégpálya van. Mondja ezt úgy, hogy versenysportolói pályafutását, illetve a jégrevükben töltött éveket már maga mögött hagyta, és visszavonulása után nem is edzőként csinált karriert. Világklasszis jégtáncosunk, Sallay András mégis ott van a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) valamennyi műkorcsolya-világversenyén, és mint az […]

Bajnokaink – Pavuk Viktória

Világkupa-győzelem, bronzérem a világkupadöntőn, 6. hely a világbajnokságon – juniorkorában a világ legjobbjai között tartották számon. A 2004-es Európa-bajnokságán telt ház előtt lépett jégre a Papp László Budapest Sportarénában, és a hazai közönség biztatása a rövidprogram során a dobogó alsó fokáig repítette. Végül a negyedik helyet szerezte meg élete első felnőtt kontinensviadalán, két évvel később […]

Bajnokaink – Jurek Eszter

Szamárköhögés miatt már háromévesen síelni tanult, majd a Normafáról a műjégre vezetett az útja, ahol azonnal felismerték a tehetségét. Versenyzőként és a jégrevüben lubickolt a közönség szeretetében, a palánk másik oldalán viszont annyira izgult, hogy Sebestyén Júlia Európa-bajnoki kűrjét is csak csukott szemmel tudta követni. A korcsolyaberkekben mindenki Tucsi néniként ismeri, aki edzőként 47 magyar […]

Bajnokaink – Hoffmann Nóra

Úgy indult a karrierje, ahogy megálmodta: Elek Attilával kétszeres junior-világbajnoki ezüstérmesként és első magyar junior-világkupadöntőgyőztesként a korosztály elitjéhez tartozott. Partnerével a felnőttek közt is fényes jövő előtt állt, ám ezt sérülések árnyékolták be, majd elváltak útjaik. Végül korábbi riválisával, Zavozin Maximmal az oldalán építette újra magát, és tört be a felnőtt élmezőnybe, ahol, akárcsak a […]

Bajnokaink – Elek Attila

Partnerével, Hoffmann Nórával történelmet írt: nemcsak hogy első magyar jégtánckettősként kétszer is kvalifikáltak a junior-világkupadöntőre, másodjára meg is nyerték azt. A korosztályos világbajnokságokon két ezüstéremig jutottak, majd a felnőtt mezőnyben a 2006-os torinói olimpián, négy világbajnokságon és öt Európa-bajnokságon is képviselhették a magyar színeket. A 2007-es kontinensviadalon addigi legjobb eredményük kapujában egy szerencsétlen sérülés vetett […]

Ezüst Gdanskból

A lengyelországi kontinensviadalon sem maradtak érem nélkül short trackeseink: Krueger John-Henry a második helyen végzett 1000 méteren. Ez egy rendhagyó Európa-bajnokság volt, így rendhagyó a beszámoló is, hiszen ezúttal Bánhidi Ákos, a csapat edzője és menedzsere foglalja össze véleményét – a kontinensviadalról, és a záró napi eredményekről. „Minden versenyzőre, minden stábtagra mérhetetlenül büszke vagyok, hiszen […]

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X