moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2017. szeptember 11.

Orendi Mihály és Liu Shaolin Sándor a Közgazdász-vándorgyűlésen

Immár 55. alkalommal rendezték meg a Magyar Közgazdasági Társaság Közgazdász-vándorgyűlését szeptember 9-én Egerben. A konferencia három napja alatt két plenáris és 17 szekcióülés keretében több mint 160 előadó osztotta meg gondolatait a csaknem 900 fős hallgatósággal. Így mind a résztvevők, mind az előadók, mind pedig a szekciók számát tekintve rekordokat döntött a konferencia.


Az előadók listáján szerepelt, Orendi Mihály, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség ügyvezető igazgatója, egyben a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke is, aki A téli sportok gazdasági háttere az olimpiai eredményesség függvényében” címmel tartott előadást a hallgatóknak. A konferencia kerekasztal beszélgetésére hivatalos volt a MOKSZ részéről Liu Shaolin Sándor, világbajnok short track versenyző, akitől több témában is kérdezhettek a résztvevők. Sándor beszámolt többek között az olimpiát illető terveiről, a felkészülés folyamatáról, valamint megosztotta a hallgatósággal egyik legnagyobb vágyát, hogy könyvet írjon az olimpia után, „az arany érem súlya” címmel.

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X