A férfiváltónk és Somodi Maja 1500 méteren is B-döntőt futhatott a world tour-sorozat második állomásán – Montrealban is látszottak már jelek, keményen és jól dolgoznak rövidpályás gyorskorcsolyázóink.
Mozaikokból épül fel a nagy egész.
A kijelentés tulajdonképpen mindenre igaz, így rövidpályás gyorskorcsolyázóink munkájára és eredményeire is – mindezt a world tour-sorozat második állomása kapcsán is megerősíthetjük.
Már csak azért is, mert a sokak által leginkább „látott” csapatversenyek egyikében, a férfiváltók küzdelmeiben a Moon Wonjun, Jászapáti Péter, Tiborcz Dániel, Wu Jia Wei Dávid összetételű négyes Vancouverrel ellentétben Montrealban elődöntőbe jutott, s bár ott a jóval előrébb tartó holland, kínai és japán kvartett mellől nem mutatkozott esély a fináléba jutásra, a B-döntőben a mieink kifejezetten jól futottak, sajnos egy esés megakadályozta, hogy a végjátékba is beleszóljanak – más kérdés, hogy a kicsúszást a lengyelek okozták, akiket a futam végén ki is zártak, így a magyar váltó a hetedik helyen zárta a wt-viadalt.
B-döntőt futhatott Somodi Maja is ezerötszáz méteren, ahol negyedikként ért célba, ez összesítésben a 13. helyet jelentette a számára.
Ezer méteren Végi Diána Laura ismét ott volt a negyeddöntőben (a legjobb húsz között), ez stabil, jó formát mutat – ezen a távon mindenképpen.
Férfi 500 méteren Jászapáti Péter, ezer és ezerötszáz méteren Moon Wonjun járt nagyon közel ahhoz, hogy a vigaszágról negyeddöntőbe jusson, s tényleg nagyon közel, hiszen századok döntöttek a főtáblára kerülésről.
De végig ott volt a kínai és kanadai négyes nyakán a Moon Wonjun, Tiborcz Dániel, Somodi Maja, Végi Diána Laura összetételű vegyes váltó is, itt is századokon múlt az elődöntőbe jutás.
A world tour-sorozat november 20. és 22. között Szöulban folytatódik, ott a magyar színeket Moon Wonjun képviseli. A sanghaji (november 27–29.) és pekingi állomáson (december 4–6.) már újra nagyobb létszámmal indul a magyar rövidpályás válogatott.
A montreali wt-verseny eredményei itt találhatóak:

