moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2020. november 11.

Korlátozás – kivételekkel

Folytatódhatnak az edzések a versenyszerűen sportolók számára – összefoglaltuk a szerdán életbe lépett kormányrendelet sportra vonatkozó rendelkezéseit.

Az Országgyűlés elfogadta a „A koronavírus-világjárvány második hulláma elleni védekezésről” szóló törvényt – a jogszabály a részletes szabályozást tartalmazó kormányrendeletekkel (484/2020 (XI.10 Korm.rendelet) együtt megjelent a Magyar Közlönyben.

Tekintve, hogy a korlátozó rendelkezések a sportra, a sportlétesítményekre is vonatkoznak, összefoglaltuk azok, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetségre, a kötelékébe tartozó sportolókra és vezetőkre, a sportágban dolgozókra, a sportághoz köthető személyekre, létesítményekre vonatkozó rendelkezéseit.

Versenyszerűen sportoló

A Kormányrendelet által szabályozott tiltó, illetve korlátozó rendelkezések alóli kivételek során a versenyszerűen sportoló megfogalmazás több alkalommal is szerepel, így először azt kell tisztázni, kik is tartoznak ebbe a fogalomkörbe.

A sportról szóló törvény rendelkezése értelmében versenyszerűen sportoló (továbbiakban: versenyző) az a természetes személy, aki a sportszövetség által kiírt, szervezett, vagy engedélyezett versenyeken, vagy versenyrendszerben vesz rész. A versenyző vagy amatőr, vagy hivatásos sportoló.

A MOKSZ minden versenyző számára külön szövetségi igazolással tanúsítja, hogy érvényes versenyengedéllyel rendelkezik.

Kijárási tilalom

Este 8 óra és reggel 5 óra között mindenki köteles a lakóhelyén, a tartózkodási helyén, vagy a szálláshelyén tartózkodni.

E szabálytól eltérően – az egyéb kivételek mellett – a sportról szóló törvény szerint versenyszerűen sportoló számára tartott

– edzésen vagy sportrendezvényen való részvétel céljából,

– edzés vagy sportrendezvény helyszínére közlekedés céljából,

– edzés vagy sportrendezvény helyszínéről a lakóhelyre, a tartózkodási helyre, illetve a szálláshelyre történő közlekedés céljából este 8 óra és reggel 5 óra között megengedett a lakóhely, a tartózkodási hely vagy a szálláshely elhagyása, illetve a közterületen történő tartózkodás.

A kormányrendelet szerint megfogalmazott kivételek kapcsán a kijárási tilalom ideje alatt a közterületen történő tartózkodást okirattal igazolni kell. Az ehhez szükséges kormányzat által biztosított dokumentumminta IDE KATTINTVA tölthető le.

A csoportosulás és a gyülekezés tilos

Tilos a csoportosulás és a gyülekezés közterületen, nyilvános helyeken – a szabadtéri sportpályákon az egyéni szabadidős sporttevékenység gyakorlása megengedett, a sportpályákon a csapatsportok gyakorlása tilos.

Mindez nem vonatkozik a sportról szóló törvény szerint versenyszerűen sportolók számára tartott edzésre és sportrendezvényre.

Rendezvényekre vonatkozó korlátozó rendelkezések

Tilos rendezvényt tartani. A kormányrendelet a rendezvény fogalmi körébe sorolja a sporteseményt is, annak kapcsán viszont megállapítja, hogy a sportrendezvény nézők nélkül, zárt körülmények között megtartható, azon nézőként tartózkodni tilos.

Szabadidős létesítményekre vonatkozó rendelkezések

A kormányrendelet értelmében a jégpályák, az edző- és fitnesztermek látogatása, az ott tartózkodás tilos, ám ezen szabály alól kivételt képez az, ha a jégpályákat, az edző- és fitnesztermeket a sportról szól törvény szerint versenyszerűen sportolók edzés vagy sportrendezvényen való részvétel céljából látogatják.

Maszk viselése

Sporttevékenység során a maszk viselése nem kötelező.

 

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X