moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2017. május 5.

Jó úton járunk a közelmúltban közzétett ISU stratégia regionális végrehajtásában

GYORSASÁGI ÁGAZAT

A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség Gyorskorcsolya Ágazatának tagságát 56 ország alkotja. Szigorú szabályoknak kell megfelelniük, bizonyítva aktivitásukat. A Rotterdamban és Helsinkiben rendezett világbajnokságokkal egy időben tartott ISU konferenciákon a nemzetközi sportvezetés megfogalmazta azokat a stratégiai pontokat, amelyek mentén a frissen csatlakozó nemzetek is konkrét receptet kapnak a sikerhez.

Mindenekelőtt speciális létesítményekre van szükség. Ezt minden ország maga oldja meg. Elengedhetetlen szerep és felelősség hárul a szakemberekre. Ennek ellenére ma jelenleg a világon sehol sincs nemzetközi szakemberképzés. Az úgy nevezett „nagyok” megoldják saját edzőképzésen belül. A bolgár, a holland, a kínai, de akár a koreai sem világnyelv, hogy más országok versenyzőit is tanítani tudnák rajtuk. A rotterdami konferencia Fejlesztési Program elnevezésű moduljának résztvevői közül – akiknek csoportos munkában kellett közös véleményt kialakítani arról, mit várnak segítségképpen az ISU-tól – 10 csoportból 9 az edzőképzést preferálta igényként.

Sok nemzet szembesül azzal a problémával, hogy viszonylag szerény merítésből kell versenyzőket választania, és a színvonal sem túl magas. További nehézség, hogy ha a versenyzők csak a saját országukban készülnek, nem fejlődnek eléggé. Komoly támogatást jelentene, ha azonos képességű versenyzőknek szerveznének közös nemzetközi edzőtáborokat.  Tekintve, hogy 14 éves kortól lehet indulni ISU versenyeken, az előtte lévő időszakban a felkészülést nagyban segítenék a regionális versenysorozatok. A szakmai csoportok közös konszenzusa, hogy versenybírói gárda kinevelése is szükséges.

A mi régiónkban 15 éve folyik közös nemzetközi edzőtábor, amelyek része a régióban tevékenykedő edzők munkájának segítése is. Nemzetközi versenysorozatokat 2005 óta szervezünk. Egy-egy nemzeti, nemzetközi verseny korábban is volt (Mikulás Kupa, Csizmadia Kupa, Jász Kupa, Tisza Kupa). Versenysorozattá nőtte ki magát a kelet-európai régió Danubia-sorozata, amelynek a nyugat-európai megfelelője a StarClass. Bátran kijelenthetjük, hogy régiónkban jó úton haladunk a közzétett ISU stratégia végrehajtásában, amiben nagy szerepet játszott Sallak György európai és nemzetközi munkája.

A közös munka gyümölcse, hogy szeptember végén Magyarország (Budapest) rendezi az első kvalifikációs világkupát, s hogy nálunk tartották a Kelet- Európai Naptáregyeztetést. További büszkeség, hogy  Knoch Viktor sportdiplomáciai feladatokat kapott a nemzetközi szövetség sportolói bizottságában.

Az idén első alkalommal, a 2017. évi rotterdami Short Track Világbajnokság keretein belül megrendezett ISU Konferencia egyik témája az ISU marketing és PR tevékenységének bemutatása és megvitatása volt. Egyik előadóként az ISU partnere, a marketing szakterület világélvonalába tartozó Infront Sport and Media vállalat ügyvezetője mutatta be az ISU elképzeléseit a sportág népszerűsítésének tárgyában.

A marketing szakember nagy hangsúlyt fektetett az online média térnyerésének bemutatására, amely a fiatal generációk elérésének, a sportág általuk történő megszerettetésének szinte egyetlen járható útja. A hallgatóság számos, a tagszövetségek által is megfogadható, online média tevékenységre vonatkozó ötletet hallhatott az előadás során, amiből egyértelmű és elsődleges célként jelent meg a digitalizáció növelése a sportágak kommunikációjában. Digitális információ lehet minden kép, videó, blog bejegyzés, cikk, hanganyag, különböző GoPro felvételek felhasználása, vírusvideók elkészítése.

A szekció második felében Selina Vanier az ISU Kommunikációs és Média koordinátora mutatta be az ISU jelenlegi média tevékenységét, azon belül az ISU közösségi média tevékenységét, az egyes ISU kiadványok tartalmát és szerkezetét. Betekintést nyerhettünk az ISU új honlapjának tervébe mely szerint a honlap ketté válik a sportszakmába érintettek és a sportágaink honlapját szórakozásként látogatók között. Megtudhattuk továbbá minként tevődnek össze az egyes ISU események média feladatai, és hogyan zajlik a tartalom generálás a nemzetközi szövetség keretein belül.

A témában szakavatott képviselő és a tagszervezetek delegáltjai között zajló interaktív rész után egyértelműen levonható a következtetés, miszerint Szövetségünk marketing, média és kommunikációs tervei illeszkednek az ISU ezen a területen ismertetett elképzeléseihez.

PONTOZÁSOS ÁGAZAT

Az ISU sportágak fejlődését témájául tűző konferencia Helsinkiben két részből állt. Előadások formájában tájékoztatás kaptak a tagszervezetek az ISU megújult Fejlesztési Programjáról, illetve 7-10 fős munkacsoportos kidolgozásokban visszacsatolásokat kértek tőlük az ISU sportágak fejlődését támogató, számukra fontos területekről.

Közös nevezőként fogalmazták meg a résztvevők, hogy Fejlesztési Programnak hosszú távon is fenntarthatónak, érthetőnek és átláthatónak kell lennie, s hogy az ISU megteremti mindennek a keretrendszerét és pénzügyi alapját a 2016-17-18 időszakra.

A nemzetközi program célja:

  • a korcsolyasport versenyzőinek, edzőinek, sportszakembereinek és versenyszervezőinek minőségi és mennyiségi fejlesztése, hogy eredményesen szerepelhessenek majd a nemzetközi műkorcsolya és gyorskorcsolya mindennapjaiban, s eseményein
  • Az ISU tagszervezeteinek növelése
  • A domináns tagállamok szerepének csökkentése mind a gyorsasági, mind a pontozásos területen, hogy az ISU sportágakban lehetőleg az összes tagállam képviseltesse magát
  • Az elérhető modern technológia alkalmazása a programok megvalósulásának elősegítése érdekében

A Development Program rövid távú célkitűzéseként fogalmazódott meg a SMART projektek és a pályázati rendszer beindítása, az ISU oktatási rendszerének kialakítása a “good practice” jegyében, valamint az ISU sportágainak népszerűsítése a sportágat választó gyermekek körében. A MOKSZ már régóta szorosan együttműködik a cseh, lengyel és szlovák nemzeti szövetségekkel közös, fejlesztési táborokban való részvételével, azok szervezésével, valamint a négy ország közös nemzeti bajnokságán való részvételével és annak szervezésével is, amikor a házigazda szerepet tölti be. Ezen események lehetőséget biztosítanak a régióban dolgozó szövetségek tapasztalatainak megosztására, a sportágak népszerűsítésére is. A Program hosszú távú célkitűzése az ISU tagszervezetek és a sportolók számának növelése, az ISU tagszervezetek folyamatos segítése szilárd struktúrájuk felépítéséhez, valamint az ISU sportágai iránti érdeklődés folyamatos fenntartása mind a jövő sportolói, mind a nagyközönség számára.

Az ISU Fejlesztési Programját feldolgozó konferencia második részében 7-10 fős munkacsoportok alakultak, s a témakörhöz kötődő lehetséges fejlesztésekről készítettek egy-egy rövid elgondolást, az általuk választott téma rövid bemutatásával.

Az egyik fejlesztésre váró terület – amelynek feldolgozását a magyar küldöttség is segítette – a “Development of Coaches” témakörét érintette. A téma bemutatásánál az alábbi gondolatok kerültek megfogalmazásra:

  • Center of Excellence (CeO) kialakítása
  • Mentorship program beindítása
  • ISU szerepe a nemzeti projektek előkészítésében, megvalósításában
  • E-learning
  • Az edzők átértékelődött szerepe az ISU sportágakban
  • Az edzők licensz rendszerének helyi és ISU szintű bevezetése
  • Az ISU tagállamok szakszövetségeinek szerepe és felelőssége az edzőképzésben

Az ISU Marketing, Promotion & Digitalization témákat feldolgozó konferencia ugyancsak két részből állt:
1./ Tájékoztatás az IMG & az ISU CMC eddigi és jövőbeni tevékenységéről
2./ Ötletek, elgondolások begyűjtése a tagszervezetektől az ISU sportágak népszerűsítését elősegítő lehetőségekről (csoportos kidolgozás)

Az első részben megtartott tájékoztatásban a jelenlévők információt kaptak az ISU jelenlegi kereskedelmi (IMG, Infront), valamint média partnereiről (EBU, Ice Network, CBC, CCTV, Tencent, SBS, stb.), ezek szerepéről, hatékonyságukról. Az előadásban szó esett a műkorcsolya, jégtánc és szinkronkorcsolya jelenlegi nézettségéről (regionális felbontásban) valamint a jövőbeni akciók beindításáról a nézettség növelésének elérése céljából. Példaként említhető itt az online stream közvetítés bevezetése az ISU csatornán a JGP versenysorozat kapcsán – három kamerás rendszer, szakkommentátorok bevonásával. A konferencia külön figyelmet szentelt a “social media” egyre növekvő szerepére (Facebook, Twitter, YouTube, Instagram, stb.), amely gyorsan fogyasztható, érthetőbb szabályrendszert követel meg az ISU sportágaitól annak a célnak az elérése érdekében, hogy a fiatal generáció érdeklődése is növekedjen az ISU sportágan irányába világszerte.

Megfogalmazódott a nézők “bevonásának” fontossága, a versenyek interaktívvá tétele, a nézők szerepének (mind a helyi, mind a médián keresztül az eseményt követő) megnövelése. Példaként említhető itt az az elgondolás, amely lehetővé tenné a ranglista csoportokon belüli futási sorrend nézői szavazatok alapján való véglegesítését.

A marketing & promotion konferencia második részében a résztvevők 7-10 fős csoportokban dolgozták ki és osztották meg véleményüket, elgondolásaikat a többi résztvevővel, hogy miként lehet a jelenleginél hatékonyabb kapcsolatot kialakítani a versenyzők és a média között, a fejlett technológia által biztosított lehetőségeket, hogyan lehet az ISU sportágak szolgálatába állítani a közönség általi jobb érthetőség és élvezhetőség érdekében, valamint a sporteseményeket milyen módszerek alkalmazásával lehet élvezetessé tenni a sportcsarnokokban.

SPORT XXI és a HÉRAKLÉSZ programok
A 2017-18-as szezontól  a MOKSZ is részese lett a SPORT XXI és a HÉRAKLÉSZ programoknak amelyek ettől az évtől már az EMMI felügyelete alá tartoznak.  Mindkét program komoly segítséget és egyben szakmai kihívást jelent Szövetségünknek az utánpótlás-nevelés területén. Mindkét programhoz készülnek a szakmai tervek és az ehhez szorosan kapcsolódó költségvetések. A SPORT XXI program egy Ágazatainkon átívelő közös program, amely a Pontozásos és Gyorsasági Ágazatok számára az utánpótlás-nevelés kezdeti szakaszának feladatait tűzte ki célul. A HÉRAKLÉSZ program mindkét Ágazatunknál más és más életkort ölel fel és elsősorban a tehetséggondozás feladatait szolgálja.

Hogy a nemzeti sportdiplomáciában is helyünk és feladatunk van, jelzi ügyvezető igazgatónk, Orendi Mihály MOB alelnöki megbízatása.

MOKSZ Szezon legek 2016-2017-es szezon
Short Track Európai versenynaptár 2017-2018-as versenyszezon

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X