moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2013. november 9.

ST Világkupa Torinó 2013: Dél-Koreát is megelőzve elődöntős a férfi váltó!


Kezdjük mindjárt a legjobb hírrel! A férfi váltó már az első futamban összekerült Dél-Koreával, de szenzációs versenyzéssel sikerült megelőzni őket.

Kezdjük mindjárt a legjobb hírrel! A férfi váltó már az első futamban összekerült Dél-Koreával, de szenzációs versenyzéssel sikerült megelőzni őket. A Béres, Burján, Knoch, Liu négyes a negyeddöntőt is taktikusan abszolválta, és az 5. legjobb idővel elődöntős. Vasárnap az Egyesült Államok, Hollandia és Olaszország csapatával kell megküzdeniük a döntőbe jutásért. Kína és Kanada váltója a másik ágra került.

És ha már váltóknál tartunk, sajnos a Darázs, Heidum, Keszler, Kónya összetételű női váltónkat egy, az utolsó kanyarban próbált, de szabálytalannak ítélt – a futam végeredményét nem befolyásoló – előzés miatt kizárták. Így a „sor végéről” várjuk a kolumnai második versenyt, de nem adjuk fel!

A pénteki nap a női 1000 méterrel kezdődött. Az előselejtezőből mindhárom magyar induló továbbjutott. Heidum Bernadett és Keszler Andrea a selejtezőből is továbbment. Darázs Rózsa is nagyot küzdött, de mindössze egy tizeddel végül lemaradt a francia versenyzőtől. Később hasonlóan járt Keszler Andrea is, így vasárnapi negyeddöntőben Heidum képviseli majd hazánkat.

Az 1000 méteres előselejtezőket a fiúk is gond nélkül vették, csak úgy, mint a két órával későbbi selejtezőket. A vasárnapi nyolcaddöntőbe végül Knoch Viktor és Liu Shaolin Sándor jutott be, Béres Bence kiesett.

Szombaton az 500 és az 1500 méteres számokat rendezik meg. Utóbbi távon öt magyar versenyző is érdekelt!

/fotó: Dezső Attila/

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X