Jászapáti Petra halad a felépülés útján: a rehabilitáció során a teste mellett a lelkét is edzi – segíti a társakat, amiben csak tudja, a jövőt illetően pedig csak akkor hoz döntést, amikor már teljesen egészséges lesz.
Megtörte a csendet Jászapáti Petra: július végi sérülése után türelmet kért, mostanra viszont már készen áll(t) arra, hogy beszéljen – arról a bizonyos rossz mozdulatról, az azt követő műtétről és sok minden másról is.
„A felkészülésünk során nemcsak a jégen dolgozunk, hanem szárazföldön is: futunk, biciklizünk, konditeremben edzünk, és vannak sprintedzéseink is. Egy ilyenen történt meg a baj egy rossz ugrás miatt. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy nagyon gyorsan történt minden, emiatt hálás is vagyok az orvosi stábnak, Tállay András doktor úrnak különösen, aki már aznap este jelezte, műtétre lesz szükségem – mivel a térdem egyáltalán nem mozgott, kinyújtani sem tudtam a lábam, az operációt a doktor úr el is végezte nem sokkal később” – kezdte Európa-bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázónk, aki elmondta, hogy az egészségét szem előtt tartva döntött a hagyományos kezelés mellett, így a felépülése kilenc-tizenkét hónapig tart.
Nem köntörfalazott, elárulta, hogy nehéz napokon-heteken van túl: „Időbe kerül egy ilyet feldolgozni, még nem is vagyok ennek a folyamatnak a végén, amelyikben segít a férjem, a családom, a barátaim. Nemcsak a jó, hanem a rossz pillanatokban is ott vannak velem, és a szövetség is végig mellettem volt és van, támogatott mindenben. Egy idő után az embernek el kell fogadnia azt, ami történt. Küzdhetek én ellene, de a térdemet akkor is megműtötték, és akkor sem lehetek ott az olimpián – ha lelkileg én mégis szembe megyek ezekkel, saját magamat is hátráltatom.”
Egyelőre természetesen a rehabilitáció a legfontosabb, no meg az, hogy idővel minden tekintetben helyreálljon a világ rendje.
„Sportolóként éveken keresztül mindig megvoltak a rövid-, a közép- és a hosszú távú céljaim, eszerint éltem a napjaimat: tudtam, mit szeretnék aznap a jégen csinálni, mit a következő edzőtáborban vagy versenyen, s azt is, mit szeretnék elérni az olimpián. A sérülés okán azonban minden törlődött – jegyezte meg Jászapáti Petra. – Törlődött az olimpia, már nem volt középtávú cél a kvalifikációs időszak, és az sem, másnap hogyan fogon technikázni a jégen, vagy éppen milyen súlyokat akarok emelgetni a konditeremben. Utóbbit felváltotta az, hogyan jutok el otthon a konyhába vagy éppen a mosdóba… Továbbra sem látok magam előtt közép- és hosszú távú célokat, csak közelebbieket, amelyek között a saját rehabilitációm mellett ott van az is, hogy a csapatot segítsem mindenben, amiben csak tudom.”
Ez akár telefonos segítségnyújtást is takarhat, de jelent személyes beszélgetést is, és még az is előfordulhat, hogy Jászapáti Petra ott lesz Milánóban, a téli olimpián – igaz, másfajta szerepkörben, mint az előző kettőn. Addig viszont mindent megtesz azért, hogy a társai közül minél többen ott lehessenek Olaszországban, mert ahogy mondja: „Az olimpia a csúcsok csúcsa. A verseny, amelyikért egy sportoló négy éven át keményen dolgozik.”
Hogy lesz, lehet-e még az ő életében egy olyan olimpia, amelyiken sportolóként jégre lép?
„Nem gondolkodtam még ezen – válaszolta. – A sportolók többsége négyéves ciklusokban gondolkozik, s bármi is történt velem, ennek a mostaniak márciusban lesz vége. A figyelmemet teljes mértékben a rehabilitáció köti le, júliusban lehetek újra teljesen egészséges. Addig nem erőltetném a korcsolyázást, egyelőre az a legközelebbi célom, hogy szépen tudjak sétálni, a következő meg az lesz, hogy fussak. Na, nem hosszú köröket a Városligetben, hanem mondjuk egy percet. Ahhoz, hogy egyáltalán újra jégre léphessek, még előbb ezeket a mozgásformákat kell újra visszahozni az életembe. Ha felépülök, az orvosokkal is egyeztetek, biztos, hogy nem hozok elhamarkodott döntést: minden oldalról körüljárom, átgondolom, és a saját magam számára legjobb utat fogom választani.”
