moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2015. január 25.

Rövidpályás-korcsolyaváltó nagyhatalom vagyunk

A férfi váltó ezüstöt, a női pedig bronzot vihet haza a hollandiai rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságról.

A nemzetközi szövetség (ISU) honlapja szerint a Knoch Viktor, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba összetételű férficsapat az 5000 méteres döntő nagy részében a harmadik helyen haladt, az utolsó előtti körben azonban az addig második oroszok megelőzték a házigazda hollandokat, akik mellett aztán a magyarok is elszáguldottak. Negyedikként az olaszok végeztek.

A Heidum Bernadett, Lajtos Szandra, Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra alkotta női staféta az olaszokkal vívott nagy csatát a 3000 méteres fináléban. A két együttes korcsolyázói szinte végig fej fej mellett haladtak, a célba azonban a magyarok értek valamivel hamarabb.

A nőknél szintén az oroszok győztek, másodikként pedig a hollandok zártak.

Darázs István, a MOKSZ gyorskorcsolya-ágazati sportigazgatója dicsérettel illette a magyar váltókat:

“Nagyszerű teljesítmény volt, ahogyan a két Eb-újonccal felálló női csapatunk maga mögött tudta tartani az olaszokat, mint ahogy a férfiaké is remek eredmény. Különösen úgy, hogy az utolsó váltásnál teljesen szabályos eszközökkel sikerült maguk mögött tartani az egyéni összetett Európa-bajnok Sjinkie Knegttel induló hollandokat” – nyilatkozta az MTI-nek, hozzátéve: egyéniben Knoch Viktortól és Liu Shaolin Sándortól legalább egy érmet vártak volna valamelyik távon.

Eredmények:

férfi váltó (5000 m), Európa-bajnok:
————————————-
Oroszország (Viktor An, Vlagyimir Grigorjev, Szemjon Jelisztratov, Dmitrij Migunov) 7:04.153 perc
2. MAGYARORSZÁG (Knoch Viktor, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba) 7:04.492
3. Hollandia 7:04.850

női váltó (3000 m), Európa-bajnok:
———————————–
Oroszország (Jemina Malagics, Jekatyerina Strelkova, Szofija Proszvirnova, Jekatyerina Konsztantinova) 4:18.084 perc
2. Hollandia 4:18.174
3. MAGYARORSZÁG (Heidum Bernadett, Lajtos Szandra, Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra) 4:18.658

A részletes eredményeket itt megtekinthetik.

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X