moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2015. március 16.

Reális lehet az olimpiai éremszerzés, hétfőn érkezik haza az ezüstcsapat

Hétfőn (március 16) 11.50-kor érkezik haza a rövidpályás gyorskorcsolya csapatunk a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér  (Ferihegy) 2B termináljára.
Reális lehet 2018-ban, a pjongcsangi téli olimpián az éremszerzés a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók számára a honi szövetség gyorskorcsolya ágazati igazgatója, Darázs István szerint.
A sportvezető azt követően mondta ezt, hogy a magyar csapat két ezüstérmet nyert a vasárnap zárult moszkvai világbajnokságon, ugyanis a Knoch Viktor, Burján Csaba, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang összeállítású váltó és Liu Shaolin egyéniben 500 méteren egyaránt másodikként zárt, illetve a női váltó is a pontszerző ötödik hwelyen végzett.

“A Himaláját akarjuk megmászni, és most az utolsó táborhelyre értünk.
2018-ban legalább ilyen jól szeretnénk szerepelni a dél-koreai ötkarikás játékokon” – mondta Darázs, aki hozzátette, nem szabad telhetetlennek lenni, illetve nem szabad, hogy “elszálljon a fejük” a mostani sikerek után, de a pjongcsangi éremszerzést minden eddiginél reálisabbnak nevezte. A rövidpályás gyorskorcsolyázók az elmúlt három téli olimpián pontszerző helyezést értek el.

A sikerek titkáról úgy vélekedett, mindig az vitte előre a sportág folyamatos fejlődését, hogy mertek nagyot álmodni, de az álmokat nem hitték el, hanem töretlenül megdolgoztak az elérésükért.

Sallak György fotóalbumát a vasárnap történéseiről itt megtekinthetik.

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X