moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2017. február 27.

Nyolc SEAT autót kaptak a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók

Nyolc autót vehettek át a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók a Porsche Hungáriától.
“Néhány éve még csak reménykedtünk benne, de ma már sok esetben a világ nézi a mi hátunkat” – jelentette ki a hétfői ünnepélyes átadáson Kósa Lajos, a magyar sportági szövetség (MOKSZ) elnöke.
Papp Zoltán, a SEAT márkaigazgatója arról beszélt, hogy három-négy éve kezdődött ez az együttműködés, továbbá abbéli reményét fejezte ki, hogy a mostani lépéssel segítik megteremteni azt a hátteret, ami elengedhetetlen a kiváló eredményekhez.

“Ez a megállapodás illik a szponzorációs stratégiánkba” – mondta Papp Zoltán, aki hozzátette, jól szoktak választani, példaként Kovács Katalin korábbi kajakozót és Cseh László úszót említette.

Orendi Mihály, a MOKSZ ügyvezető igazgatója elárulta, decemberben még csak öt autó használatba vételéről volt szó, de a jól sikerült januári Európa-bajnokságnak köszönhetően végül nyolc szerepel a támogatói szerződésben.

A szponzorációnak köszönhetően Heidum Bernadett, Jászapáti Petra, Keszler Andrea, Bácskai Sára Luca, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Knoch Viktor és Burján Csaba vehette át a kulcsokat, közülük Jászapátinak és Liu Shaoangnak még nincs jogosítványa, ők a szezont követően szeretnék megszerezni a vezetői engedélyt.

heidum_seat

Heidum Bernadett olimpiai válogatott rövidpályás gyorskorcsolyázó

„Amikor Vancouver előtt Huszár Erika és Knoch Viktor autót kaptak a MOB-tól, nagyon vártam Szocsit, hátha akkor rajtam, rajtunk lesz a sor, de sajnos, nem jutott és már le is mondtam róla. Most viszont nagyon örülök. Főleg azért, mert – ugyan imádom – s kis kocsim már 15 éves és a nyáron például úgy, ahogy van, a kezemben maradt az ajtaja.”

jaszapati_seat

Jászapáti Petra olimpiai válogatott rövidpályás gyorskorcsolyázó

„Hogy milyen érzés gyalog jönni és autóval menni haza? Ádóval, mi ezt majd később tapasztaljuk meg. Hacsak nem visz haza valaki, akinek már van jogosítványa. A szezon után azonban nekünk is első dolgunk lesz megszerezni, hiszen a cél már ez esetben is vizualizált, hála a SEAT-nak.”

keszler-seat

Keszler Andrea olimpiai válogatott rövidpályás gyorskorcsolyázó

„Felemelő érzés lesz a vadonatúj autóval hazamenni, ami a későbbiekben is nagyban megkönnyíti majd az életemet.”

burjan-seat
Burján Csaba olimpiai válogatott rövidpályás gyorskorcsolyázó

„Jó lesz végre, s biztonságosabb is, nem biciklivel járni.”

knoch-seat

Knoch Viktor olimpiai válogatott rövidpályás gyorskorcsolyázó

„Jó érzés, hogy van egy szponzor a csapat mellett, aki lát marketing értéket abban, amit csinálunk és elérünk. A gyerek miatt pedig nagyon jó, hogy egy új és biztonságos autóval tudunk majd közlekedni.”

ado-seat

Liu Shaoang Ádó olimpiai válogatott rövidpályás gyorskorcsolyázó

„Ez az autó számomra egy újabb motiváció, hogy megszerezzem a jogosítványt minél hamarabb.”

liu_seat

Liu Shaolin Sándor olimpiai válogatott rövidpályás gyorskorcsolyázó

„Hatalmas segítség az autó, hiszen nem csak a korábban kelésektől ment meg, hanem a két edzés közötti pihenőt is meghosszabbítja, mivel előbb érek vele haza. És ezen a szinten már tényleg minden számít!”

bacskai-seat

A magyar csapat jövő hétfőn utazik Hollandiába, ahol pénteken kezdődik a szezont lezáró világbajnokság.

 

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X