moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2024. október 22.

Montrealban indul a száguldás

Montrealban rajtol a rövidpályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozata, vagyis mostantól a World Tour-sorozat, amelynek hat állomásából ötön indulnak a mieink.

Vasárnap elutaztak rövidpályás gyorskorcsolyázóink Montrealba, a World Tour-sorozat első állomására legjobbjaink, azóta a helyszínen edzenek – az első WT-viadal pénteken a selejtezőkkel kezdődik, szombaton és vasárnap pedig már az érmekért küzdenek a világ legjobb short trackesei.

Ahogyan azt korábban már megírtuk, egy újításokkal tarkított sorozat vár a korcsolyázókra: a versenyeken nem lesz duplázás, vagyis minden távot csak egyszer rendeznek meg egy-egy állomáson, és a program sem kőbe vésett innentől, azon a rendező ország változtathat.

Mindez azt jelenti, hogy a pénteki selejtezős napot leszámítva a szombat és vasárnap sokszor teljesen másként alakul(hat), mint azt megszokott, és erre jó példa már Montreal is: Kanadában ugyanis szombaton a férfiaknál 500 és 1500 méteren osztanak érmeket, míg a nők 1000 méteren és váltóban jutnak el a döntőkig.

„Ezeket a versenyeket mindig nagyon várjuk, hiszen hosszú alapozás után versenyezhetünk újra – mondta el az elutazás előtt olimpiai bronzérmes rövidpályás gyorskorcsolyázónk, Kónya Zsófia. – Ahány pálya, annyi jég, a montrealit én kifejezetten szeretem, mert jó a tapadása és gyors is. Kíváncsian várom a kezdést.”

A sorozat hat állomásából ötön indulnak a mieink, Montreal után ott lesznek egy héttel később Salt Lake Cityben is, majd a decemberi két ázsiai verseny közül az előbbit, vagyis a pekingit kihagyják, Szöulban viszont versenyeznek, akárcsak februárban a két európai viadalon (Tilburg, Milánó).

Jó hír, hogy tavalyi betegsége után immár Jászapáti Petra is harcra kész, mellette Kónya Zsófia, Sziliczei-Német Rebeka, Somodi Maja és Somogyi Barbara utazott el Kanadába, míg a férfiak közül Moon Wonjun Ferenc, Jászapáti Péter, Nógrádi Bence, Tiborcz Dániel és Bontovics Balázs kap lehetőséget.

Az újításoknak megfelelően új honlapot kapott a rövidpályás gyorskorcsolyázók World Tour-sorozata, itt található.

És új felületen találhatók meg a sportág eredményei is.

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X