moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2016. február 13.

Liu Shaolin Sándor ezüstérmes 1000m-en a dordrechti világkupán

2016_02_13_ST_VK_Dordrecht_Liu_Sanyi_ezustAz idei utolsó rövidpályás gyorskorcsolya világkupa viadalt a hollandiai Dordrechtben rendezik. A pénteki és szombati versenynap után az elsö 1000m-es távon Liu Shaolin Sándor ezüstérmet szerzett.

A világkupáról hárman Jászapáti Petra, Liu Shaoang és Sziklási András távolmaradtak, mert ők a II. Ifjúsági Olimpiai Játékokon szerepelnek 500 és 1000m-en.
Versenyzőink közül így pénteken hárman bejutottak a középdöntőbe.

Darázs István, gyorsasági szakági igazgató a következőket írta a pénteki versenyről:

“A 22 pályára lépésből háromban sikerült továbbjutnunk a pénteki napon, a többiben szombaton és vasárnap délelőtt tudunk javítani. Reméljük, hogy sikerül majd, mert annak ellenére, hogy ilyen sokszor kell a vigaszágban indulnunk, versenyzőink többségében remekül helytálltak. Fáradtak voltak ugyan, de nagyszerűen küzdöttek. Oláh Bencének és Burján Csabának sikerült 500 m-en egyénit javítaniuk. Mindketten 42 mp alá kerültek e távon.

A váltók közül a nők léptek először pályára. Eddig erről nem beszéltünk – nem szerettünk volna újabb terhet tenni a lányok vállára, de – amennyiben sikerült volna Japán csapatát elverni, akkor meglett volna az esély arra, hogy kvalifikálódjanak a szöuli világbajnokságra. Ez azonban kemény falatnak bizonyult és, ha minimális különbséggel is, előttünk értek célba. A férfiaknál is kemény csata dúlt a japánokkal, itt azonban sikeresen vettük az akadályt és csapatunk bejutott a holnapi elődöntőbe.

Be kell számoljak egy sajnálatos kettős sérülésről is. Az angol és a holland csapat küzdött egymással és a szó szerint utolsó körben Sjinkie belülről előzte Jacket, ami nem teljesen sikerült pontosra. Jack próbálta akadályozni Sjinkie-t, de összeakadtak és a palánkba vágódtak mindketten. Sjinkie háttal és Jack a mellkasába repült, korcsolyájával előre. Sjinkie-nek légzési nehézségei lettek, Jacknek – valószínűleg – eltört a lába, a cipője felett. Mindkettőjüket kórházba szállították, ahol még most is tart a kezelésük.

Ezért szeretnénk felhívni az ISU leendő új vezetőinek figyelmét, hogy semmilyen körülmények között nem szabad felnőtt versenyt és ifjúsági világbajnokságot rendezni mozdítható szivacsrendszer nélkül. A merev palánkháttér okozta most is ezt a két komoly sérülést! Ugyancsak a komoly sérülések közé tartozik a tegnap történt amerikai fiatal srácnak az esése, aminek következtében agyrázkódást szenvedett és nem tudott a mai napon versenyen indulni. Remélem, holnap sokkal szerencsésebb eredményekről, valamint, ha egyáltalán, csak és kizárólag könnyű esésekről adunk hírt.”

Versenyzőink leltárja a vasárnapi versenyek előtt:

Nők:

1000m (1)
19. Bácskai Sára Luca
28. Keszler Andrea
34. Matyok Adrienn

1500m
24. Heidum Bernadett
30. Sziliczei-Németh Rebeka

500m:
Vigaszágon: Bácskai Sára Luca és Keszler Andrea

1000m (2)
Vigaszágon. Heidum Bernadett és Matyok Adrien

3000m váltó: futam 3. összesítésben 9. a BÁCSKAI Sára Luca, KESZLER Andrea, HEIDUM Bernadett, SZILICZEI-NÉMET Rebeka összeállítású gárda

Fiúk:

1000m:
2. Liu Shaolin Sándor
23.Oláh Bence
35. Varnyu Alex

1500m:
12. Konoch Viktor (B döntő 3.)
21. Burján Csaba

500m:
Vigaszágon: Burján Csaba és Oláh Bence

1000m (2)
Nyolcaddöntős: Liu Shaolin Sándor
Vigaszágon: Varnyú Alex

5000m váltó:
Az előfutamban 2., az elődöntőben 3., így végeredményben 9. a KNOCH Viktor, OLÁH Bence, BURJÁN Csaba, LIU Shaolin Sándor összeállítású váltó

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X