moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2017. szeptember 23.

A jegünk kellően kemény és hideg

Több napos munka után a jégkészítők befejezték az építést és áll a jég a budapesti BOK csarnokban, ahol a jövő héten az Audi ISU rövidpályás gyorskorcsolya világkupát rendezik, nem csekély téttel. Az ISU a négy olimpiai kvalifikációs versenyen (a budapesti lesz az első állomás szeptember 28 és október 1 között) elért pontszámok alapján állapítja meg, hogy mely ország hány versenyzővel képviseltetheti magát a jövő évi téli olimpián Dél-Koreában.

–  Ez itt egy mobil pálya, hiszen a BOK csarnokban alapvetően nincsen jég, bár már több jeges világversenyt is rendezett itt a magyar szövetség – mondta Bartha László a városligeti Műjégpálya létesítményvezetője, a jégépítő brigád főnöke. A csarnok padlójára hűtőcsöveket fektettünk, a jégpálya szélén helyezkedik el a hűtési gerincvezeték, s kívül, közvetlenül az épület mellett állnak a hűtőgépek, hűtőkompresszorok. A jég felhízott 7,5 cm-re, a hőmérséklete mínusz 7 fok, megfelel az ISU előírásoknak. Aki itt szétnéz, s nem kifejezetten ismeri a short tracket, rögtön észreveszi, hogy a jégkorong palánk helyett, mozgatható szivacstáblák veszik körül a 60×30 méteres pályát. Ez a közvetlenül a rövidpályás gyorskorcsolya számára kifejlesztett rendszer a sportolókat védi egy esetleges bukás esetén. A szivacsok nincsenek rögzítve a talapzathoz, csak egymással érintkeznek egy heveder szerkezet segítségével, így képesek – szükség esetén – elmozdulni, ezzel is csökkentve a sportolóra ható erőket.

A mai napon birtokba is vette a jeget a magyar válogatott, szakzsargont használva, „bekorcsolyázták” a pályát. Az első jégre lépés azt a célt szolgálta, hogy az építők tapasztalatokat nyerjenek a jégminőségről, s ennek alapján korrigáljanak, ha szükséges.

Erre ma éjszaka marad lehetőség, mert holnaptól már folyamatosan jönnek  a 42 ország versenyzői, sőt első fecskeként a lengyelek ma már meg is érkeztek, ráadásul már ők is túl vannak az első edzésükön.

A szervező bizottság egyidejűleg bejelentette, hogy a világkupa első két napján, jövő hét csütörtökön és pénteken ingyenes lesz a belépés az eseményre.

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X