Kicsit ugyan még másként, mint a társak, de már a csapattal együtt edz Jászapáti Petra, aki februári esése és sérülése után március végén vállműtéten esett át.
Már alig várja, hogy ott legyen a jégen: Jászapáti Petra bevallja, hogy kicsit türelmetlen, hiszen már nagyon „csinálna mindent”, ugyanakkor szófogadó ember, így aztán betartja az orvosi utasításokat, naponta jár gyógytornára a Sportkórházba, és mindemellett Nicky Gooch vezetőedző szavaira is figyel – utóbbi az, aki nagyon nyugodt, aki mindig elmagyarázza Európa-bajnok short trackesünknek, mit, miért csinálnak úgy, ahogy. Ráadásul Petra érzi a gyógytorna jótékony hatását is, ez pedig erőt ad neki a hétköznapokra is.
„A konditeremben együtt dolgozom a lányokkal, futni is eljárhatok, a sprintedzéseket is csinálhatom, kerékpározni nem mehetek velük, én a négy fal között tekerem a biciklit, és persze egyelőre jégre sem léphettem még – mondta el olimpiai bronzérmes rövidpályás gyorskorcsolyázónk, majd mosolyogva megosztott velünk egy bájos történetet is: – Nálunk az a szokás, hogy az első jégre lépés előtt mindenki odaadja a technikusoknak a korcsolyáját, akik ezt átnézik – amikor a lányok jégre mentek, odavittem én is a saját korcsolyáimat nekik, hátha mégis felengednek a jégre…”
Utóbbi azért még várat magára, de ennek az időpontja is közeledik, akárcsak az őszi kvalifikációs versenyeké, és persze a februári olimpiáé is: sajátos sportág e tekintetben a short track, hiszen ugyan sokan már az olimpiáról beszélnek, pedig még a kvótaszerző versenyeket sem rendezték meg.
„Egyelőre még nem gondolok az olimpiára, csak a kvalifikációs időszakra. Sőt, most még arra sem, mert jelenleg az a feladatom, hogy azért tegyek meg mindent, hogy a vállam száz százalékos állapotban legyen, aztán meg az, hogy a szezon kezdetére minél jobb formába kerüljek – folytatta Jászapáti Petra. – Már nagyon várom, hogy újra ott lehessek a jégen, és már nagyon várom az őszi versenyeket is: mindig is szerettem az olimpia előtti hónapokat, mert olyankor a megszokottnál nagyobb a pezsgés.”
Annak kapcsán, hogy mekkora súly van a vállán az olimpia kapcsán, Jászapáti Petra kijelentette: erre nem figyel, ezt nem is érzi, sokkal fontosabbnak tartja, hogy megvan a saját motivációja, és ez hajtja előre.