moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2024. szeptember 27.

Hétvégi program: short track ob!

Az országos bajnoksággal indul a rövidpályás gyorskorcsolyázók szezonja: a versenyre szombaton és vasárnap a Gyakorló Jégcsarnokban kerül sor.


Az egyetlen viadal itthon a felnőttek között, amikor a rövidpályás gyorskorcsolyázók nem a válogatott futóruhájukban lépnek jégre – a magyar bajnokságon a klubjaikat képviselik a short trackesek, így aztán a hétvégén a Gyakorló Jégcsarnokban más-más dresszben látjuk majd például Jászapáti Petrát és Bácskai Sára Lucát: a nemzeti csapatban gyakorta együtt versenyző világbajnoki ezüstérmeseink más-más egyesületnek a tagjai, így aztán az ob-n e tekintetben is egymás ellenfelei lesznek.

A példa persze csak kiragadott, a két remek koris esete kapcsán csak az ob egyik jellemzőjére világítottunk rá.

A másik a lassan hagyományossá váló kezdés, amely nem a short track viadalokon egyébként megszokott egyéni távok valamelyikét jelenti az ob-n, hanem a nőknél a 777, a férfiaknál a 666 méteres, úgynevezett tesztverseny – ez az edzőknek és versenyzőknek visszaigazolást ad sok tekintetben, egyszersmind az itt elért sorrend alapján alakulnak majd az ob-n a továbbiakban a futambeosztások.

Chulwon Eric Lee, a férfiak edzője az ob kapcsán megjegyezte, bár a nemzetközi viadalokon immár nincsen összetett verseny, összetett magyar bajnokot avatnak a Gyakorló Jégcsarnokban: „Az, hogy mindhárom távon jégre lépnek a korcsolyázók, egyszersmind arra is lehetőséget ad, hogy valaki ráérezzen arra, hogy ott, ahol korábban kevesebbet versenyzett, mire is képes.”

A férfiaknál ott lesz a jégen Moon Wonjun Ferenc is, a nyáron „igazolt” dél-koreai short trackes, a hölgyeknél pedig az a Jászapáti Petra, aki betegsége miatt majdnem a teljes előző szezont kénytelen volt kihagyni.

„Jó formában van Petra, az elmúlt néhány hét kifejezetten jól sikerült neki. Az egyéves kihagyás senkinek sem tesz jót, de a a nyarat keményen végigdolgozta, bízunk benne, hogy jó szezonja lesz” – mondta el Knoch Viktor, a női sor egyik edzője.

 

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X