A B-döntőben a második, összesítésben a hatodik helyen végzett a magyar női váltó a rövid pályás gyorskorcsolyázók pekingi világbajnokságán.
Az elődöntőben túl sok esély nem volt a fináléba jutásra: Kanada, Hollandia és Dél-Korea erősebbnek tűnt előzetesen (pláne a sérült Jászapáti Petra távollétében), de nem érheti rossz szó a Bácskai Sára Luca, Kónya Zsófia, Somodi Maja, Sziliczei-Német Rebeka összetételben jégre lépő négyesünket, mert kiadtak magukból mindent.
A B-döntőben Bácskai Sára Luca helyett Somogyi Zsófia kapott lehetőséget, a futam pedig három résztvevősre csökkent, miután a másik elődöntőben Kína a kizárás sorsára jutott.
Az, hogy Japánt előzze meg a magyar kvartett, majdhogynem elvárás volt, ezt gond nélkül meg is tették a mieink, aztán a legvégén majdnem Dél-Koreát is befogták: két ezreddel (!) az ázsiaiak mögött ért célba befejező emberünk, Somodi Maja.
Mindez összesítésben a hatodik helyet jelenti a világbajnokságon.
A női váltó aranyérmét a kanadaiak szerezték meg.
Ezer méteren is volt magyar érdekeltség szombaton: Kónya Zsófia a délelőtti reményfutamokból küzdötte vissza magát a legjobbak közé, míg Sziliczei-Német Rebeka a pénteki selejtezőt és előfutamot vette sikerrel. A negyeddöntőből egyikük sem tudott továbblépni – a távot a belga Hanne Desmet nyerte.
A férfiaknál 500 és 1500 méteren is kanadai arany született, Steven Dubuis és William Dandjinou jóvoltából.
VILÁGBAJNOKSÁG, PEKING
Férfiak. 500 m. Világbajnokság: Steven Dubois (Kanada) 40.008, 2. Gyenisz Nikisa (Kazahsztán) 40.096, 3. Jens van ’T Wout (Hollandia) 40.163. 1500 m. Vb: William Dandjinou (Kanada) 2:15.064, 2. Stijn Desmet (Belgium) 2:15.176, 3. Liu Shaoang (Kína) 2:15.871. Nők. 1000 m. Vb: Hanne Desmet (Belgium) 1:28.641, 2. Courtney Sarault (Kanada) 1:28.929, 3. Xandra Velzeboer (Hollandia) 1:28.991, …13. Sziliczei-Német Rebeka (Magyarország), 14. Kónya Zsófia (Magyarország). Váltó (3000 m). Vb: Kanada 4:09.254, 2. Lengyelország 4:09.321, 3. Hollandia 4:09.392, …6. Magyarország (Bácskai Sára Luca, Kónya Zsófia, Somodi Maja, Sziliczei-Német Rebeka, Somogyi Barbara)