moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2021. szeptember 9.

Éremeső Iglón

Remekül kezdték a szezont junior short trackeseink: a Danubius Series első állomásán minden korosztályban állt magyar versenyző az összetett dobogón.

Rögtön belecsaptak: a 2021–22-es szezon első short track versenye egy nemzetközi viadal volt, mégpedig a szlovákiai Iglón, ahol minden korcsoport jégre lépett, ezen belül a junior C és D korosztály számára a Danubia Series iglói viadal, a Szlovák Open a junior Európa Kupára történő kvalifikációs sorozat első állomása is volt egyben.

A magyar válogatott színeiben kilenc short trackes lépett jégre az elmúlt hétvégén a C és D korcsoportban.
A „legidősebbek”, vagyis a C-sek között nyújtott kiemelkedő teljesítményt Major Dominik: a fiatal tehetség mindhárom távon győzött, s így övé lett az összetett siker is – ugyanitt Jancsó Zalán az összetett verseny harmadik helyén végzett.

Ugyanezen korosztályban a lányok versenyében három magyar koris állhatott az összetett dobogóra: Végi Diána Laura az első, Nógrádi Panka a második, Szigeti Dóra a harmadik lett.

 

Az eggyel fiatalabbak között, vagyis a D korosztályban a fiúknál az MTK színeiben versenyző Kun Bence Benedek nyerte az összetett viadalt, a lányoknál a válogatottal készülő Molnár Réka a második, Amschl Kíra a harmadik helyen végzett.

Az E korosztályosok versenyének végén is állt magyar a dobogón az összetett viadalban: Kiss-Gebora Bence (MTK) az első, Moravcsik Márk (TDKE) a második, míg Gazsi Noémi (JSE) a harmadik lett.
A legkisebbeknél (F korcsoport) György Mira (JSE) győzött, a második helyen pedig Marinka-Tóth Réka (JSE) végzett.

„A felkészülésnek megfelelő eredmények születtek Iglón – összegzett Szabó Krisztián, a juniorok vezetőedzője. – Több egyéni csúcsot könyvelhettünk el, és a jövőre nézve igencsak biztató versenyzést láthattunk. Fejlődött a versenyzőink taktikai érzéke, problémamegoldó képessége, jobban helyezkednek a pályán, és javultak az önálló döntések meghozatalában is, és már egyre jobban értik és hajtják végre a versenyek közben kapott edzői utasításokat is.”

Eredmények

HUNSKATE Média / Kovács Erika

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X