Gyönyörű, csinos, nőies. Pici, de törékenynek semmiképp nem mondanám Juhász Bianka erőnléti edzőt, aki a válogatott keret funkcionális edzéseit és korrekciós munkáját irányítja Puskás Sándorral az oldalán. Reggel már korán, este még későn, a kettő között pedig folyamatosan dolgozik. Mindig mindenkit motivál. Engem is. Nem tudunk úgy elbúcsúzni a szálloda liftjénél, hogy ne valami pozitívummal bocsásson utamra. Igazi „test- és lélek terapeuta”, aki bűbájosan kedves, mosolygós és mindig pozitív. Sportolói és tanítványai mellett, az állatok és növények között érzi legjobban magát. Saját botanikus kertet épített otthonában.
„Számomra a hosszúpálya hangulata megnyugtatóbb kicsit. Távolabb vannak nézők. Annyira várom, hogy legyen végre nagypálya Magyarországon! Ez egy nagyon speciális dolog. Most már tudom, hogy a short-track-ből könnyű átmenni Long Track-be, ami visszafele nem igaz. Általánosságban biztos nem működik. Egy edző számára könnyebb feladat, hiszen az idővel játszunk. A rövidpályán nagyon sok múlik a szerencse faktoron. Számít, hogy valaki mit lát a jégen. Sokkal összetettebb, ehhez egy bizonyos típusnak kell lenni. Ott kiszámíthatóbb. Úgy lehet erőt és technikát fejleszteni, ahogy egy “normális” sportban. Itt ha valaki egy kicsit nem „zsivány”, nem lesz sikeres. Úgy gondolom, rövidpályás gyorskorcsolyázónak születni kell.”
Szakmai munkája konkrétumairól is mesél. „Csináltunk egy olyan nyújtási rutint, amit most már mindenki tud magától. Amikor azt látom, hogy teljesen kész van a brigád, és Lina “áttolja” nekem nyújtásra őket, akkor egyszerűen csak benyomom az órát, hagyom, hogy kicsit beszélgessenek, s közben mondom a rutint, javítva a lábukat. Így sokkal hamarabb át tudnak esni a holtponton, mintha én is „nyüstölném” őket, s nekik kellene gondolkodni azon, mit kell csinálni. Jó, hogy ez így kialakult.”
Mindig mosolyog. „Én anyának születtem. Ha szabad ilyet mondani, a “babusgatni való” sportolók állnak hozzám a legközelebb. Mindenről beszélgetek velük, nemcsak a sportról. Év közben hat napot vannak jégen, két napot töltenek kimondottan súlyzós erőfejlesztéssel, amiből én a korrekciós munkákat végzem. Linától függően vannak szárazföldi speciális láberősítések pluszban. Ez gyakran három, négy, öt alkalommal is lehet, attól függően, mire van szükség éppen az adott edzés ciklusban.”
Mindez elsősorban otthonra igaz. Phjongcshangban eltérő az „időszámítás”. „Most itt, az olimpián teljesen másként épül fel. Amíg nem kezdődtek el a versenyek heti két súlyzós erőfejlesztésünk volt. Folyamatosan foglalkozok azzal, akinek erre szüksége van. Előfordul, hogy “beállnak” a lábak, segítem kilazítani, megoldani a helyzetet, ami nagyon időhöz van kötve. Megnyúlt vagy megnyújtott izommal, nem tudnak felmenni a jégre. Megvan az időpontja, mikor lehet és mikor nem.”
Saját személyes időbeosztásáról is kérdezzük. „Ebben az évben az én életemben is az Olimpia volt a prioritás, mégis sikerült úgy megtervezni, hogy mindenkivel dolgozhassak. Meg kell említenem Puskás Sándor erőnléti edző, súlyzós erőfejlesztő, egyetemet végzett testnevelő tanár nevét. Vele együtt végezzük a munkát. Ő most otthon maradt a juniorokkal, akik épp a világbajnokságra készülnek, ahogy egyébként Petra és Saci is. Ketten vagyunk, meg tudjuk oldani.”
Csapatsport, de egyéni is, ahol mindenkinek másra van szüksége.
„Nyilván ez azért nagyon nehéz, mert ha egy edzésen lent van tíz ember, akkor nekem tízfele kell szakadnom. Úgy kell megoldanom, mondjuk másfél-két óra alatt a dolgokat, hogy mindenkivel tudjak foglalkozni, de nem okoz gondot. Jut idő és figyelem mindenkire. Itt nagyon gyorsan történnek a dolgok. Egy-egy versenyszám után más állapotba kerülnek bajnokaink, mentálisan és testileg is. Lina és Ákos látják, hogy a következő versenyre mi indokolt adott versenyzőnek és ahhoz igazítom a programomat. Konkrét instrukciót adnak arra vonatkozóan, kivel, mit csináljak. Egy versenynap nekem is olyan “halálos”, mint a versenyzőknek. Rettenetesen elfárad az egész csapat estére. Nem is az olimpia végén, hanem majd a montreáli világbajnokságot követően pihenünk mindannyian. De akkor nagyon.”
