A budapesti Audi ISU Rövidpályás Gyorskorcsolya világkupán minden versenyzőnek megvan a maga története, de közülük kettőé igazán egyedi. Magyarország egyik legjobb korcsolyázója Liu Shaolin Sándor és a britek legjobb női versenyzője Elise Christie egy párt alkotnak. Két országban élnek és gyakran együtt edzenek a két nemzeti válogatottal. Legutóbb Elise töltött pár napot Budapesten.
Hogyan lettél gyorskorcsolyázó?
Műkorcsolyázóként kezdtem, ami népszerű sportnak számít Nagy-Britanniában. Hét éves koromtól, nagyjából 13-14 éves koromig csináltam. Egy nap ránéztem a korcsolyákra és a gyorskorcsolya kényelmesebbnek tűnt. Nagyjából ezért próbáltam ki. Az első versenyem úgy nagyjából a kezdést követő egy héttel volt. Nyertem egy csoki kalendáriumot, amit a gyerekek karácsonykor kapnak. Szóval így kezdtem el.
Gondoltál valaha arra, hogy műkorcsolyázó legyél?
Nem, akkor sem szerettem nagyon, amikor azt csináltam. Igaz, imádtam a jégen lenni, de a világot körülötte nem szerettem. A bírói/pontozói rendszert, hogy mindig oldalra kell nézni és mosolyogni.
Mit gondolsz, életed mekkora részét töltötted eddig jégpályán?
Rengeteget, szerintem több mint életem felét. Amikor műkorcsolyázó voltam, akkor hetente négy napot edzettem, viszont az elmúlt 11 évben minden nap. Elkezdtem a gyorskorcsolyát és nagyon megszerettem azt, amikor áthaladok a célvonalon a győzelemért, ilyen egyszerű ez számomra. Kontrollálhatom magam és saját magamat fejleszthetem, természetesen mindenki segít, de amikor műkorcsolyázó voltam, akkor emberek döntötték el, hogy tetszem-e nekik, vagy sem, illetve, hogy hogyan is teljesítettem. 15-16 évesen Nottingham városába költöztem és akkor kezdtem edzeni a nemzeti válogatottal, ott döntöttem el, hogy keményebben fogok edzeni.
Mikor volt a fordulópont, amikor rájöttél, hogy az egyik legjobb lehetsz?
Számomra ez a pont a vancouveri olimpia után jött el. Előtte csak úgy történtek a dolgok és jöttek az események. Nem éreztem, hogy tartok valahova, csak minden nap jobb és jobb akartam lenni. Nagyon fiatal voltam, amikor kijutottam az olimpiára, mindösszesen egy éve voltam akkor a csapatban. Akkor azt hiszem heti egyszer edzettem, ezért ez egy hatalmas ugrás volt a számomra, nem is gondoltam, hogy kijuthatok az olimpiára. Miután visszajöttem, akkor realizálódott bennem, hogy így nem lesz lehetőségem még egyszer kijutni. Megragadsz ott, vagy visszamész az iskolába, választhattam volna ezt, vagy a győzelmet. Egyszerűnek hangzik, de valójában nem az. Semmi garancia nem volt a győzelemre, de azt nem akartam, hogy meg se próbálom. Ez is egyszerűnek tűnik, pedig eléggé komplikált. Ez inkább pszichológiai, mint fizikai kérdés. Az elkövetkező négy évben az akadályokon akartam túljutni és változtatni magamon, nem az akartam lenni, aki másokat akar legyőzni, hanem az, akit mások akarnak legyőzni, úgy gondoltam, hogy meg is próbálnak jobbak lenni, és erre a gondolatra építettem és igyekeztem mindent eszerint érdekessé tenni számomra. Le kellett győzniük és néhánynak sikerült is. Idő kellett hozzá. Abban az évben nyertem Világkupát 1000 méteren. Akik korábban legyőztek, meg is érdemelték, mert jobbak voltak nálam, de abban az évben senkinek sem sikerült. Erre építettem folyamatosan.
Ennyi év után, hogyan tudsz még tovább fejlődni? Hogy tud a „mai Elise” jobb lenni, a tegnapinál?
Minden évben máshogyan sikerült fejlődnöm. Abban az évben ez inkább pszichológiai volt. Szocsi után volt egy pont, amikor elkezdtem félni a vereségtől és attól, hogy nem szerzek érmet.
Majdnem abbahagytad…
Igen. Majdnem abbahagytam és másik sportot választottam, mert nem tudtam, hogy kezelni a történteket. Nem csak a jégen történt dolgokat, hanem azt a sok szidalmazást, fenyegetést, amiket a pályán kívül kaptam.
Emlékszel, hogy pontosan mi történt azon a versenyen?
Nem. Nagyon gyorsan történt és az ilyen ütközések mindennaposak ebben a sportban. Ketten okoztuk azt az ütközést, a koreai csak balszerencsés volt, őt csak meglöktük hátulról, amikor ketten összeütköztünk. Mindkettőnk hibázott. Későn előztem, ő kívülről bevágott elém. Mindegyik bíró máshogy látta az esetet. Azt tudtam, hogy engem kizárnak, de hogy ez pont egy olimpiai döntőn alakult így. Ez volt az első 500 méteres döntőm, mindent beleértve, sose voltam Világkupa döntőn, se Európa-bajnokságon fináléban. Elbuktam egy érmet, de ez nem volt idegesítő, amíg meg nem néztem a telefonomat. Rengeteg fenyegetés és szidalmazás jött az interneten keresztül és feltettem a kérdést magamnak: ezért korcsolyázom? Én csak tettem a dolgom, ahogy mindenki, minden nap. Ennek szenteltem az életem, mindennél jobban szeretem a világon. Szocsi után nagyon nehéz volt folytatnom.
Mi segített túljutni ezen? Hiszen itt vagyunk most a három aranyaddal a rotterdami Vb után…
Nehéz elmagyarázni. Alapvetően az volt bennem, ha most abbahagyom a korcsolyázást, nincs lehetőség arra, hogy visszatérjek, szóval ez éltetett és vitt előre a folytatásban. Szükségem volt rá, más esetben nem folytattam volna. Sajnos számos akadállyal találkoztam a későbbiekben. Féltem az emberektől, nem bíztam senkiben. Éjjelente nem tudtam aludni és féltem. Ezen volt a legnehezebb túljutni, sajnos nem csak a jégen voltak gondjaim. Sokkal jobban figyeltem magamra a sporton kívül, ami segített, hogy felesleges gondolkozás nélkül tudjak edzeni. Nagyjából másfél év kellett a probléma megoldásához. Utána ismét felfedeztem, hogy mennyire szeretem ezt a sportot, és attól kezdve már egyszerű volt.
Ki segített, ki volt a legközelebb?
Nagyrészt magam mentem végig az úton. A legnagyobb felismerés a szöuli világbajnokság után jött el, ott ahol Liu Shaolin Sándor világbajnok lett. Az egyik futamon pont a koreai lány mögött haladtam, csak ő volt és én. Nem akartam megelőzni, meg se próbáltam, és akkor jött a felismerés, hogy így sosem tudok majd nyerni. Elmentem egy pszichológushoz, aki sokat segített, máig hetente egyszer eljárok hozzá. Ennek köszönhetően képtelen voltam elfogadni a vereséget, mert tudtam, hogy az milyen rossz hatással volt rám Szocsiban. Ezért érmeket akartam nyerni, de természetesen nem csak ez a győzelem számomra, félreértés ne essék, imádok érmeket nyerni, de tudni akartam, hogy legalább megpróbáltam mindent. Szóval a nagy változás Szöul után mentális volt, nagyon sokat fejlődtem ezen a területen.
Most a csúcson vagy?
Igen, gyorsabb vagyok, mint tavaly, sőt gyorsabb, mint bármikor korábban.
500 méteren tied a világcsúcs, milyen érzés ez?
Inkább 1000 méteres versenyzőnek mondtam magam mindig is, az 500 méteres távon csak Szocsi után kezdtem el dolgozni. Tudtam, hogy nem olyan jó a rajtom, azt is, hogy gyors vagyok, de hogy világcsúcsot érjek el, azt sose gondoltam. Ez olyasvalami, amit nem sok ember tapasztalhat meg. Többen inkább nyernének egy olimpiát, mint, hogy övék legyen egy világcsúcs. Úgy gondolom, hogy ez az egyik legnagyobb eredmény, amit eddigi karrierem során elértem, és hogy azt pont 500 méteren sikerült, az elképesztő, mert akkor szó szerint te vagy a leggyorsabb. Nagyon különböző edzésem vannak otthon és Budapesten. Két különböző módszert tanulok, ami igazán remek. Különböző emberekkel vagyok, különböző dolgokat tapasztalok. Nagyon szerencsés vagyok, hogy mindkét csapattal edzhetek.
Különleges életetek van a barátoddal, hiszen mindketten korcsolyáztok. A különbözőségek mindig vonzzák egymást…
Igen, eléggé különböző sportolók vagyunk. Shaolin inkább technikás és nyugodt, míg én inkább irracionális, erős vagyok. A technikám nem olyan jó, mint az övé, viszont erősebb vagyok nála. Mindig próbálunk segíteni egymásnak. Én többet hallgatok rá, mint ő rám. Még fiatal, de sokat tanul. Remek ember és sokat tanultam tőle, amióta együtt vagyunk és ez természetesen az ő részéről is igaz. Sokat beszélgetünk, ami segít. Szerencsére mindkét csapatban mindenki segít a másiknak.
Mi a különbség a magyar és a brit korcsolyázók között?
Nagyon különbözőek vagyunk. A magyarok technikásak és sokkal több magas intenzitású edzést végeznek. Nálunk inkább a sebességen van a hangsúly, kisebb az intenzitás, de nagyobb a sebesség. Két különböző módon érik el ugyan azt a célt. Szerintem mindkettő működik. A legnagyobb különbség a két ország között a klub rendszer a fiataloknak, ami Magyarországon sokkal jobb jelenleg, de ezen mi is dolgozunk, hogy fejlődjünk.
Melyek a legnagyobb céljaid a jövőben?
A közeljövőben olimpiai bajnok szeretnék lenni. Hiszem, hogy meg tudom csinálni. Jelenleg a világkupára és a kvalifikációra koncentrálok, bár a kvalifikáción kívül más most nem számít.
Itt leszel nálunk?
Igen és rendkívül izgalmas lesz, mivel ez a második otthonom. Nagyon jó lesz itt versenyezni.
Ha jól tudom, volt egy igen különös feladatod az egyik magyar TV részére. Magyarul kellett elmondanod magyar ételek neveit.
Igen, remek volt, próbálok magyarul tanulni. Egyelőre csak nagyon picit beszélek. A kiejtés az egyik legnehezebb része. Hallottam és nagyjából értettem, amit mondtak, de én nem tudtam jól kimondani. Talán öt szó volt helyes, köztük a legjobban Budapest kiejtése megy.
Mennyire különleges az életed a pároddal, mit csinálsz, amikor nem vagy a jégen?
Igen, nagyon jó a kapcsolatunk, bár ő néha túl sok gyorskorcsolyát néz. Le is kell állítanom emiatt. Egyszerű, mert nagyon másak vagyunk, így mindig van valami érdekes. Főleg moziba jártunk, ami egy idő után unalmas, de legalább szerettük a filmeket.
Legalább láttátok az összest…
Ő mindenképp. Ráadásul a Netflix nem is elég jó neki. Amikor hozzánk utazunk, igyekszünk mindig más élményeket szerezni, különös dolgokat találni.
Gondolkoztál azon, hogy mi lennél, ha nem profi korcsolyázó?
Mindig is érdekeltek a sporttudományok, de nem hiszem, hogy ebbe az irányba mennék. Talán edzőként dolgoznék, vagy valami hasonló. Nem tudom mikor és melyik országban, de mindenképp ebben a sportban. Nagyon sok tudást szedtem össze.
Mennyi időt töltetsz Magyarországon?
Annyit, mint otthon. Most talán többet is vagyok a magyarokkal. Ez egyáltalán nem rossz, mert különböző emberekkel találkozom. Így mindig frissen tartom az elmém.
Van bármi babonás, vagy különleges dolog, amit a versenyek előtt csinálsz?
Mindig a bal lábam van elől, de ha megnézel egy versenyt, akkor láthatod, hogy furcsa dolgokat csinálok a bal lábammal, amit az emberek a motoron ülve szoktak, láthatjátok majd, amikor versenyzem. Mindig a rajtnál csinálom, mindenki nevet rajtam, sőt még motorhangokat is kiadok néha. (Szalkai Balázs)
