A Jászapáti testvérek visszaküzdötték magukat a reményfutamokból a legjobbak közé.
Két Jászapáti is remekül futott Szöulban szombaton, a Word Tour-sorozat negyedik állomásának második napján, hiszen Jászapáti Péter 500 méteren, Jászapáti Petra pedig 1000 méteren küzdötte vissza magát a legjobbak közé a reményfutamokból.
Közel állt ehhez Kónya Zsófia (és Sziliczei-Német Rebeka is egyébként), aki az első kanyart sikerrel vette a délelőtti programban, aztán a reményfutamos elődöntőben mindössze egyetlen századdal (!) szorult a második helyre – negyeddöntőt pedig csak az első hely ért…
Jászapáti Petra egyébként később a negyeddöntőben is nagyszerűen korcsolyázott, a vigaszágról érkezőként a hatos pozícióból rajtolhatott, fokozatosan jött előre, végül harmadikként ért célba – az elődöntőbe jutó, a futamban második helyen végző, és amúgy a táv összetett világranglistáját vezető holland Xandra Velzeboer 52 századdal volt gyorsabb Petránál…
Jászapáti Péter is remekül helytállt, két vetélytársát is megelőzte az ötszázas negyeddöntőben, így a negyedik helyen ért célba, továbbjutást az első két hely ért.
A Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra, Nógrádi Bence, Moon Wonjun összetételű vegyes váltónk Kanada, Kína és az Egyesült Államok mögött a negyedik lett az elődöntős futamában, így vasárnap a B-döntőben folytathatja.