moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2015. január 29.

Műkorcsolya és jégtánc EB: Sorsoltak a női egyéniben

 

Szerdán sorsoltak a női egyéni korcsolyázók is. Csütörtök délelőtt (11:00) a 38 fős mezőnyben Tóth Ivett a második csoportban harmadikként lép a jégre.

Ivett 5 évesen 2004-ben kezdett korcsolyázni. Eleinte csak hétvégente járt le a Jégcsarnok jegére. Az eredményeket hallva figyeltek fel szülei a sportágra. Jelenleg a Babits Mihály Gimnázium kilencedikes magántanulója. Tervei között szerepel, hogy édesapja nyomdokain haladva, aktív pályafutását követően, gyógytornászként dolgozzon majd. Edzője korábban: Simon István, most Sebestyén Júlia.

„Mivel az első 24-ben lenni vízválasztó, azt tűzném ki célként, hogy a rövid program alapján, méltónak találjanak a kűrre, s ott is megmutathassam, mit tudok.”

Az eredményeket itt nyomon követheti on-line.

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X