moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2014. szeptember 3.

Az MTK-nál az utánpótlásra koncentrálnak

A Zuglói kulturális hetek keretében a Lipták Villába látogatott az MTK korcsolya szakosztálya, valamint a klub Brüll Alfréd hagyományőrző egyesülete.

A korcsolyaszakosztály munkájáról Blaha Judit szakosztályelnök számolt be a népes közönségnek. Az egyesület sportolói három jeges szakágban – gyorskorcsolya, műkorcsolya, jégtánc, valamint görkorcsolyában vannak jelen a magyar sportéletben. Elhangzott, hogy a szakosztály elsősorban az utánpótlásra koncentrál. A rendezvényen üdvözölhették az EB IV. helyezett, magyar bajnok, Pavuk Viktória műkorcsolyázót, valamint Garai Petra és Orosházi Dávid junior jégtáncos párt, akik beszámoltak a felkészülésükről és az új szezon elképzeléseiről.

Blaha

Az eseményen az MTK képviseletében Szegő Tibor kommunikációs igazgató vett részt, aki beszámolt a klub új labdarúgó stadionjának építkezéséről, mely a tervek szerint 2016-ra készül el. Az új stadion multifunkcionális lesz, éttermekkel, kávézóval, fitnesz centerrel, színházteremmel és sportcsarnokkal. Itt szeretnék majd megújítani az MTK, egykor híres, klubéletét.

SzegőT87

DG

/forrás: Blaha Judit – MTK/

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X