moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2009. szeptember 28.

Sebestyén Júlia készülhet és a Hoffmann, Zavozin jégtánckettős is kvótát szerzett

vancouver_logoA negyedik helyen végzett Sebestyén Júlia az oberstdorfi pótkvalifikációs viadalon – a kvótáért folytatott küzdelemben pedig másodikként zárt, így Gurgen Vardanjan tanítványa a negyedik téli olimpiájára készülhet.

Sebestyén Júlia a szombat délelőtti programnak a harmadik helyről, és annak tudatában vághatott neki, hogy ha nem követ el hatalmas hibát a mai kűrjében, megszerezheti a vancouveri kvótát.
Nos, a magyar korcsolyázónő ugyan nem futott tökéletes kűrt, ám így is „gond nélkül” teljesítette a szinte kötelező feladatot, hiszen megszerezte az olimpiai kvalifikációt.
A kürben a pontozók a magyar hölgy előadását a második helyre rangsorolták, de a kínai Yan Liu még nála is jobban korcsolyázott, s megnyerte a szabadkorcsolyázást, s megelőzte Sebestyént az összetett versenyben.
A legnagyobb meglepetést a spanyol Lafuente okozta, aki a gyenge rövid programja után (csak 16. volt), hatalmasat javulva, az ötödik legjobb kűrt bemutatva oda ért az olimpiát jelentő hatok csoportjába.
Olimpiai kvótát szerzett Kína (3.hely), Magyarország (4), Szlovénia (5), Ausztria (6), Spanyolország (8), Belgium (11).
Tartalék: Csehország, Üzbegisztán, Ausztrália

Oberstdorfban szombaton három órakor kezdődött a jégtáncosok szabadkorcsolyázása.
A Hoffmann Nóra, Maxim Zavozin jégtánckettős a kűr után megtartotta az original utáni hetedik helyét az oberstdorfi pótkvalifikációs versenyen, ami azt jelenti, hogy a duó – Sebestyén Júliáé után – újabb magyar kvótát szerzett a vancouveri olimpiára.
Jól sikerült kűrrel zárta szereplését a Hoffmann Nóra, Maxim Zavozin. A hetedik helyük azt jelenti, hogy a kvótáért folytatott külön küzdelemben a második legjobbnak bizonyultak, vagyis megszerezték Magyarországnak a vancouveri szereplés jogát.
„Amiért jöttünk, azt teljesítettük, ezért aztán nem lehetünk elégedetlenek. Az original során ugyan volt egy nagyobb hibánk, de mindent összevetve jól sikerült számunkra az oberstdorfi viadal” – értékelt Hoffmann Nóra.
A jégtánckettős azonban csak akkor vehet részt az olimpiai játékokon, ha Maxim Zavozin állampolgársági kérelmét kedvezően bírálják el.
Olimpiai kvótát szerzett: Kína (5), Csehország (6), Magyarország (7), Észtország (8), Grúzia (12)
Tartalék: Görögország

A fériak mezőnyében Vardanjan Tigran a 24. helyről vághatott neki a kűr bemutatásának.
A magyar műkorcsolyázó ugyan javított korábbi eredményén, de ez sem volt elég az olimpiai kvóta megszerzéséhez.
Vardanjan az abszolút sorrendben 22., az olimpiai kvótáért harcolók mezőnyében pedig 13. lett, így nem szerzett indulási jogot a jövő évi, vancouveri téli játékokra a műkorcsolyázók Oberstdorfban zajló Nebelhorn Nagydíján.
Az ötkarikás szereplésért versenyzők közül az első hat jutott kvótához. Vardanjan Tigran az egész mezőnyt tekintve pénteken a 21. legjobb kűrt mutatta be a 32 induló közül, míg a csütörtöki rövid program után a 24. volt. Összesített teljesítménye 139,94 pontot ért, az utolsó kvótás helyen végző finn Ari-Pekka Nurmenkari 164,67-tel zárt a 14. helyen.
Győzött a svájci Stéphane Lambiel 232,36 ponttal.
Olimpiai kvótát szerzett: Svájc (1), Ausztria (5), Németország (8), Koreai NDK (11), Románia (13), Finnország (14)
Tartalék: Fehéroroszország, Észtország, Nagy-Britannia

A párosok versenyében magyar duó nem indult.
Olimpiai kvótát szerzett: Svájc (5), Észtország (9), Lengyelország (10), Olaszország (11)
Tartalék: Koreai NDK, Tájván. Görögország

Eredmények:
Férfiak:
Egyéni, Végeredmény: 1. Stephane LAMBIEL (Svájc) 232.36 (1,1), 2.Ivan TRETIAKOV (Oroszország) 206.23 (5,2), 3.Michal BREZINA (Csehország) 205.34 (2,3), 4. BRADLEY (Egyesült Államok) 195.68 (3, 6), 5.PFEIFER (Ausztria) 194.66 (6,5), 6.PONSERO (Franciaország) 187.56 (13, 4),…22.VARDANJAN Tigran 139.94 (24,21)
Nők, egyéni, végeredmény:1.Alissa CZISNY (Egyesült Államok) 151.40 (1,6), 2.Kiira KORPI (Finnország) 150.01 (2,4), 3.Yan LIU (Kína) 147.87 (5,1), 4.Sebestyén Júlia 146.76 (3, 2), 5.Teodora POSTIC (Szlovénia) 139.97 (6,3) 6.Miriam ZIEGLER (Ausztria) 132.38 (4,11), 7.Sarah HECKEN (Németország) 130.73 (7,8) 8.Sonia LAFUENTE (Spanyolország) 130.30 (16,5), 9.Elena GLEBOVA (Észtország) 129.33 (9,7), 10.Katharina HÄCKER (Németország) 126.24 (8,12), 11.Isabelle PIEMAN (Belgium) 123.74 (12,9)
Jégtánc
Végeredmény: 1..Meryl DAVIS / Charlie WHITE (Egyesült Államok) 200.46 (1,1,1), 2.Alexandra ZARETSKI / Roman ZARETSKI (Izrael)169.59 (2,2,2), 3.Katherine COPELY / Deividas STAGNIUNAS (Litvánia) 162.02 (4,3,3), 4.Ekaterina RIAZANOVA / Ilia TKACHENKO (Oroszország) 158.88 (3,4,4), 5.Xintong HUANG / Xun ZHENG (Kína) 149.85 (6,8,5), 6.Lucie MYSLIVECKOVA / Matej NOVAK (Csehország) 148.47 (8,5,7), 7.HOFFMANN Nóra / ZAVOZIN Maxim 148.43 (5,10,6), 8.Christina CHITWOOD / Mark HANRETTY (Nagy-Britannia) 146.22 (7,6,9), 9.Caitlin MALLORY / Kristian RAND (Észtország) 143.49 (9,11,8), 10.Isabella PAJARDI / Stefano CARUSO (Olaszország) 140.29 (11,9,10), 11.Carolina HERMANN / Daniel HERMANN (Németország) 136.06 (10,7,12), 12.Allison Lynn REED / Otar JAPARIDZE (Grúzia) 130.76 (14,12,11), 13.Kira GEIL / Dmitri MATSJUK (Ausztria) 130.03 (12,13,14), 14.Tanja KOLBE / Sascha RABE (Németország) 128.94 (13,14,13)

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X