Nagyon rövid idő alatt nagyon sok döntést kell hozniuk, és a programokat egészében nem is tudják élvezni. A technikai specialisták számára egy-egy műkorcsolyaverseny kőkemény munka. Hogy mi is pontosan a feladatuk, és mi zajlik a technikai panel pultja mögött, arról Elek Györgyöt kérdeztük, aki a helsinki világbajnokság jégtáncversenyén a specialista asszisztenseként működött közre.
Mit csinál egy versenyen a technikai specialista és az asszisztense?
A technikai panelt a két technikai specialista és egy technikai kontroller alkotja. A panel határozza meg az egyes kötelező elemek alapértékét, legtöbbször egyes szint és négyes szint között, a szabályok alapján. Erre a bázisértékre teszik rá a bírók +3 és -3 közötti intervallumban a kiviteli pontszámokat.
Mire figyelnek a jégtáncban? Az egyéni és páros műkorcsolyázásban a laikus is könnyebben felismeri az egyes elemeket, főleg az ugrásokat, emeléseket, de a jégtáncban sokszor csak azt látjuk, hogy korcsolyáznak szépen …
Tény, hogy jégtáncban nehezebb egy laikusnak észrevenni, mit figyelünk, de ugyanúgy meg vannak határozva elemenként a kritériumok. A kötelezőtánc-részeknél például adottak a kulcslépések, de meg van határozva az is, hogy forgásnál, emelésnél, twizzle-nél, lépéssornál mire kell figyelnünk. Egy abszolút laikus nem látja a különbséget, különösen a lépéssoroknál. Ott mi azzal egyidejűleg, hogy nézzük, folyamatosan írjuk az összes lépést, és hogy az technikailag megfelelő-e. Tehát van egy kötelező lépés, például egy rocker, és figyeljük, hogy a bemenő ív, a fordulat és a kimenő ív is tökéletesen van-e végrehajtva, például nem karistolja-e a jeget a versenyző, nem ugorja-e át az ívet.
Hogyan lehet egy program közben ennyire apró részletekre összpontosítani?
Sok tanulás és rengeteg gyakorlás van mögötte. A versenyek előtt otthon is szoktam készülni, mert nem a korcsolya világában dolgozom, de szerintem ez sokat segít, hiszen a technikai szabályokat és magát a panelt azért hozták létre, hogy valamiféle objektivitást vigyen a rendszerbe, és függetlenként ez biztosan egyszerűbb. De hogy hogyan működik ez a gyakorlatban? Elindul például egy lépéssor, és elkezdjük szépen rövidítésekkel feljegyezni, milyen lépéseket csinálnak, közben a kezünkön is számoljuk, hány volt meg belőle elfogadhatóan. Emellett a technikai panelnek figyelnie kell azt is, hány tartásváltás volt benne. Általában úgy van a leosztás, hogy az egyik specialista nézi a lány lépéseit, a másik a fiúéit, a kontroller pedig figyeli a tartásváltásokat. Hiszen egyszerre a lábat és a tartást figyelni nem lehet. Ez csapatmunka, egyéni szereplésnek nincs helye, és bíznunk kell a másikban, hiszen van, hogy nem ugyanazt figyeljük.
Mi van olyankor, ha eltévesztik a számolást?
Ilyen azért nem fordul elő. Van két szint, az ún. nemzetközi specialista és az ISU-specialista. Utóbbit elérni rengeteg munka, felkészülés és vizsga, s az ISU-specialisták arra vannak kiképezve, hogy ilyen hibát ne ejtsenek. Ezért is írjuk és a kezünkön is számoljuk, hogy két helyen is rögzítve legyen. Ezért nehéz a specialista és az asszisztens feladata, mert például miközben az asszisztensnek mondania kell, hogy mi a következő elem, és erre készítenie kell a specialistát, addig folyamatosan jegyzetelnie kell saját észrevételeit, a specialista által bemondott nehézségi szintet, és adott esetben közben még számolni kell a lépéseket, vagy más kritériumokat kell figyelni, ami meghatározza az adott elem nehézségi szintjét. Ez nagyon komoly agymunka. A kűrben van kilenc elem, látunk mondjuk 20 párt, az 180 elem, amit egy este értékelni kell. Mi igazából nem is látjuk a programot egészében, fogalmunk sincs arról, mi a konkrét eredmény, mert nekünk arra kell összpontosítanunk, hogy minden kritériumot figyeljünk, és közben ne ejtsünk hibát.
Amikor véget ér a zene, a versenyző lemegy a jégről, és várja a pontszámait. Mi történik ebben az egy-két percben a technikai panelben?
Abban a pillanatban, hogy a versenyzők elfoglalják a végső pozíciót, mi elkezdjük nézni az elemeket. Ha nem vagyunk biztosak a program közben abban, hogy helyes az a szint, amit a specialista megnevezett, akkor azt még program közben jelezzük, és egy ún. „review” jelet, egy piros kockát rak mellé az adatoperátor. Rajta kívül egyébként még egy vágó is van, aki a klipeket csinálja az elemekhez. A világversenyekre többnyire úgy rakják össze a paneleket, hogy a lehető legrutinosabbak legyenek ott, mert nagyon rövid idő áll a rendelkezésünkre. Már akkor biztosnak kell lennünk magunkban, amikor program közben az elemeket bemondjuk. A program után legfeljebb két percünk van arra, hogy megnézzük az elemeket, de nincs idő minden elemet visszanézni. Mielőtt megnézünk egy elemet, meg kell tudni mondani, mit szeretnénk ellenőrizni, nem arra szolgál az elemek visszanézése, hogy hibákat keressünk, csak azokra összpontosíthatunk, amiket program közben észleltünk, és ellenőrizni szeretnénk. Egy elemet egy jó technikai panel néhány másodperc alatt visszanéz, és azonnal döntést kell hoznunk, nem lehet tanakodni.
Maguk a korcsolyázók sokszor mondják, hogy az egyik versenyen az egyik panel egy elemet négyes szintűnek minősít, a másikon azonban a másik panel csak hármasnak. Miért történhet ez?
A jégtáncban különválasztanám a lépéssorokat a többi elemtől. Az emeléseknél, forgásoknál, twizzle-knél sokkal objektívebb a szabályrendszer, a különböző technikai paneleknek nagyjából ugyanazt kell látniuk, persze itt is eltérő, hogy ki mennyire szigorú. A lépéssoroknál picit más a helyzet, ott azért előfordul, hogy eleinte nem ért egyet mindenki abban, mi fogadható el egy lépés tökéletes kivitelezéseként, de mire a verseny elkezdődik, ebben is összecsiszolódunk. Az a legfontosabb, hogy végig következetesnek kell maradni, a verseny előtti edzések abban is segítenek, hogy a panel tagjai azonos szempontok szerint figyeljék a lépéseket. Ha azon a versenyen felállítunk egy sztenderdet, ahhoz ragaszkodni kell mindenkinél, nincs kivételezés azért, mert mondjuk ismertebb táncospárról van szó. Azt sem szabad elfelejteni, hogy – különösen a lépéssoroknál – edzésről edzésre változhat a helyzet. Lehet olyan pár, aki edzésen 3-as szintű lépéssort tud csinálni, aztán a versenyen jön egy pici izgalom, már nem olyan a kivitelezés, és egyetlen lépés is meg tudja változtatni a szinteket.
Ezek szerint az edzéseket is látogatják?
Igen, kötelező edzésre járni. Az a feladatunk, hogy a lehető legfelkészültebben menjünk oda a versenyre, ennek érdekében a lehető legtöbb edzésen ott kell lennünk. Azért is, mert a versenyen nagyon rövid időnk van arra, hogy a tökéletes döntést meghozzuk. Az edzéseken lehet látni típushibákat, de nem az edzés alapján döntjük el azt, hogy ki milyen szintet fog kapni. Mindig a versenyen látottakat értékeljük.
Említette, hogy komoly vizsgafolyamat előzi meg, hogy valaki technikai specialista lehessen. Milyen ez pontosan?
A Nemzetközi Korcsolyázószövetségnek van egy pontos feltételrendszere, most csak párat emelnék ki. Amikor én kezdtem, csak korábban nemzetközi szinten versenyzett korcsolyázó vagy edző lehetett specialista. Van életkori korlátozás is, de az egyik legfontosabb dolog az angol nyelv viszonylag jó ismerete, ugyanis a szabályok angol nyelven íródnak. Az ISU-szint eléréséhez szemináriumokon kell részt venni, amelyeket írásbeli, valamint versenyszimulációs vizsgák követnek. Néhány évenként újból vizsgázni kell, kivéve, ha a legnagyobb versenyekre osztanak be, mert akkor egy időre mentesülsz az ismételt vizsgázás alól.
Tudja még élvezni a jégtáncot, amikor éppen nem dolgozik egy versenyen?
Sajnos, nagyon sokszor nem. Akarva-akaratlanul nem azt nézem, milyen az adott program, hanem odatéved a szemem azokra a kötelező dolgokra, amikre specialistaként figyelek.
A kanadai Virtue, Moir kettős harmadik vb-aranyát nyerte Helsinkiben
Szoktak lenni konfliktusaik versenyzőkkel?
Konfliktus nincs, azt meg nem tudjuk, hogy egy-egy versenyző mit gondol magában. Nagyon fontosnak tartom, hogy egy-egy verseny után az edző menjen oda a technikai kontrollerhez, és ha nem elégedett valamivel, akkor kérdezzen rá. Ezzel tudja javítani a párja teljesítményét a következő versenyre.
Maguk a helsinki érmesek is elismerték a sajtótájékoztatón, hogy bár a lihegőben ülve nem mindig értik a pontszámokat, utána megkapják a technikai paneltől a visszacsatolást, miért éppen így értékelték őket.
Ez így van. Mi nem azért dolgozunk, hogy kiszúrjunk a versenyzőkkel, és ezt fontos tudniuk. Azt is meg kell jegyezni, hogy nagyon sokszor az edző sem tud objektív maradni. Amikor a versenyzője fut, kicsit szappan van a szemében. Ez érthető is. Mi hárman nézzük a kritériumokat, ő meg egymaga figyeli az elemeket, és izgul is. Lehet, hogy ő úgy látta, szépen megfutották azt az ívet, holott nem.
A kanadai Tessa Virtue és Scott Moir, valamint a francia Gabriella Papadakis, Guillaume Cizeron kettős nagyon a mezőny fölé nőtt. Miben jobbak ők a többieknél?
Ebbe most specialistaként nem mennék bele. Tisztán technikai szempontból nézve elmondható, hogy a vb-n a top tíz pár képes arra, hogy a legmagasabb szintű elemeket elérje. De mindig az adott pillanat dönt. A kanadai és a francia pár között olyan nüanszok is dönthetnek, ha egyetlen lépést nem úgy tesz meg, ahogy kell, vagy a twizzle-ben picit később fogja meg a lábát a kelleténél, vagy egy emelésnél hamarabb teszi le a lányt. Ez már megváltoztatja az eredményt, de a laikusok számára ez nem mindig látszik.
Azt viszont a laikusok is látták, hogy a helsinki kűr közben Scott Moir kissé megbillent.
Nem mindegy, hogy milyen elem közben történik egy ilyen hiba. Egy ilyen botlás egy vagy akár két-három szinttel is alacsonyabb értéket eredményezhet. Például, ha twizzle-ben van a hiba, az sokkal nagyobb pontveszteséggel járhat, mint egy lépéssorban, mert az előbbiben a magasabb nehézségi szinthez egyszerre kell sok feltételt teljesíteni rövid idő alatt.
Erre is volt példa a vb-n: az amerikai Zachary Donohue, aki párjával, Madison Hubbell-lel a harmadik helyen állt a rövidprogram után, elesett rögtön a twizzle elején, ezzel el is úszott az érmük.
A szabály világosan fogalmaz, ilyenkor nincs helye semmiféle jóindulatnak vagy sajnálatnak. Mi azért vagyunk ott, hogy azt értékeljük, amit éppen az adott pillanatban bemutatnak, még ha a verseny után nyilván sajnáljuk is a párt. Mi annak örülünk, ha mindenki hibátlan programot fut, nekünk is könnyebb a dolgunk.
Az új pontozási rendszerben sokszor minimális különbség, néhány század dönt párok között. Utólag meg szokta nézni, mennyin múlott adott esetben a győzelem vagy az érem sorsa?
Persze, de azt gondolom, az a legfontosabb, hogy a verseny után tiszta lelkiismerettel álljak fel az asztaltól, hogy a tudásom, felkészültségem legjavát nyújtottam. El kell mondanom egy újabb fontos szempontot: az, amit mi videón látunk, nem ugyanaz, mint amit a tévénézők látnak. A tévében több kameraállásból, HD-ban, szuperlassítással mutatnak egy felvételt, olyan szögből, ahonnan a hiba látszik, ehhez képest a technikai panel egy fix helyen ül, a kamerája egy fix helyen van, mi azt a felvételt látjuk, az alapján kell dönteni. Ha valami nem teljesen világos számunkra, vagy nem látható jól egy mozdulat, az a fő szabály, hogy a versenyzőnek kedvező döntést hozzuk meg. Nem büntetünk egy versenyzőt azért, mert azt véljük, hogy valami rosszul volt kivitelezve, de nem láttuk tisztán.
A helsinki vb-n mi volt a legnagyobb kihívás?
Ugyanaz, mint bármelyik más versenyen, hogy tökéletes munkát végezzek. Az emberben van egy egészséges drukk, hogy abszolút tudjon fókuszálni, de nem érzek különösebb nyomást. Pszichikailag is alkalmasnak kell lenni, hogy az ember ezt tudja csinálni, mert folyamatosan beszélni kell, gyorsan kell reagálni. Sok kiváló egykori korcsolyázó próbálta meg a specialistáskodást, és nem tudta csinálni. Nem azért, mert szakmailag nem ért hozzá, hanem mert nem reagál olyan gyorsan, vagy nem beszél esetleg olyan jól angolul, nem tudja olyan gyorsan megfelelően kifejezni magát. Ez nagyon komoly szellemi igénybevétel. Verseny közben lüktetve figyelünk, de abban a pillanatban, hogy megvan az utolsó pontszám, hullafáradtság zuhan ránk.
(Bőd Titanilla)
