Szőllősi Évával az oldalán páros műkorcsolyázóként olimpiai 10., világbajnoki 8., Európa-bajnoki 7. helyezett volt, az 1953-as bécsi Univerziádén pedig az aranyérem került a nyakába, mégsem versenyzői pályafutására emlékszik legszebb időszakként Vida Gábor. A ma 88 éves egykori versenyző, mesteredző, a jégrevü-világ egyik ikonikus alakja ma születésnapja alkalmából azokra az időkre emlékezett vissza, amelyekről már csak kevesen tudnak mesélni.
„Akkoriban még nem öt éves korban kezdtek korcsolyázni a gyerekek” – kezdte. „Édesanyám vette nekem az első korcsolyámat, 1944-ben kezdtem el versenyszerűen műkorcsolyázni, aztán jött a háború” – mesélte Vida Gábor. Ebben az időszakban, gimnáziumi évei alatt a hosszú hideg teleken, mikor a lovaskocsik kemény jegesre taposták a havat az úton, felcsatolható korcsolyával járt a házuktól három kilóméterre található iskolába. Fotó: Jochapress – Kósa Lajos köszönti Gabi bácsit szülinapja alkalmából
A második világháború lecsengésével aztán jöttek az eredmények: 1950-ben Szőllősi Évával ezüstérmet szereztek a magyar bajnokságon a Nagy Marianna, Nagy László kettős mögött. 1951-ben ismét másodikak lettek, egy évvel később pedig már a nemzetközi mezőnyben is letették névjegyüket: az 2952-es oslói téli olimpián 10. Helyezést értek el, a bécsi Európa-bajnokságon nyolcadikként zártak. 1953-ban a hazai bajnokságon aranyérmert szereztek, majd a davosi vébén nyolcadikok lettek. Ebben a szezonban Bécsben rendezték meg az Univerziádét, amelyen a dobogó legfelső fokára állhattak. Az 1955-ös kontinensviadalon hazai közönség előtt is szerepelhettek Budapesten, ahol ismét a nyolcadik helyet szerezték meg. Európa-bajnokságon a legmagasabb helyezésüket 1956-ban érték el (7. helyezés), amely az utolsó szezonjuk volt versenyzőként.
Vida Gábor számára azonban csak ezután következett életének igazán emlékezetes szakasza: 1956-ban, a forradalom után debütált ugyanis a magyar Jégrevü, amelynek nélkülözhetetlen karaktere volt nyolc éven át, egészen annak megszűnéséig. „Novemberben volt a bemutató Belgrádban, a partnernőm nem jött vissza utána. Én pedig vezető szólista és koreográfus lettem. Még akkor is megcsináltam egy-egy számot, ha kisebb sérülésem, vagy betegségem volt, akár lázasan is kiálltam az emberek elé” – emlékezett vissza a kezdetekre. „Nehéz felfogni, megérteni a mai embernek, hogy mit jelentett ez a műfaj akkoriban. Kelet-Európában nem volt semmilyen könnyed műfaj, televízió sem. Minket 5,5 millió ember látott élőben, 2202 előadáson vettem részt. Mindenhol teltház volt, hiszen otthonról a fotelből nem láthattak minket” – nosztalgiázott az egykori korcsolyasztár. A képen Czakó György (háromszoros magyar bajnokunk) a jégrevü egyik szólistája.
„Még fiatal versenyző voltam, amikor jött egy idős hölgy, Kronberger Lilly néni volt az. Mondta nekem: „Fiacskám, ne vidd csak úgy ki a kezedet, mintha gimnasztikáznál! Ne felejtsd el, hogy ne legyen vége a mozdulatnak, nyúlj ki tovább!” Mi persze csak kiröhögtük” – gondolt vissza nevetve vásott gyerekkorára Vida Gábor. „A jégrevü alatt éreztem rá aztán a mozgásra.”
Moszkva, Prága, Krakkó, Tbiliszi: 12.000 fős, tömött csarnokok ünnepelték vastapssal a magyar jégrevüs csapatot. „Én ezt ezerszer átéltem, hatalmas élmény volt nekem. Életem legszebb nyolc éve volt, még a saját fiam sem tudja, hogy milyen volt, akkor született, amikor a revüzést abbahagytam.”
A jégrevü világa ihlette Bán Frigyes Napfény a Jégen című vígjátékát is, amely az akkori magyar filmvilág sztárjait vonultatta fel, szerepelt benne Psota Irén, Kiss Manyi, Mezei Mária, Bessenyei Ferenc, Mécs Károly, Kabos László, Alfonzó – és Vida Gábor is, két jégrevüs jelenetben.
1965-ben aztán egy minisztertanácsi határozat miatt megszűnt a jégrevű. „Kelet-Európába is begyűrűzött a világválság, és az összes vállalatnak 30%-kal le kellett építenie az intézményi létszámot. Hiába volt önfenntartó szervezet a Jégrevü – kitermeltük a működési költséget – nem működhettünk tovább” – mondta. „Másnap már két kartáncos fiú hordta ki a népstadionból az összes felhalmozódott irodalmi anyagot, én mondtam nekik telefonon, hogy tegyék inkább a szemetes mellé, elhozom. Megmentettük, később pedig átadtam az egészet a sportmúzeumnak. Ott van az egész gyűjtemény.”
Utána edzősködni kezdett, dolgozott Almássy Zsuzsannával, Erőss Ágnessel, Vargha Verával, Téglássy Tamarával is, és bejárta a világ minden szegletét. „Jégrevüvel főként csak Kelet-Európában turnéztunk, de később voltam máshol is: Dél-Koreában, Kínában, Japánban, Ausztráliában, Amerikában, Kanadában, még Észak-Koreában is, kétszer. Akkoriban ez hatalmas dolog volt. 1953-ig még Szlovákiába sem nagyon lehetett utazni, csak a legjobbak mehettek.”
Kísérletező típusú gyermekként – saját bevallása szerint volt, hogy krumpliból, kristályból és drótból rádióvevőt készített, hogy a Szabad Európa rádiót hallgathassa – nem volt kérdés Vida Gábor számára, hogy a sport mellett a tanulmányait sem hanyagolja el. Bár a négy évet a versenysport miatt hét év alatt végezte el, a József Nádor Műszaki egyetemen vasút, alagút és gazdasági szakmérnökként diplomázott, idén januárban vehette át gyémántdiplomáját. Kivitelező cégnél dolgozott civilben, műszakvezető, majd osztályvezető lett, edzésekre a szabadidejét használta ki.
„Rengeteg csodálatos, szép utazásban volt részem. Köszönhetem ezt az egészségemnek is, csak az ugrólábamat műtötték 20 éve, csípőprotézissel. Sokat dolgoztam, de mindig a munkám sikere éltetett. Ilyen most a kertem, imádok kertészkedni, imádom a virágokat. De a legszebb virág a nő volt az életemben” – mondta. Ötször nősült, mindkét gyermeke harmadik házasságából született, három unokája és egy dédunokája van. A kertészkedés mellett hobbiból verseket is ír.
„Reális ember vagyok, csak a sorsban hiszek. Az első oklevelemet hittanból kaptam” – viccelődött. „A boldogság legnagyobb titka, hogy az ember egyetértésben éljen önmagával. Ne vágyjon olyan dologra, amelyet önmaga nem tud megteremteni. Ne másoktól várja az előre jutást. Bizonyos szituációk persze lökést adnak. Nagyon sok tehetséges ember elsikkad, de ha valaki jóval kezdi életét, az egész pályáját helyre tudja tenni – de ha rosszal, el is tudja rontani” – ezt hagyja örökül a fiatalokra Vida Gábor.
„Sok, nagyon szép pillanata volt az életemnek, számomra minden év ajándék. Nagyon sokat tettem mindenért, a sportolásért, a tanulásért, és nagyon szép eredményeket is értem el. És most olyan dolgokról mesélhettem, amelyekre sokan már nem emlékezhetnek vissza, mert nincsenek emlékeik olyan régről” – zárta gondolatait a 88 éves úr. De lélekben még fiatal, ő maga is így érzi.
Gabi bácsi, Boldog születésnapot!
