moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2017. március 23.

Újabb két gyorskorcsolyázó arany a téli speciális Olimpián

A gyorskorcsolyázók 222 méteres távjának döntőjében Óvári Réka, valamint Bohn Zsombor is nyerni tudott a 2017-es téli speciális olimpián, Ausztriában. Réka, 11 évesen a magyar delegáció legfiatalabb reménységéből lett bajnok. A Ferencvárosi Szabadidős SE sportolója alig várta, hogy bizonyíthasson az olimpián. Zsombor a SOFI Életjel Alapítvány versenyzőjeként az MTK-ban integrált körülmények között is rendszeresen jár edzésekre. Liu Shaolin Sándor a példaképe. A sok munka számára is meghozta a várva várt eredményt.

mukoris_lany

Bravúros eredmény született műkorcsolyában. Dani Dorka a kötelezők utáni harmadik helyén javítva, elegáns és lendületes kűrprogramjával ezüstérmes lett élete első világeseményén. Kelemen Zsuzsanna szakágvezető elmondta, hogy a Ferencvárosi Szabadidős SE versenyzője az elmúlt három évben szorgalmának és a rengeteg munkának köszönhetően hatalmas fejlődésen ment keresztül, ezt bizonyította is a tavalyi tesztjátékokon, ahol rendkívül szoros versenyből győztesként került ki és így aranyéremmel térhetett haza. A mostani második hely szenzációs teljesítmény tőle.

Az integráció jegyében, egyesített VIP-váltófutamot is rendeztek a gyorskorcsolyázók számára, amelyben a magyar versenyzők közül Hocza Róbert, Péter Dávid és az olimpiai bajnok Hunyady Emese is elindult, ezzel demonstrálva a sportban is az egyenlőséget. Emese felemelő érzésnek és nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy meghívást kapott erre az eseményre. Ő kísérte be az 51 fős magyar delegációt a schladmingi ünnepélyes megnyitóra is, és folyamatosan figyelemmel kíséri sportolóink szereplését.

hunyadi

A Nemzetközi Speciális Olimpia Szövetség vezérkara, köztük Timothy Shriver elnök is kilátogatott a grazi jégcsarnokba, sőt közös fotóra is összeállt gyorskorcsolyázóinkkal és az edzőkkel.

A Világjátékokról hazaérkező magyar csapat ünnepélyes fogadása március 25-én, szombaton, 13 órakor lesz Budapesten, a Magyar Sport Házában.

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X