A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség pénteken tartotta tisztújító közgyűlését, a küldöttek dr. Telegdi Attilát választották meg elnöknek.
A közgyűlést Kósa Lajos nyitotta meg, aki felidézte az elmúlt 15 év eredményeit, a mérföldköveket, hogy honnan indultak és hová érkeztek, majd a beszéd végén közölte, hogy visszalép az elnöki poszttért folyó versenytől, így azért ezek után már csak Telegdi Attila és Török Zoltán „versengett”.
A levezető elnöki posztot természetesen még ellátta a közgyűlésén Kósa Lajos, vagyis jöhettek az ilyenkor szokásos „kötelező körök” (beszámoló az előző szezonról, a 2025-ös mérleg és beszámoló, a felügyelőbizottság és könyvvizsgáló jelentésének elfogadása, valamint a következő szezonra vonatkozó pénzügyi terv ismertetése) a tisztújítás előtt.
Ennek a levezetését Kósa Lajos átadta az alelnöknek, Fiák Istvánnak, aki elsőként Telegdi Attilát kérte fel arra, hogy ismertesse röviden a programját, őt követte Török Zoltán.
A közgyűlés titkos szavazással választott: a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnökévé Telegdi Attilát választották. Tizenkilenc szavazatot kapott, míg Török Zoltán tizenhetet – a 36 szavazásra jogosult küldöttek ötven százaléka, plusz egy szavazat kellett a sikerhez, így a szavazás már az első körben sikert hozott.
Az elnökségi tagok a következő négy évre: a megválasztott elnök által javasoltak közül mind a négyen, Nagy-Heidum Bernadett, Egyed Krisztina, Tokaji-Kulcsár Zsófia és Darázs Péter is megkapták az előírt szavazatot – mellettük Elek Attila, Kövér Balázs, Vései Eszter és Tóth Szilárd is az elnökség tagja lett.
A közgyűlés megválasztotta a felügyelő bizottság elnökét és tagjait, valamint a könyvvizsgálót is.
A közgyűlés záró felvonásában került sor a pályafutásukat befejező sportolók búcsúztatására: a visszavonulás mellett döntött öt rövidpályás gyorskorcsolyázó, Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca, Kónya Zsófia, Somogyi Barbara és Nógrádi Bence.
A megható pillanatok után következett az év sportolója díjak átadása: az év felnőtt női sportolója Somodi Maja, férfi sportolója Moon Wonjun lett (mindketten rövidpályás gyorskorcsolya), az év felnőtt sportolói a milánói negyedik helyezett páros műkorcsolyázók, Pavlova Mária és Sviatchenko Aleksei lettek. Az év utánpótlás sportolójává Sándor Lillát (gyorskorcsolya) és Amschl Kírát (rövidpályás gyorskorcsolya) választották. Az év csapata a Mercs Abigél, Bödei Bálint gyorskorcsolya vegyes váltó lett.
A közgyűlés életműdíjat adományozott Remport Gabriellának, Görgényi Andrásnak és dr. Bathó Ferencnek.

